Varázslat- A hála

Úgy akartam kezdeni a bejegyzésemet, hogy nem vagyok a topon, nincs jó kedvem... De aztán meggondoltam magam. Nem állok be a savanyúak, rosszkedvűek közé. Nem azért mert nem lenne miért, hanem azért mert nem akarok. Mégis negatívan kezdtem ugyan, de már most jobban érzem magam.

Az a jó, hogy én döntöm el milyen kedvem legyen. S mivel van egy kisfiam aki azt szereti ha nevetek és kedves vagyok, muszáj ennek az elvárásnak megfelelnem. Meg persze én is sokkal jobban szeretek boldog lenni... S valljuk be..., mi kell a boldogsághoz? Pénz, siker, csillogás..? Nem. Elhatározás. Minden élethelyzetben lehet boldognak lenni. Persze most szinte hallom, hogy nekem könnyű, burokban élek....stb. Ez lehet, hogy így van de lehet, hogy nem. Senki nem lát bele teljesen a másik életébe, gondolataiba, érzéseibe. Senki. Még akivel együtt él az sem. Nem ismerhetjük egymást százszázalékosan, hiszen nem ugyanazokon az élményeken mentünk át, nem ugyanazt a nevelést kaptuk, nem ugyanazon emberekkel találkoztunk és nem ugyanúgy fogjuk fel a dolgokat. S nem látjuk egymás belső démonjait sem. S itt van a lényeg szerintem. Hogyha szeretünk valakit, úgy kell szeretnünk ahogy van. Nem feltételekhez kötötten, nem elvárásokkal, hanem ahogy létezik. 

De ez nehéz. Mert nem lehet elvárások nélkül élni. Vagy legalábbis nagyon tudatosnak kell lenni. Az a meglátásom, hogy megfigyelőként kellene élni. Bármi ami jön, jól átrágni, végiggondolni, megélni s aztán levonni belőle a következtetéseket. Azt amiért az az életünkbe jött. Csak ez nehéz. Mert ha az ember lánya érzelmileg érintett, nem lehet ésszel élni.... Meg kérdés, hogy jó-e. Mert az észnél már ott van a gondolkodás,s elvész az ösztönös megérzés....

Valamelyik este volt a tv-ben Az Ajtó, Szabó Magdától. Olvastam könyvben is. Persze nem a film alatt, párhuzamosan. :) A legfontosabb üzenete számomra pont a fentieket hordozza. Szeress, de ne várj el semmit, fogadd el ami és ahogy van. Élj egyszerűen. S a legfontosabb az,hogy ha szeretsz valakit, nem hagyod szenvedni... Semmiért. 

Most Mamám jutott eszembe, aki pontosan három hónappal élte túl Papámat. S iszonyatosan szenvedett. Kórházban volt, s nem fizikai, hanem lelki szenvedése volt. Több mint hatvan évet éltek együtt és nem tudott Papám nélkül létezni... Komolyan megváltás volt neki az, hogy nem kellett tovább itt maradnia. Azt ugyan nem tudom, hogy hol vannak de az biztos, hogy valahol léteznek. A lelkük. Az esszenciájuk. Hiszen a halál csak a születés ellentéte. Nem az életé, hanem a születésé. Az pedig egy folyamat. S ez a folyamat segítette ki Őket a fizikai testükből. S vitte át valahova máshova... Ők már nem szenvednek. Csak aki marad.

Már,ha úgy dönt, hogy Ő bizony szenvedni akar. Mert akármilyen sorscsapást követően lehet úgy dönteni, hogy nem hagyom magam, felállok és csinálom tovább! Nem adom fel! Minden rajtunk múlik...Minden. Mert a saját életünkért mi vagyunk a felelősek. Senki más. Senki. 

Nekem jó kedvem van, boldog vagyok. Van egy telefonom, ami haldoklik, de nemsokára megyek érte a szervizbe  ahol remélem megcsinálták. Karácsony előtt vettem meg a Titok c. könyv második folytatást, a Varázslat-ot. Az egész könyv a háláról szól. Arról, hogy bármi a miénk lehet itt és most, csak már most hálát kell adnunk mindenért. Napjában többször. Mindenért. Legfőképpen azért, amiről azt gondoljuk, hogy egyértelmű, természetes, hogy van. Egészség, étel, levegő, jókedv stb. Semmi sem és minden természetes. Mert minden a miénk lehet, amit nem veszünk természetesnek. Hú, ez picit bonyolult, de érzem, hogy így van. 

Hálás vagyok hogy van telefonom, s hálás vagyok azért is, hogy most picit elromlott, mert így jobban értékelem, hálás vagyok, hogy van autóm, mert gyorsan elmehetek érte, hálás vagyok, mert süt a nap,   hálás vagyok, mert enyhe az idő... Bármiért lehetünk hálásak. Bármiért. Mi döntünk. Itt is. 

S  mi értelme ennek? Hülyeség lenne? Szerintem nem. Nem mert számba vesszük mi mindenünk is van. S ekkor kiderül, hogy bizony milyen gazdagok vagyunk! Mert hatalmas mennyiségben áll rendelkezésünkre minden. Csak észre kell venni. A napsugarat ami a szomszéd házának a tetején játszik, a kutyákat az udvaron, a mosolyt egy idegen arcán.... Minden a miénk lehet, ha észrevesszük. Még a legsötétebb mélységből is kijuthatunk, ha felnézünk és hajlandóak vagyunk látni...

" Hálás szavakat mondani udvariasság és előzékenység, hálás tetteket végrehajtani nagylelkűség és nemesség, de hálás életet élni annyi, mint megérinteni a Mennyet." Johannes A Gaertner

Decemberi találkozások

Az elmúlt pár hét, amíg nem írtam, nagyon eseménydúsan telt. Cukimuki csajszimmal majd'minden nap sütöttünk. Paleosan, diabetikusan és hagyományosan is. Sós süteményeket ugyanúgy, mint édeseket. A pogácsától egészen a zserbón keresztül az ilyenkor szokásos bejgliig és mézeskalácsig. Utóbbit iszonyatos mennyiségben sütöttünk. Somám hetedik születésnapján is azzal igyekeztem lekötni a gyerekeket. Nyolc kis barátja jött el, abból három kislány volt. Őket sikerült. A fiúkat nem. :) 

Az összes sütemény amit paleosan készítettünk, gesztenye-, mandula-, és kókuszlisztből lett elkészítve a hagyományos receptek alapján úgy, hogy a zsiradékot kókuszzsírra cseréltük. Persze mivel a mandula elég zsíros, a hagyományos receptek zsiradék adagját felére csökkentettem. Egyébként minden mehet a megadott receptek alapján.

Imádok enni, így nagyon jó ez a paleolit étrend, mert akármikor akármennyit ehetek anélkül, hogy híznék tőle... S ez fontos. Persze a fogyáshoz kell a sport is. 

