SZEX - Nők vs. Férfiak

Van egy ismerősöm, egy Férfi akivel tegnap vitába keveredtem. Nem írom le az előzményeket, mert úgy könnyen beazonosítható lenne. A lényeg, hogy oda lukadtunk ki, hogy attól tart, hogy megcsalta a barátnője. Megkérdeztem, hogy Ő megcsalta-e már a csajszit. Ő visszakérdezett, hogy mi számít megcsalásnak...?!

Kerek szemekkel néztem rá. Ezt külön definiálni kell? Csók, szex. Én azt gondolom, hogy semmi ilyesmi nem fér bele egy kapcsolatba egy harmadik személlyel. Hát szerinte nem. Nem ez a megcsalás. Szerinte az érzelmi vonal megjelenése a megcsalás. Mert ha mással szexszel, az csak szex. 

"Nem jelent semmit." Uhhh, de durva ez a mondat. Annyira megalázó! Megalázó annak akivel csinálta és megalázó szerintem neki is, mert akkor lealacsonyodott egy sima fizikai szükséglet kielégítésre.... Használta azt a másikat. Nem tudok ezzel azonosulni. "Nem jelent semmit." Akkor miért tette? Fizikai szükséglet. Hm, köszi. Remekül hangzik. Tudom, hogy más a Férfi és más a Nő, de valahogy akkor sem tudom ezt megérteni. Nem az választ el az ősembertől, aki még fogta a nőt, belemarkolt a hajába és berángatta a barlangba, hogy tudok uralkodni a vágyaimon...? 

Nem akarok álszent lenni. Minden emberben felmerül a gondolat, ha meglát egy neki tetsző másikat, hogy milyen lenne vele... S itt most nem számít, hogy nőről vagy férfiről beszélünk. Ezzel szerintem nincs is gond. De aztán ha párkapcsolatban él, ha jó párkapcsolatban él, ha szeret, ezzel le is zárta ezt a gondolatmenetet. Vagy el sem jut idáig, hisz elkötelezett. Érzelmileg. S talán itt a különbség.... Hogy míg a nők nagy része, ha érzelmileg elkötelezett, fizikailag is. Míg egy férfi azt mondják- szerethet úgy egy nőt, állhat mellette, támogathatja, lehet vele szövetségben-, hogy közben más nőkkel van együtt és élvezi a testük nyújtotta gyönyört. Mert nem jelent semmit a pillanatnyi kielégülésen kívül.... Igyekszem elfogadni minden az enyémtől más gondolkodást, de valahogy ezt most nehéz. Méltatlan. Fájdalmas. Nőként azt gondolom, hogy fájdalmas mindkét oldal.

Nem akarom ezt a kérdést leszűkíteni csak a fizikai szintre.... Arra gondolok inkább, hogy itt is a spiritualitás játssza a nagy szerepet. Amit át kell élnünk, akárhogy is igyekszünk hadakozni ellene, át fogjuk élni... Lehetünk akár a csaló, s lehetünk akár a megcsalt szerepében is.... Ez egy óriási társasjáték. Tudnunk kell kiesni. Úgyis újra dobhatunk és bekerülünk a játékba. Mi döntjük el csak, hogy esetlegesen ugyanazon bábuval, vagy másikkal játszunk tovább.... 

Veszíteni tudni kell. Megbocsájtani is. Hisz mi sem vagyunk tökéletesek. A veszély csak az érzelmek intenzitása....Azok elszállása. Mert ahogy jön, úgy távozhat is... S éledhet fel újra. Úgyhogy...

Játékra fel! :)

A hegycsúcson

A héten valamelyik reggel azzal a sugallattal ébredtem, hogyha egy hegy tetején állok és ahogy körbenézek azt látom, hogy gyönyörűen süt a nap, messze-messze amíg csak ellátok fényesség van, színes virágok és zöldellő fák a távolban, ne le, ne közvetlenül magam alá a meredélybe tekintsek, oda ahol sötét van és esetlegesen rossz idő, hanem előre. A jóra irányítsam a szemeimet, ne a rosszra.... Akkora bizonyosságot éreztem ezzel kapcsolatban! Olyan erős volt!!

