Nadrágos krumpli

Ismered az igazi "Nadrágos krumplit"? ;) Nagymamám csinálta gyerekkorunkban nekünk reggelire. Nem tudom, unokatesóim mennyire szerették, én imádtam! Főtt krumpli volt, zsíros-hagymás-paprikás szafttal.... Hú, de jó volt!

Egy hiba van. Krumplit nem eszek lassan fél éve... Na, de! Na, de ha lemegyek 59 kg-ra ez lesz az ünnepi ebédem! A krumplit ugyanúgy héjában, egyben fogom megfőzni. A szaftit pedig kókuszzsírban egy kis kolbásszal megsütve, később hagymával és pirospaprikával gazdagítva fogom elkészíteni. Hú, de isteni lesz! Már most érzem a számban és érzem a számon, ahogy csurog a krumpliról le a szaft. Ó, de jó...!!!!!!!!! Imádok enni! ;))))

Nem régen értünk haza a Férjemmel Pestről. Nekem olyan édes, aranyos férjem van, aki egész napos munka után is képes autóba ülni, csak azért, hogy bevigyen nevezni a félmaratonra! Bizony. Ugyan van egy ici-pici hibája, nevezzük ezt kettőnk között darának... ;))) Aki olvasta a Marhapörköltes szösszenetemet, az tudja miről beszélek! Szóval, bementünk mert a neten azt írták este nyolcig nyitva vannak. Hát igen, éppen csak azt felejtették el, hogy fél hatig lehet nevezni... Remek. Arra jó volt ez a kis kiruccanás, hogy ketten voltunk, gyerekeket itthon hagytuk erre az egy órára! ;) 

Nem állítom, hogy sokat beszélgettünk, mert először annyira szép volt a naplemente, hogy folyamatosan azt akartam megörökíteni, majd pedig hazafelé a csalódottságtól és a felgyülemlett stressztől elkezdtem sírni...Bélám akarta! ;)  Azt mondta, sírjak nyugodtan, jobban fogom magam érezni és a gyerekek sem látják... Így végigzokogtam az utat hazafelé. Nem értem mitől vagyok ilyen érzékeny mostanában... 

Valahogy mostanában vannak pillanatok amikor annyira nem találom a helyem! Mindenem megvan, szeretnek, szeretek, azt csinálhatom amihez kedvem van, tényleg nagyon szerencsés vagyok és mégis... Az ilyen csajokra mondják, hogy H..... P......? ;) Bélám szerint egyszerűen Nő vagyok és így érzékeny. Annyira jó fej Férjem van!  ;)))))))))))))))))))))))

Papám első pillanatra megkedvelte Bélát. De sokszor eszembe jutnak a Nagyszüleim! Úgy szerettem, szeretem most is őket és fáj, hogy már nincsenek.... Tudom, hogy azután, hogy meghalt a Papa, az volt a jó, hogy Mama is elment, de...., de akkor is. Apukám halála után, már ők voltak a Szüleim. Nagyon sokszor gondolok rájuk!

De jó is lesz a nadrágos krumplit a lánykori, 9 évvel ezelőtti súlyommal enni! Már csak 1 - 1,5 kg és jöhet!!!!!!!!!!!!! Hmmmmmmmmmmmmmmm! ;))) Isteni!