Továbbra is imádom a futást. Még ebben a rossz időben is. Jó kiszabadulni a házból, a friss levegőre és futni, érezni a hideg levegőt, látni a ködöt. Csodaszép a táj ilyenkor is. Mindig van minek örülni. A dér a fák ágain, a megülő hópihék, a mai futás kapcsán, a vízcseppek ahogy lógnak és épp arra várnak hogy elváljanak az ágtól... Apróságok, de mégis olyan dolgok amiket ha észreveszek, boldoggá tesznek. Ahogy nagyon jót lehet azon is nevetni, ha a jeges úton meg-megcsúszik a lábam. Persze ilyenkor óvatosabban, más izmokat is igénybe véve kell futni, hiszen mind a tíz lábujjunk kapaszkodik a cipőbe. Meg lehet oldani. Csak akarat kérdése. Imádom a mozgást. Erőt ad. Levezet. 

Az elmúlt hetekben volt Anna bébim 15. születésnapja is. Kis hatéves volt mikor megismertem. Hihetetlen, hogy ennyire elszaladtak az évek és a nyolc évvel ezelőtti témákhoz képest, mennyire más témáink vannak már... :) Azt gondolom, hogy nagyon jó kapcsolatunk van. Vannak vitáink, de hiszem,hogy majd'mindent tudok róla és ha bajba kerülne, engem hívna. Imádom Őt.

Ma láttam Face-n egy lájkgyüjtő képet valami olyan szöveggel, hogy oszd meg, lájkold ha volt 2012-ben olyan személy akit megismertél és sosem feledsz el. Nekem ebből a szempontból is nagyon jó évem volt. Ugyan nem akarok még mérleget vonni, hisz van még egy hetem és egy csomó jó dolgot kaphatok, de azt már most tudom, hogy több olyan emberrel is összehozott a sors akik nagyon fontos szerepet kaptak, kapnak az életemben. Ilyen Cukimuki is. Munka kapcsán jöttünk össze, de nem telik el úgy nap, hogy ne beszélgetnénk. S ugyan a Fundát csak januárban kezdjük, már most egy csomó időt töltöttünk együtt a sütögetések kapcsán. De említhetném azt a két Hölgycsajszit is akiket a tréneri munkám kapcsán ismertem meg egy budapesti igazgatóságon. Ők Klárival ellentétben idősebbek nálam.

Meggyőződésem, hogy senkivel sem találkozunk ok nélkül. S minden kapcsolat pont addig tart, amíg annak tartania kell. Egy perccel sem tovább. Sem a jók, sem a rosszak. Sajnos, vagy hála istennek, nézőpont kérdése... Tanítunk és tanulunk, tapasztalunk egymástól. Jót és rosszat egyaránt. Ezt is imádom az Életben, hogy egy találkozás sincs ok nélkül. Egy sem. Még ha úgy is tűnik, hogy semmi jelentőséggel nem bír, a "végén" bizony összeáll a kép és rájövünk, hogy miért is volt az a személy az életünkben. Hihetetlenül jól kitalált játék szereplői vagyunk. Minden mindennel összefügg. Csak ezt ott a kapcsolódás pillanatában elég nehéz átlátni. Talán nem is lehet.

De én elfogadom, hogy ez így van és igyekszem néha felülemelkedni és kívülről szemlélni az eseményeket. Ez persze, ha az ember érzelmileg érintett, nehéz. Ahogy elengedni embereket, eseményeket is. Barátnőm éppen most veszítette el az Édesapját. Én mondhatom neki, hogy együtt érzek vele, hogy sajnálom, részvétem, de ez semmit nem ér....Semmit. Ezt neki, egyedül kell megélnie. Senki más nem teheti meg helyette. S hiába tudom, hogy ez mennyire fáj, nem ugyanazt érezzük, s nem vehetem át tőle ezt a fájdalmat... Megtenném. De lehetetlen. S nem lenne jó. Ezt neki kell végigcsinálnia.

Ahogy másoktól sem vehetem át a "keresztjét". Nem tehetem. Nem az enyém. S hiába venném át, amíg nem tanul meg általa valamit, újra meg fogja kapni. De ez is érdekes, mert azzal, hogy megosztja velem, rám is hatással van. S én is tanulok belőle. Nem véletlenül meséli el pont nekem. 

Van egy film. Az a címe, hogy: Devil. Az ördög. Arról szól, hogy öten beszorulnak egy liftbe, s egyikük az ördög. Mind, mind valamilyen bűnt követtek el, s az Ördög egymás után viszi el, öli meg őket. Anélkül, hogy lelőném a poént a végén csak az marad életben aki őszintén megbánja amit tett. S ami a csavar az egész filmben és ami miatt nagyon megfogott ez a film, hogy a rendőrök, a biztonsági őrök, mindenki aki látja a liftben zajló eseményeket, valamilyen szállal kötődnek az eseményekhez. S ez az ami való életben is megvan. Láthatatlan szálakkal kötődünk egymáshoz, s az én döntéseim sok más emberre is hatással bírnak. Úgy, hogy esetleg nem is tudok róla. S ez óriási felelősség. 

Ha ez nem így lenne, miért lehet az, hogy idegenekből egy szempillantás alatt ismerősök lehetünk, vagy akár többek... Egy összenézés, egy kis esemény és azt érezzük, hogy ősidők óta ismerjük egymást. Ki tudja, miért? Mi történhetett... Semmi vagy minden. Eleve elrendeltetett? Sorsszerű? Igen. Nem? S meddig tarthat...? Ki tudja. Addig míg "dolgunk" van egymással. Addig. És nem tovább. Még ha fáj is...

Hagyományos flódni és paleo omlós keksz

 A hétvégém nagyon sütemény dúsan telt. Szombatra elhatároztuk egy ismerős csajszival, hogy mi most bizony nekiállunk sütögetni és aki nem akar Karácsonyra sütni, idő-, kedv-, illetve tudáshiány miatt, mi megtesszük helyette, neki. Azért, hogy tudjuk miket vállaljunk, elhatároztuk, hogy legyártunk egy pár süteményt. Ami amúgy isteni jó szórakozás is....! Ki lehet beszélni közben mindent és mindenkit és jó sokat lehet nevetni a sütögetés közben. 

S hát mivel ő is nagy családdal rendelkezik és nálunk is csak éhes szájak vannak, mindkét helyen hálás szemmel nézik ténykedésünket.

Az első amit kitaláltunk a Flódni volt. (A flódni jellegzetes magyar zsidó sütemény. A recept gyökerei a középkori Franciaországig és Németországig nyúlnak vissza, de ma ismert formáját a kárpát-medencei zsidóság alakította ki. Az édes tésztalapok között változatos töltelékrétegek sorakoznak: alma, dió, mák, lekvár. Gazdag, nehéz, sokféle ízt és állagot harmóniában egyesítő finomság, amelyben a zsidó és a magyar tradíció találkozik. A Flódni  ezt a hagyományt szeretné bemutatni: az egymásra épülő és szervesen egyesülő kulturális rétegekből álló, gazdag múltat és jelent. A magyar zsidóság évszázadait, életét és örökségét. Az egyes rétegek külön is élvezhetőek, de a tökéletes hatás érdekében célszerű együtt fogyasztani őket. www.magyarzsido.hu) 

Ez egy nagyon jó kis sütemény. Ugyan elég hosszú ideig tart elkészíteni, főleg, ha nehezítő tényezők is közrejátszanak, de érdemes vele bíbelődni mert tényleg nagyon jó! Aki unja már a mákos, vagy diós beiglit vagy az egyszerű almás süteményt, annak mindenképpen ajánlom! Igazi ízorgia.