Meggyőződésem, hogy azt jelezték nekem, hogy engedjem el végre a múltat, a megtörtént dolgokat. Élvezzem a jelent. Ne azzal törődjek mi volt rossz. Arra fordítsam a figyelmemet, hogy mi a jó. Most. Mert minden múltbeli esemény hatással van ugyan a jelenünkre, de mi döntjük el, hogy milyen szinten. Mindenkivel történnek rossz dolgok. S mindenki maga dönti el azt is, hogy meddig rágódik rajta....Könnyebb mondani, mint csinálni, de jól meg kell rágni az eseményeket, át kell élni. Át kell adnod magad a fájdalomnak teljes mértékben, hisz ezért történik. Azért, hogy a megélt érzésekkel tapasztalj. S mikor a földön vagy és érzed, hogy ennél már nem lehet rosszabb, ebbe valamilyen szinten belehalsz, szedd össze magad, szépen lassan állj fel, porold le a szívedet, szeged fel az állad és indulj el.... Mert nincs más lehetőséged! Menned kell. Csinálni. Nem haltál bele, bármennyire is fájt! S ha nem haltál bele....közhely, de erősebb lettél. Vond le a következtetéseket és lépj tovább. Mosolyogj és élvezd azt amid van. Mert van. Mindened megvan. Minden a rendelkezésedre áll, csak észre kell venned. 

Én gazdag vagyok. Nagyon gazdag!!!  De ez nem az a gazdagság amire első szóra gondol az emberek nagy része.... Én a gazdagság alatt első sorban a lelki gazdagságot, s a következőket értem. Egészségesek vagyunk. Van egy csodálatos kisfiam. Olyan munkát végzek amit imádok. Mindig elég pénz áll rendelkezésemre ahhoz, hogy meg tudjam venni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van és segíteni tudjak azokon is akiknek szüksége van rá. Nagyon jókat tudok beszélgetni a barátaimmal. Sokan szeretnek és én is sokakat szeretek. Ez jó. Ez nagyon jó. A gazdagságot, a mindenem "megvan-ot" ez alatt érzem leginkább. Jók a lábaim, jó a tüdőm, tudok futni! Imádok futni. Van akaraterőm és kitartásom hozzá, s csodás helyen lakunk ahol jó is futni. Nem telik el úgy nap, hogy ne nevetnék. Sokat. Barátokkal, ismerősökkel, a szeretteimmel. Nagyon jó a kapcsolatom a kisfiammal. Imádom Őt. Az egyik legjobb dolog az életemben. Szeretek. Nagyon szeretek. Ez a legnagyobb örömforrás ami csak fakadhat az életemben. 

Jó szeretni. Nagyon jó szeretni. S ha belátjuk, hogy minden pillanatban állhatunk egy hegy csúcsán és képesek vagyunk arra is, hogy ne a mélybe tekintsünk, hanem a jót nézzük magunk előtt, akkor bizony könnyű is ez a szeretés dolog. S egyszerű is. Hisz nincs mi elrontsa. Nincs mi lehúzza az érzéseinket. Bátran lehetünk a hegy csúcsán mindig. Mert ott jó. Telve hittel és bizalommal, csak a jót várva és feltételezve. S akkor ez fog bekövetkezni is... Én döntöttem. Sokáig tartott ugyan, lassan harminchat éves vagyok, de elengedek minden rosszat ami eddig történt. Csak előre tekintek. A csúcson vagyok! :) 

Az óra

Az üzletben vagyok és elővettem egy dvd-met, hogy filmezek. Ez egy közel két órás film. Az elején van egy háromperces rész... Ez a rész az, ami most olyan nagyon megérintett, hogy érzem ahogy facsarodik a szívem... Hihetetlen milyen nagy hatással van rám az a pár filmkocka.

A következőkről szól ez a kis rész: Az édesanya és az édesapa felnevelik a fiukat, akit az első világháborúban el is veszítenek sajnos. A vak édesapa órakészítő mester, s míg a fia a fronton harcol egy óriási órát kezd el készíteni az ottani pályaudvarra. Miután levélben értesülnek róla, hogy elveszítették a fiúkat, az édesapa éjt nappallá téve tovább dolgozik az Órán. Miután hazahozzák a Fiú holttestét lesz készen vele. Ünnepélyes avatás keretében rántják le a leplet a csodás óraszerkezetről.  S itt jön a fordulat... Mert az Óra nem balról jobbra jár, ahogyan megszokott, hanem ellenkezőleg... Mindenki csodálkozik, hogy ronthatta el a Mester az órát, hiszen visszafelé jár, mire Ő ezt feleli:

"Igen, tudom. Így talán visszakaphatjuk a fiainkat akiket elvesztettünk, így majd hazatérhetnek, dolgozhatnak. Felnevelhetik gyermekeiket. És hosszú, teljes életet élhetnek. Talán egy nap az én fiam is hazatér... Senkit sem akartam megsérteni! Remélem tetszik az órám. " Miközben beszélt a tömeghez a Fia elestét lehetett visszajátszva látni... Annyira nagyon megható volt! Hihetetlen. Csak ültem és éreztem.... Láttam azokat a dolgokat amiket én is visszacsinálnék... 