Amire szükségünk van hozzá az liszt, cukor, zsiradék, élesztő és pici tej. Persze most a hagyományos verziót nézzük. A neten egyébként óriási a választék a receptekből. Mi egy kiló lisztből készítettük, ötven deka kókuszzsírral -és ez a nehezítő tényező, mely bekeverése után Cukrászmestercsajszi az őrület határára került-, két tojás sárgájával, pici sóval, felfuttatott élesztővel és édesítővel. Miután ezt jól összegyúrtuk, jó esetben gyúrattuk és összeállt, négy felé szedjük és kinyújtjuk. A mi tésztánk nem igazán akart nyúlni.... A kókuszzsír miatt, amit vállalom én akartam a vaj helyett. De nem akadtunk fel ezen az icipici problémán. Miután Cukrászunk kijelentette, hogy nem hajlandó még egy tésztát összegyúrni, arra a megoldásra jutott, hogy csipegessük szét, és majd a tepsiben miután egyenletesen szétszórtuk, összetapicskoljuk... A gondolatot, tett követte. Mintha csipetkét szaggattunk volna...! :) Nagyon vicces volt! Ugyan a nevét nem hajlandó hozzá adni, mert fél, hogy következményei lennének a cukrász suliban, meggyőződésem, hogy valami nagyot fedeztünk fel!

Miután egy adag tésztát szétcsipegettünk és letapicskoltuk, jött rá a dió, majd tészta és tapicskolás, cukros és reszelt citromhéjas mák, házi készítésű saját szilvalekvár, tésztatapicskolás és fahéjas édesítős reszelt alma. Takaróként egy újabb csipetes tészta, melyet átkentünk tojás fehérjével. Kilyukasztgattuk, hogy ne repedjen és becsúsztattuk a sütőbe, ahol 170 fokon kb. egy és egy negyed órát sült.... Megvártam, míg kihűl és azonnal nekiláttunk! Valami mennyei lett!!!! Fő kritikusunknak, Cukrászmesterünknek is elnyerte a tetszését. Ahogy az Anyujának is. Plusz nálunk mindenkinek. Szóóóóval, nagyon fini lett!

A mai napom sem telhetett el sütés nélkül. Mivel tegnap a fehér liszt miatt nagy lelkifurdik közepette ettem a Flódnit, ma mindenképpen paleo sütit akartam. Omlós tésztát készítettem különböző szórásokkal. Két féle "tésztát" készítettem.  Kb. 3 : 1 arányba kevertem össze mandulát és kókuszzsírt, illetve török mogyorót és zsírt egymással egy-egy tojással és édesítővel. Persze a mandula és a török mogyoró is liszt formában volt, darálva. Ez a tészta a hideget szereti, így időről időre hűtenem kellett, hogy összeálljon. Nagyon macerás volt. Így is palacsinta forgatóval kellett a nyújtást és a karácsonyi formákkal történő kiszúrást követően alányúlnom azért, hogy a sütőlapra tudjam helyezni őket. Nagyon nem akartak egyben maradni. De nem hagytam magam! :) Mielőtt bekerültek volna a sütőbe, cukros-citromhéjas mákkal, cukros dióval, cukros citromhéjjal és cukros tökmaggal szórtam meg őket.

Olyan negyed órát sülhettek 150 fokon. 

Nagyon finomak lettek! Ugyan Annabébi lemézeskalácsozta őket mikor meglátta a tányérban, de mihelyt megkóstolta és egy elégedett "Hmmmmm" hagyta el a száját, ezt elnéztem neki... :)

Paleo, szénhidrátmentes töltött káposzta

A hétvégén beszélgettem egy kedves csajszi ismerősömmel, s ő mondta, hogy éppen töltött káposztát főznek az Édesanyjával... Azóta nincs nyugtom. :) Mivel tegnap Miskolcon dolgoztam, ma jutottam el oda, hogy nekiálljak. Délelőtt dolgoztam, így dél után mentem el a fiúkkal vásárolni. A piacon van egy biopult. Ott találtam rá a quinoa-ra. Ez egy Dél-Amerikából származó gabonaféle. ( A quinoa az egyik legjobb növényi fehérjeforrás, ráadásul kiemelkedően magas is a fehérje-tartalma -jóval több, mint a rizsé vagy a búzáé. Található benne C-, E-, és B-vitamin -utóbbiból többféle -, továbbá az öregedésért is felelős szabad gyököket hatástalanító béta-karotin, az ásványi anyagok közül pedig magnézium, vas, foszfor, cink, kalcium  valamint minden olyan aminosavat tartalmaz, melyre a szervezetnek szüksége van. Mivel nem tartalmaz glutént, könnyű megemészteni, ráadásul lisztérzékenyek is bátran fogyaszthatják.) 

Eddig még csak olvasgattam róla, így gyorsan vettem is egy zacsival, gondolván, hogy a töltelékbe gabonapehely helyett ezt fogom tenni. Ez egy puffasztott, natúr változat, így ahogy hazaértünk, egyből belekóstoltam. Nagyon jó! Komolyan! Nasinak, rágcsának is fogom enni. 

Mindenesetre, a töltött káposzta húsiját megpirítottam az előzőleg teflon serpenyőben lesütött kolbászon és szalonnán, majd sóztam, borsoztam, pirospaprikáztam, darált köménymagoztam és mikor kicsit kihűlt, hozzá kevertem a quinoa-t. Az ugyancsak piacon megvásárolt egy kiló savanyú káposzta felét ráraktam egy másik edény aljára, amiben már ugyancsak kisercegett a zsír a finom kolbászból és jó kis kenyérszalonnából. Erre következett a levélbe göngyölt darált húsos keverék. Kilenc levelet vettem az egy kiló káposztához. Mikor begöngyöltem őket, jól betakargattam a maradék káposztával és feltettem főni. Megkóstoltam! Nagggyon finom lett! Még jobb ezzel a gabonával, mint a zabpehellyel úgy, hogy megszívta magát a lével. Teljesen olyan az állaga mint a rizsnek. Isteni!!! Alig várom,hogy haza érjen a Férjem és vacsizzunk. :)

A hétvégi futással kapcsolatban merült fel ma egy nagyon érdekes, de jó érzés. Amikor már futottunk egy ideje és a vége felé jártunk, szóltam Ancsának, hogy álljunk meg egy pillanatra. Egy szántóföld mellett haladtunk éppen. Dombok körülöttünk és egy teremtett lélek sehol rajtunk kívül. Olyan mély csend volt! És olyan nyugalom!!! Soha nem éreztem még azt. Mennyei volt...! Ahogy kerestem a szót, hogy megfogalmazzam amit érzek, az Ősnyugalom jutott eszembe... A levegő sem rezdült, ült a csend, a nyugalom, a biztonság minden tökéletes volt!