Visszacsinálnék? Hm. Nem. Talán nincs olyan amit visszacsinálnék...Olyan dolgok vannak, amiket nem élnék át újra. Nem! Nem, mert hiába múltak el, ha feljönnek bennem, fájnak. Nagyon fájnak. Ha lehetne, picit megmásítanám őket. Mert tudom, hogy át kell élnünk sok mindent ebben az életben, boldogságot ugyanúgy mint fájdalmat. S mindkét esetben vannak olyan dolgok, amik oly nagy hatást gyakorolnak ránk, hogy hónapok, akár évek múltán is boldogsággal vagy éppen fájdalommal töltik el a szívet, ha feljönnek. 

Mostanság lett értelme annak a közhelynek, hogy "Ami nem öl meg, az megerősít!". Ez annyira, de annyira igaz. Vannak fájdalmas élményeink, s azokat túlélve, önvédelemből a szívünket, a lelkünket körbefonjuk egy láthatatlan burokkal... hogy legközelebb ne fájjon ennyire. Csak ezzel vigyázni kell. Mert ha túl erősen vonjuk be, vagy túl sokszor... Nem fog tudni hozzánk férkőzni, nem csak a rossz, de a jó sem... S az úgy nem az igazi. Nekem legalábbis vigyáznom kell, mert ha túl sokszor, vagy túl erősen vonom körbe a szívem, egyszer csak nem fogok érezni...Volt már ilyen. Akkora sokkhatásként ért valami, hogy "jegelnem" kellett a szívemet, lelkemet különben -meggyőződésem, hogy- eszemet vesztettem volna. Ésszel kellett úgy döntenem, hogy felülírom az érzéseimet és lépek egyet, majd "később érzek", mert most ez annyira nagyon fáj, hogy önvédelemből el kell ezt engednem. Ez persze lehet, hogy elfojtás....Az pedig nem jó. Nem jó, mert az érzéseket meg kell élni, s nem jó mert az elfojtásokból lesznek a betegségek is. S azt nem szeretném. Mert én szeretek élni, s szeretek érezni is... Szeretni! Azt nagyon. Mi ér többet vajon...? Ha szeretsz, vagy ha szeretnek? Ha választani kell, melyiket választanád? Azt, hogy csak Te szeretsz? Hm. Akkor nem szeretnek viszont. Vagy inkább, hogy téged szeressenek? De akkor meg Te nem szeretsz.... Patthelyzet. Hm. Mégis azt gondolom, hogy jobb ha Te szeretsz! Mert akkor neked is van, hisz belőled fakad, s te is adsz. S az jó. Persze az a tökéletes, ha ez kölcsönös. Bár előfordul természetesen az is, hogy nem.

Az érzések átélése kapcsán jut eszembe egy dalszöveg Anna and the Barbies-től amely így szól:  "Jó néha magamat csak úgy elnevetni, sírni ha fáj, remegni ha félek, olyan jó néha érezni, hogy élek..." Igen. Jó. Többszörösen éreztem már, hogy semmi más értelme nincs e Földi létnek csak, hogy érezzünk. S ezáltal tapasztalatokat szerezzünk...

Mégis mi lenne az amit megmásítanék, ahogy elindul visszafelé az Óra mutatója és peregnek az események...? Elsőre sok minden eszembe jut... Elkerülni az autóbaleseteket, nem ott lenni és akkor, amikor csalódások érnek, amikor világok omlanak össze bennem, s nem távol lenni a szeretteimtől mikor meghalnak. Sokszor mondani nekik, hogy mennyire szeretem őket! Nem hagyni, hogy a mindennapokba beleszürkülve természetesnek vegyem a jót, a szeretett személyek jelenlétét! Észrevenni a legkisebb boldogságot is. Szeretni. Segíteni. S mindezeket ki is mutatni! Mert azt látom, hogyha szeretünk valakit, az még több szeretetet szül! Ha elég sokáig és kitartóan szeretsz, az a szeretet képes egy zárkózott embert is nyitottabbá tenni, olyanná aki maga is képes lesz arra, hogy kimutassa a szeretetét. S ez óriási boldogság.

Talán nem is kell visszapörgetni az eseményeket, hisz mindennel tanulunk valamit. Mindenekelőtt megbecsülni az Életet. A jó dolgokat. A barátokat, a szeretteinket. Azokat a dolgokat, melyek nem maguktól értetődőek, melyeket könnyű elveszíteni, s melyek épp ezért olyan értékesek!