Az a meggyőződésem, hogy magában ez a Föld, annyira egy nyugodt, kiegyensúlyozott, tökéletes hely! Minden adott! Minden. Csak az a baj, hogy mi, emberek elrontjuk a gondolatainkkal, a negatív érzéseinkkel. Ott jöttem rá, hogy minden rossz csak az elménkben létezik. Mi generáljuk. Mi adunk neki hatalmat azáltal, hogy rágondolunk. De miért? Jó ez? Jó szenvedni? Nem. Mégis sokszor örömmel lubickolunk a rosszban ahelyett, hogy döntenénk és inkább a jóra összpontosítanánk... Meg lehet csinálni. Nekem sikerült! Sikerült magamat kirántani tegnap hazafelé Miskolcról a rossz érzésekből. Segíthet ebben zene, egy jó gondolat vagy csak az akarat. Mi döntünk....! 

Rumos-kókuszkocka, mandulás pogi és terepfutás

...Ülök a kádban, s egyszerre érzem a bőrömön, h milyen forró a víz és az orromban a felfelé szálló levendulaolaj erős illatát. Kezemben egy nagy bögre gőzölgő zöld tea.... Ebben a pillanatban azonban visszaránt Futótársam hangja és azt látom, hogy újabb brutál emelkedő magasodik előttünk. Keserűen rájőve, hogy bizony milyen messze van még a verseny végét követő lazulás, a következő csipkebokorról szakítunk egy pár bogyót. Ahogy ezt rágom és egyszerre érzem a bogyó húsának puhaságát a magok keménységével szemben, eldöntöm, hogy a hazaérkezést követő légkésőbb 8. percben a kádban fogok ülni. 

Mikor elhatároztam, hogy indulok ezen a versenyen nem tudtam, hogy ekkora (300 m) szintkülönbség lesz... De lehet jobb így... :)

Sokkal jobb! Örülök, hogy elmentem, mert újra legyőztem a lustaságot, tettem valamit az egészségemért, fejlesztettem a kitartásomat és ismét találkoztam valakivel, akivel két éve pár hónapig egy suliba jártunk, majd miután én kiléptem, nem találkoztunk.

Pár hónapja egy ugyancsak ilyen rendezvényen futottunk össze, s most megint! Ő ugyan gyorsabban fut mint én, de vagy miattam vagy a bátran elénk magasodó és alattomosan húzódó emelkedők miatt, hátra maradt velem. 

Közös futásunk közben terelődött a szó a finomabbnál finomabb étkekre és ezzel kapcsolatban arra, hogy hogyan lehet úgy jót és jól enni, hogy az ne épüljön be egyből úszógumi, narancsbőr és egy újabb hurkácska formájában egyre tökéletesedő testünkbe. :)

A hétvégi sütikről meséltem neki. Az egyiket Simikém dobta össze még pénteken. Ő hét éves, de imád alkotni! Adtam neki 20 dkg kókuszreszeléket, 20 dkg darált mandulát, 2 dl kókuszzsírt, édesítőszert és rumaromát. Ezeket a kis kezeivel jól összekeverte, majd ezt követően hűtőbe tettük. A kókuszzsír ami a hidegben összeáll, kis idő letelte után össze is kapta a sütit, így már tudtuk is szelni... Isteni lett! <3 Gyors, egyszerű és mennyei! 

Ugyanezen az elven haladva könnyű elkészíteni a "sportszeletet" is. Darált mandulát (20 dkg), fele annyi darált diót, három evőkanál holland kakaóport keverünk össze rumaromával, édesítőszerrel és tejjel valamint kókuszzsírral. Amikor belesimítottuk egy kisebb tepsibe, készítünk rá csokibevonatot édesítőből, holland kakaóporból és kókuszzsírból. Ráöntjük és hűtőbe rakjuk. :) KÉSZ!

Tegnap este mikor vártuk haza a Férjemet, nagyon megkívántam a pogácsát. Mivel délelőtt voltunk vásárolni, volt itthon juhtúró is! :) Fogtam húsz dekát és összekevertem húsz deka darált mandulával,  tizenöt deka darált napraforgó maggal, és egy sütőporral. Vizes kézzel gömböket formáltam belőlük és sütőpapírra ültettem őket. A felébe füstölt sajt rudacskát szúrtam, míg a másik felére köménymagot szórtam! 220 fokon addig sütöttem míg pirosak lettek. Ismét nagyon finom lett, s a köménymag....! Húúúú, hát az valami csoda!!! Valami pazar a juhtúró és a kömény íze együtt...!

Ezt a pár receptet ígértem neki, miközben róttuk a kilométereket. Összesen 19,7 -t. Az emelkedők  miatt  két és fél órát futottunk, így ahogy hazaértem, egyből beültem a már fentebb leírt forró és illatos fürdőben egy zöld teával...! Ugyanolyan boldogságot okozott, mint amikor elképzeltem futás közben...! Apróság, de a fáradtságot és a hideget követően a maximumot nyújtotta! 

Szénhidrátszegény ételek és futás. Minden mennyiségben.

 Az elmúlt napokban a múlt hétből okulva, nagyon sokat futottam. Kezdtem ezt a hétvégén amikor is ugyan nem mentünk el a balatoni félmaratonra, de egy óriásit (~ 17 - 19 km) futottam a veresi tavakhoz. Majd azóta is a hétfőt leszámítva minden nap legalább 10 kilométert futottam. Nem is vagyok fáradt, kedvetlen! :) Vannak ugyan hangulatingadozásaim, de azok betudhatok a csaj mivoltomnak! :)

Még a nagy futás előtt szombaton elkészítettem a hétvégére a menüsort. Szombatra oldalast sütöttem együtt almaszeletekkel, padlizsánnal és jó sok hagymával. A friss zöldségek mellett az volt a köret. Nagyon finom lett az egyszerűen sós-köményes hús a sült zöldségekkel együtt. A gyerekeknek krumplipürével tálaltam. Érdekes, hogy már egyáltalán nem okoz hiányérzetet, hogy nem eszem szénhidrátot a húsi mellé. Pedig ha igazán belegondolok, elég sokat mozgok. Ebből is látszik, hogy a szénhidrátraktárainkat nem csak gabonából nyerttel lehet feltölteni! 

Vasárnapra Anna bébim kedvencét, milánóit főztem. Nekik durumtésztával, nekünk meg szénhidrát csökkentett (UPDATE) tésztával. 

Valószínűleg a sok futásnak köszönhetően vasárnap este nagyon ki voltam éhezve, s mivel a Családom palacsintát majszolt, muszáj volt nekem is készítenem valami finomságot. Igazából palacsintának indult a tojás a kókuszliszttel és édesítővel, de végül császármorzsa lett. A saját készítésű fahéjas szilvalekvárommal faltam fel! :) Isteni lett!!! Hmmmmmm.....

Az FB-n a gödöllői csoportban volt egy kedves Úriember aki ajándék csicsókát hirdetett. Régebben készítettem már Pomázon mikor ott laktam valamit csicsókából, így azonnal jelentkeztem rá. Ugyan nem paleo, de hasonlít a krumplihoz amit imádok, viszont 5-6 szor magasabb a rosttartalma s tele van minden jóval, amivel a krumpli nem. Viszont a krumplit lehet pucolni. :) Ezt nem. Vagy legalábbis nekem nem ment. Így héjastól készítettem belőle finomakat. Tény, hogy nyolcszor át kell mosni, de az élvezeti értékén semmit nem változtat a héja. Aznap este oliva olajra tettem a félbe vágott csicsókákat, besóztam és sajtot reszeltem rájuk, majd megsütöttem őket. A csicsókának van egy jellegzetes mellékíze, de ha azt elviseljük -Matyinak nem sikerült- akkor igazán finom ez az étel is. :) Másnap csicsókás rántottát is készítettem, úgy ahogy Mamám csinálta régen hagymával és sült krumplikockákkal. Valami pompás lett!

Ma, miután hazajöttem az újabb tíz kilométer leküzdése után, egy jó kis zöldségtálat készítettem friss zöldségekből magamnak, egész napra. Tizenegy óra körül már nagyon éhes voltam. A tál pedig üres. :) Így fogtam egy padlizsánt, egy cukkinit, egy almát, füstölt sajtot, szalonnát, és póréhagymát. Szép tornyot halmoztam belőlük, s miután egy kis vörösbort löttyintettem alá, fólia alatt betettem sülni a sütőbe. Mikor már megpuhult minden, levettem a fóliát és leöntöttem tormás tejszínnel... Húúúú, nagyon jó lett!!!! Csak nem laktató. :) Öt tornyocska után éreztem úgy, hogy igen... kezdek jól lakni. 

Holnap megyek dolgozni, a héten többet már Miskolcra nem, csak Pestre, így reggelre ismét tervezem a futást. Olyan jó más futókkal is találkozni, inteni, nézni a leheletünket,a falevelek hullását, érezni a föld-, és az enyészet szagát, a mókusokat... Egy-egy emelkedőnél érezni, hogy nehezebb a futás, hogy erőt kell venni magamon, az első 15-20 perc álljunk meg leküzdése utána a jóérzést... A természetben lenni, a hideget....Imádom! Nagyon hálás vagyok ezekért a futásokért! Azért, hogy hol lakom, azért hogy képes vagyok futni, azért, hogy van bennem akarat, kitartás és azért, hogy mindezeket tudom értékelni... Mert minden rajtam múlik... A boldogságom leginkább!

Házi piadina, sajtos-tejfölös spagetti és endorfin

Valamelyik utolsó bejegyzésemben írtam a Tűztoronyban tett kirándulásunkról, ahol is megismerkedtem a Piadinával. Mivel tegnap Barátok jöttek hozzánk, s én is nagyon kívántam ezen ízeket, ezt készítettem. 

Zabpelyhes verzió

Nagyon egyszerű!!! És finom! És egészséges is a sok zöldségtől.

A Vendégeknek és a Férjemnek sima liszt és rozsliszt keverékéből egy kis vízzel és sóval, míg magamnak zabpehelyből és annyi tojásból hogy összeálljon, készítettem az alapul szolgáló tésztalapot. A gyerekek zsömlére kapták a "tölteléket". Az alapokra először juhtúrós tejfölt kentem, de jó bőven! :) Imádom, ha jól csúszik az étel le a torkomon! 

A juhtúrós csúszkára kókuszzsírban sült füstölt sonka szeleteket, lila hagymát, olvasztott sajtot, pritamin paprikát, jégsalátát, retket és paradicsomot raktam. A sonkát a Petőfi tér közelében lévő hipi-szupi -nekem- szatócs boltban veszem. Ez rendes sonka, de kérésre hajszálvékonyra szelik és fóliák közé fektetik őket. Annak ellenére, hogy tényleg hártya vékonyak, szendvicsbe is bőven elég egy sorban, mert ugye a sonkának annyira jellegzetes íze van! A készítéskor a leghosszabb folyamat a zöldségek felaprítása. De ezt meg lehet már csinálni jóval előre is. Mert a lap és a sonka kisütését viszont érdemes frissen készíteni, hogy jó meleg legyen a mi kis Piadinánk. 

Mennyei lett...! Barátaink repetát is kértek, ami azért elárulja, hogy valóban finom lehetett. S a gyorsaságról is csak annyit, hogy nem úgy készültem a tésztával, hogy még kérni fognak, de gyorsan összeöntöttem a lisztet a vízzel és sóval és már ment is a zsiradék nélküli teflonedényre, hogy szép barnásra süljön. :) Szinte észre sem vették és jött a következő adag.

Laktató, egészséges és jóízű étel! A kedvencünk lett! Még Simi is elpusztította, pedig az már nagy szó! :)

Imádom a tésztás ételeket és olyan jó, hogy van egészséges alternatívájuk! Pont a napokban beszéltem valakivel, hogy a fehér lisztes tésztáktól kb. fél óra múlva újra éhes voltam mindig mikor azt ettem.

Az a "spagetti" amit valamelyik este tíz körül csaptam össze, nem ebbe a kategóriába tartozik. Annyira ettem volna egy jó kis tejfölös-sajtos spagettit, hogy gondoltam egyet, elővettem a krumplihámozót, két szép hosszú répát és addig hámoztam őket, míg el nem fogytak. Most nem sütöttem meg a csíkokat, csak egy tányérra halmoztam és óriási adag tejfölt és trappista sajtot reszeltem rájuk! De tényleg sokat. Nagyon! Ennek köszönhetően annyira isteni lett! :) A jó sok tejfölös sajt mellett nem is nagyon lehetett érezni, hogy nem tészta bújik meg alattuk. Jól is laktam, nem álmodtam vadakat és hízni sem híztam. Szuper volt! :) 

Úgy volt, hogy a hétvégén én is részt veszek a balatoni félmaratonon, de egy jó pár dolog közbejött itthon, így lemondtam róla. A héten pont azért, hogy rápihenjek a félmaratonra, csak egyszer futottam. Szerintem ezért is lehet az, hogy annyira agyoncsapott vagyok lelkileg és fizikailag egyaránt, mint régen nem. De! De ma miután útjukra engedtem a gyerekeket, elmentem futni és egy óra alatt futottam is 9,1 km-t. Nem döntöttem csúcsot, de Isteni volt!!!! :)

Piszkosak, kopottak is
de a legjobb barátaim! :)

Komolyan olyan mintha a mozgás energiát adna, nem elvenne! Sőt, most hogy írom, amellett, hogy mindig rossz olyan emberi hozzáállásokkal találkozni, ami másoknak fájdalmat, rossz érzést okoz, még elvonási tüneteim is voltak a mozgáshiány miatt, hisz nem kaptam endorfint... 

Ami pedig mindig jön futás után. Úgyhogy a héten még hátralevő két napban tovább koptatom a képen látható Barátaimat! :) Szigorúan az élvezet miatt! Függő lettem....? Szenvedély..., nem beteg, hmmm, mi a jó szó... Szenvedélyfutó. Talán ez az. Igen. :)

Padlizsáncsónakok

Tegnap ismét Miskolcon dolgoztam és mikor végre hazaértem, nem igazán volt időm finomságot alkotni már, mert Somát karatéra kellett vinni, Macit felügyelni kellett, hogy ne ragadjon a PS mellett, futott a ház és nekem is fél hattól ajándékkészítő délutánom volt az Óvodában. Reggel hiába takarítok ki, délután mire hazaérek valahogy ismét kupi lesz.... Ki érti ezt?!  Simit lepasszoltam apukájának, vigye Ő. Matyit sokadik felszólításra sikerült elindítani az atlétikára és pont fél hatkor én is elindultam a két percre lévő oviba a gyerekeknek Mikulás ajándékot készíteni. 

Mielőtt elmentem volna, félbevágtam egy padlizsánt, rányomtam a LIDL-ben kapható sonkás ömlesztett sajtból, szeltem rá egy kis császárszalonnát, lila hagymát  megsóztam és csurgattam rá egy kis Fogadós libazsírt.... Beraktam a sütőbe és mielőtt elmentem megkértem Annabébit, hogy mikor hazajelzek, durrantsa be a sütőt, hogy mire hazaérek készen legyen... :) 

S elmentem az oviba. Már az gyanús volt, hogy majd' teljesen sötét az óvoda. S a csoportszobánkban csak egy Óvónő van. Miért is lett volna más mikor a jövő héten hétfőn lesz ez közös munka a többi szülővel.... :))) Egy kissé elnéztem a dátumokat. De hogy, hogy?!

Hazajöttem és elkezdtem én megsütni a vacsorára valót. A felnőttek vacsoráját, mert a Gyerekeknek hoztam Miskolcról mini ischlert és mini lekváros linzert. Rövidesen isteni illatok kezdtek el terjengeni a házban. Bébivel ketten voltunk itthon, mikor kaptuk a hírt, hogy két idióta a Kossuth Lajos utcában leütött egy Tanárt.... Kis nyomozás után kiderítettem, hogy az Atlétika edzés közben két részeg elkezdte molesztálni a lányokat és az Edző akinek nem írom ki a nevét, mert nem biztos, hogy szeretné,-  megvédte a lányokat. Sajnos eközben megütötték Őt és a Mentőknek kellett ellátnia! Matyi is ott volt az edzésen. Nagyon aggódtunk érte, ahogy a Tanár úrért is! Pont az edzés előtt beszéltem vele, mert elvette Matyi telefonját és csak nekünk hajlandó visszaadni. Még poénkodtam is vele, hogy majd Bélát küldöm be hozzá, mert Matyi osztályfőnökétől is én hallgatok mindig.... :))))

A leányzónkkal azon kezdtünk el sápítozni, hogy délután hat órakor a Kossuth Lajos utcában, ami azért elég forgalmas környék, hogy történhet ilyen?! Hogy kezdhet el két felnőtt férfi maximum 14 éves lányokat molesztálni...?! S aztán, hogy fajulhat el odáig a dolog, hogy verekedés történik.... Persze az alkohol. Vagy a drog.... Hivatkozhatunk erre, de a végeredményen nem változtat. 

Mindig is féltettem a gyerekeinket, van aki szerint túl szigorúan is fogjuk őket, de amellett, hogy nem fogjuk hét lakat alatt tartani őket, nem igazán lesznek a jövőben sem szabadon engedve csak úgy, az utcán! Mert nem lehet. Nem miattuk. Mások miatt.

Sok ez nekünk ez a két eset ami mostanában volt itt Gödöllőn. A domonyi gyilkosság és ez a garázdaság (?!) most. De mégsem gondolom azt, hogy végérvényesen elromlott volna a világ! Kissé sok nekem az az elvándorlási divat amit mostanában hallok. Meg lehet kövezni, de én azt gondolom, hogy nem az a megoldás, ha összepakol az ember és kiköltözik egy másik Országba. Ott sincs kolbászból a kerítés. Persze vannak olyan helyzetek, amikor megértem. Én igyekszem mindent és mindenki döntését elfogadni, de kezd már rettentően bosszantani, hogy még a csapból is ez folyik...?! Miért nem teszünk inkább valamit amitől élhetőbb lesz ez a mai Világ? Kicsiben. A saját családjában és baráti körében mindenki. És a kicsiből nagy lesz.

Én boldogan akarok élni, így kerülve a struccpolitikát igyekszem pozitívan élni. Vannak rossz pillanatok, órák, napok. De keresem a jót mellette! Nem a rossz, lélekromboló, gyilkosság, erőszak, szegénység cikkeket olvasgatom állandóan, postolom ki, ezzel is alátámasztva a saját rossz érzéseimet, s növelve a barátaimnál is.

Sosem volt könnyű, a szüleink, nagyszüleink is megkapták az Élettől a maguk nehézségeit! S mégis itt vagyunk! Az én nagyapámnak a második világháború végén, miután két évet volt hadifogságban Dániában, megvolt a lehetősége kint maradni. Biztos könnyebb élete lett volna..., de nem tette! Ez a hazája, itt volt a Családja! A gyerekeinket sem rakjuk ki az utcára kamaszkorukban mikor meghülyülnek...! Vagy a Férjünket! :)  Pedig néha nagyon nehéz! De nem az a megoldás! Hiszem, hogy minden változást magunkban kell elindítani. Változtass magadon és a környezeted is megváltozik. Én ebben hiszek.  

A tegnap esti incidens sem lesz mindennapos! Meggyőződésem! A Tanár urat eddig is szerettem, most már imádom! Tudom, hogy az Ő felelőssége a gyerekek akik edzésen vannak, ki kell állnia értük, de az én szememben akkor is óriásira nőtt!  <3

S a vacsora...? A szalonna, a lila hagyma és a libazsír megtette amit el lehetett várni tőle! :)

Isteni lett! Zsír! Libazsír...! :))))))

Tárkonyos ragu, Mandulatorta és Piadina görög esttel egybekötve

Öt napja nem írtam és már annyira hiányzott! Hála Istennek, tele vagyok elfoglaltsággal, ezért nem igazán jutott rá időm. Így fordulhatott elő, hogy hétfőn este Férjem látott el főtt étellel. Egész hétre. :)

Kívánságomnak megfelelően tárkonyos ragut főzött pulykából. Paleosan. :) Mármint, hogy krumpli nélkül, kókuszzsírral. Mivel kifejezett kérése volt, hogy mindenképpen kerüljön fel a Blogba, ezért dőlt betűvel, idézőjelben közlöm a leírását. 

"A kókuszzsíron üvegesre pirítjuk a vöröshagymát, majd rádobjuk a felkockázott pulykacombot. A pulyka levet ereszt a hagymán és ezt el kell főzni róla. Mindezt addig kell csinálni, míg a hagyma cukortartalma el nem kezd karamellizálódni, de még nem kezd el megégni. Ezt követi a megmosott és felvágott zöldség (sárga-, fehérrépa, zeller) és három gerezd fokhagyma. A kissé odakapott, megbarnult edényaljat a zöldségből kiszökő gőz, nedvesség az, ami fellazítja azt és ami megadja a leves igazi ízét is... Ezt felengedjük 2 dl jó minőségű száraz fehérborral, vegetával,  és fehérborssal fűszerezzük. Babérlevelet dobunk rá és ízlés szerint őrölt köményt. Fedő alatt tíz percig pároljuk. Megszórjuk a keményítővel, elkeverjük és felengedjük annyi vízzel amennyi levest akarunk. Addig főzzük lassú tűzön, amíg a zöldség al dente (harsanos) nem lesz. Folyamatos keverés mellett hozzákeverjük a főzőtejszínt, egy gerezd fokhagymát és várjuk, h a zubogás elmaradjon, hiszen lezárjuk a tűzhelyet. A legvégén rámorzsoljuk a tárkony. S kész."

Annyira finom lett, hogy örülök is, hogy ismét egy kondérnyit rendeltem belőle! Matyival esszük nap, nap után. :)

Ma délután készítettem egy jó kis mandulatortát is! :) Igaz, hogy nagyon fini a leves, de nagyon kívántam még valamit, így ripsz-ropsz, egy óra alatt össze is ütöttem a tortát. Feltörtem nyolc tojást és szétválasztottam őket. Ezután felvertem a fehérjét, majd édesítőt adtam hozzá és belekevertem 20 dkg mandulalisztet, valamint 10 dkg mandula szeletkét. Kétszáz fokon aranybarna színig sütöttem. 

A krémet bele és rá, tejszínből és a tojássárgájákból ugyancsak édesítővel és vaníliával főztem fel. Mikor besűrűsödött a két kanál keményítőtől és tojástól, lehúztam a tűzről és a félbe vágott torta két lapja közé, valamint a tetejére kentem és megszórtam a megpirított mandula lapocskákkal. Isteni lett! Ugyan nem olyan mint a svéd mandulatorta amit az IKEA-ban lehet kapni, de szerintem csak azért, mert nem barna cukker van benne, hanem édesítőszer.

Ma napközben láttam, hogy itt Gödöllőn, a Tűztoronyban görög estet rendeznek, élő görög zenével. Rá is beszéltem a Férjemet, hogy menjünk el. Imádom ezt a fajta zenét! Anna koromban (~ 13-14 évesen) voltak görög ismerőseink és tőlük kaptam egy kazit. Hónapokig hallgattam azt! Nagyon szerettem. :)

Fantasztikus ez az élő zene! Kb. három méter sem volt közöttünk és a zenészek között, annyira jó volt! Csupáncsak másfél órát voltunk, mert a gyerekeket itthon hagytuk, de nagyon kellemes volt, kikapcsolt.  Közben, ha már ott voltunk és tegnap illetve ma is futottam ~ 10-10 km-t gondoltam,hogy engedélyezek magamnak egy kis szénhidrátot. :)))) Jóóóóóó volt! 

Egy Piadina-t rendeltem. Ez élesztő nélküli félbehajtott -szerintem- pizza, vagy pita tészta, tehát teljesen egyszerű, liszt-víz-só egyveleg lehet kisütve lapon. Miután kisült, az enyémbe tejfölt kentek, füstölt-, sajtot és tarját tettek valamint óriási mennyiségű jégsalátát és paradicsomot. Mindezt finom jázminos zöld teával koronáztam meg! Mennyei étek volt számomra! :) Úgy is döntöttem, hogy a most épülő  Fundamentás csapatommal nem is mindig a Solierbe fogunk találkozni, hanem a Tűztoronyban is és ha rendes vagyok és futok, eszem egy-egy ilyen kis csodát! :)

Ahhoz az információhoz jutottunk, hogy minden hónap első szerdáján élő zenés est van a Kávézóban, így megbeszéltük Bélával, hogy ezeken a napokon le fogunk nézni oda. Tényleg csodás pár méterre nézni és hallgatni azokat az embereket akik élvezettel zenélnek, énekelnek... Annyira lélekérintő! Csak ültem és bámultam őket és vittek, vittek az érzések, a gondolatok oly messze....Igazán csodálatos volt. 

Ilyen pillanatokat futás közben nyerek még. Olyan negyven perc után... Az első 15 perc általában kínlódás. Meg akarok állni, fáradt vagyok, minek futni...stb.stb. Aztán jön a semmit sem érzek időszak. Majd negyven perc után a "dejófutniiiiii" :)))  Ma is isteni volt! Alig várom a holnapot, hogy fussak, érezzem a fáradtságot, az erőt a lábaimban, lássam a hulló faleveleket, a párát, a leheletemet... Hmmmm! Nincs ennél jobb! Na, jó! Van. A futás utáni zöld tea Piadina-val. :))))))))

Rántott hús

Nagy kedvencünk a rántott hús. A Férjem egyik legeslegnagyobb kedvence. Igen ám, de a Férjemnek egy szénhidrátkerülő Felesége van. Így az oly nagyon imádott bunda sem lehet akármilyen...! :)

Úgy készítettem a rántott húst, hogy az első állomáson használatos liszt helyett porrá darált zabpelyhet használtam, míg a második megállóban tojásba forgattam a kiklopfolt és besózott karaj szeleteket. S itt jött a varázslat! Zsemlemorzsa helyett darált szezámmag és ugyancsak darált dióba öltöztettem végül a husikákat és jó forró kókuszolajban sütöttem ki őket. Mivel imádom a brokkolit ezért egy ici-pici sóval megszórva és fehérborral lelocsoltan pároltam pár percig a drágákat, mielőtt a húsi mellé tálaltam volna. Én soha nem iszom alkoholt. Viszont az ételekben valami nagyon finomak tudnak lenni! Az alkohol ugye kifő, de az íz, nem az a vad íz, egy kissé finomított íz viszont megmarad. Imádom! :)

Édesapám is szerette a rántott húst nagyon. Ám ahogy visszaemlékszem, viszont Mamáméknál inkább rántott csirke volt, mint disznó... De jó is volt a dobverő! :) Ez a szó is olyan mint a zsíros deszka. Valamelyik este volt nálunk egy ad hoc összeröffenés és zsíros deszka volt lila hagymával a barátoknak. Egyik ismerős Csajszi nem tudta csak mi az a zsíros deszka...! :))) Mindenki más tisztában volt vele, hogy az bizony a jó öreg zsíros kenyér. :D

Arra is emlékszem ám, hogy egy jó nagy, piros bödönben volt otthon a zsír nekünk, amit Mama főzött (?), sütött ki. Sőt nyaranta a szőlők alatt megbúvó kék bödönből halásztam ki a jó kis kovászos uborkákat is a zsíros deszkához... Amit egyébként Mamám után én is krumplival készítek, véletlenül sem kenyérrel! Mármint a koviubit! :D

Érdekes mennyire hiányoznak. Néha olyan mintha sosem léteztek volna, mintha csak az álmaimban éltek volna, máskor mintha ezer év telt volna el mióta elmentek, s megint máskor azon gondolkodom mit csinálhatnak most... 

A Solierben volt ma két interjúm, ahol is az egyiken az egyik Hölggyel elkanyarodtunk a Halál témaköréhez. Ez ebben az időszakban talán nem is oly meglepő..., hiszen ennek van itt az ideje. Szóval pont neki magyaráztam, hogy a Halál nem az Élet ellentéte.  A Halál a Születés ellentéte tehát nem lehet végleges. Ahogy a Születés sem tart örökké, a Halál is csak átmenet egy másik létbe... 

Lelkileg elég mélyponton vagyok pár napja. Engem nagyon megvisel ez az időszak. Ugyan a Nagyszüleimet még nincs két éve, hogy elveszítettem, Apukámat viszont holnap lesz tizenöt éve, hogy igen. Nehéz... Nagyon nehéz. 

Mindig azt terveztük, hogyha már saját Családom lesz és kertes házban fogunk élni, Ő fogja megcsinálni az emeltre a lépcsőt. Én pedig jó kis szalonnás rántottát fogok készíteni neki reggelire mindig mikor jön! :) Sajnos ezt már nem élte meg. 47 évesen halt meg orvosi műhibában. Addig szinte burokban éltem, ami a halálával azonnal szétpukkadt és azt vettem észre, hogy míg addig valakinek én voltam a világ közepe azt követően egy szempillantás alatt lettem csak egy, a világon... Most, felnőtt fejjel, szülőként látom milyen nehéz is a gyereknevelés. Hiába akarjuk mi a legjobbat, az nem biztos, hogy a gyerekünknek is a legjobb... Sőt! Mivel Ő belőlem és az édesapjából van, plusz az ő kis saját esszenciája is, egyértelmű, hogy mást akar... Mást, amit mi nem adhatunk meg neki, hiszen nincs meg bennünk... Benne, bennük már megvan, de ahogy a mi Szüleink sem tudták nekünk megadni azt ami nekünk kellett volna, ugyanúgy ők sem fogják tudni a saját gyereküknek megadni.

A lényeg viszont az és szerintem ez tesz valakit jó szülővé, hogy törekszik a jóra. Törekszik arra, hogy az ő saját értékítélete alapján a legjobb nevelésben részesítse a gyereket, gyerekeket akiket kölcsön kapott. Akkor is, ha ellenállás van. Mert az van. És lesz is. Ez normális. Ahogy az is, hogy nem a könnyebb utat választjuk itt sem. Könnyebb rájuk hagyni a dolgokat, és félre állni egy esetleges konfliktus elől, mint felvállalni azt és ezredszer is elmondani amit mi jónak tartunk. 

Nekem is voltak konfliktusaim a Szüleimmel. Apukámmal is. Most már annyi mindent másképp csinálnék... Olyan jó lenne így 34 évesen az ölébe ülni és bocsánatot kérni az elhamarkodott, indulatból született szavakért, mondatokért... Mert Ő csak jót akart! Azt adta, amire képes volt. Úgy szeretett ahogy csak Tőle tellett... S az, hogy én mást akartam, az nem az Ő hibája volt. Igazából nem is volt senki hibája... Csak nem tudtam okosan fogadni a szeretetet. Nem tudtam, hogy a Szeretetet nem úgy kapod ahogy te kapni akarod, hanem ahogy a másik fél adni tudja. S itt a lényeg. Az adótól jön a Szeretet. Ha bölcs vagy és okos, azt amit kapsz azt értékeled! A mondással ellentétben itt nem szabad magadból kiindulnod! Hisz nem vagyunk egyformák... Lehet kevésnek tűnik ahogy a másik szeret, Ő mégis teljes valóját és szíve összes rezdülését adja neked. Te mégis kevesled... Nehéz ez a Földi Élet... Olyan nehéz az érzelmeket okosan megélni. Ott, helyben amikor vannak. Nem utólag... Utólag már csak  következtetéseket lehet levonni. A múltról. 

Tizenöt éve nem mondtam ki hangosan, hogy: APU. Pedig jóformán nincs olyan nap, hogy ne jutna az eszembe. 

Mikor meghalt, azt hittem vége a világnak.... De nem. Az emberek ugyanúgy mentek tovább az utcán, senki nem állt meg, senki még csak észre sem vette, hogy meghalt az Édesapám... Emlékszem, aznap éjjel csak ültem a szobám ablakában és annyira borzalmasnak tűnt az Élet, hogy azon gondolkodtam a lábam lógatva ki a harmadik emeletről, hogy mit tegyek... Hogyan éljek tovább. 

Nem volt egyszerű. De nekem talán még mindig könnyebb volt, mint Drága Papámnak, akinek haza kellett mennie és el kellett mondania Mamámnak, hogy elvesztették harmadik fiúkat is... El sem tudom képzelni, hogyan lehet túlélni egy gyerek elvesztését.

Azt gondolom, hogy kötelességem továbbadni azt amit Apukámtól kaptam. Továbbadni a gyerekeinknek. Hisz amit kapunk a Szüleinktől másképp nem is nagyon lehet meghálálni... Hogy is lehetne...!

Apu...szeretlek! És köszönöm.

Göngyölt hús salátával

Nagyon álmos vagyok már, de annyira finom lett az ebéd, hogy erős késztetésem van, hogy kiírjam! :)

A mai nap amúgy is olyan jól kezdődött! Hatkor mikor futni indultunk még csak havas eső volt, de már ez nagyon tetszett. Azt leszámítva, hogy nagyon nehezen ment ma a futás... Nem is értem miért?! A szokott 10-12 kilométer helyett csak 8 kilit futottunk, de abba majd'belehaltam.

Mire hazaértünk háromnegyed hét körül, már szakadt a hó! Csodaszép volt! Annyira imádom. Fehér, tiszta, puha minden... Fantasztikus!

Ebédre mindenképpen húsit akartam sütni. El is sétáltunk Simivel a henteshez a Petőfi térre. Zárva volt. Majd a Piacra. Az is. Így jöttünk vissza a Sparba hozzánk. Isteni lett volna ez a séta, ha nem lett volna már kilenckor tiszta latyak minden... Sajnos amilyen hirtelen jött, olyan hirtelen el is olvadt mind. Imádom a havat, a hideget, de ezt a koszos, sáros latyakot... Nem.Azt ki nem állhatom!

Annak örülök, hogy amikor még szép volt és hullott, gyönyörködtem benne eleget...! Ritkán, de most sikerült megragadnom a pillanatot!

Miután sikerült húsihoz jutnunk, vettünk még padlizsánt, szilvát és volt még itthon a jó kis füstölt sonkából és a fokhagymás kecskesajtból is. Miután kiklopfoltam a karaj szeleteket és beszórtam őket ételízesítővel, szépen ráhelyeztem két szelet padlizsánt, majd a sonkát, szilvát és sajtot. Végül, hogy ne essen szét, megtűztem fogpiszkálóval. Üveg jénaiba rakosgattam őket jó szorosan egymás mellé és alálocsoltam egy kis fehérbort. Bélám oda meg vissza is volt érte! Szerintem is nagyon finom lett! :) Friss salátával és koviubival ettük. Mennyei volt!

Visszatérve a havazásra, van egy 10-12 éves korombeli emlékem, amikor a Szüleimmel és az egyik Szomszédunkkal akikkel nagyon jóban voltunk, lementünk hógolyózni  Szomorú, de csak ez az egy emlékem van téli játékról a Szüleimmel... Szomorú, hogy csak ez az egy, viszont ez az egy olyan jó volt! :))) Számtalan másik van viszont Unokaöcséimmel Mamáéknál... Na igen! A telek is isteniek voltak náluk! Volt, hogy Papa féltett szőlő sorai közé nagy könyörgések árán vizet locsoltak és ott "korcsolyáztunk". Sajnos Dunaharaszti nem egy dimbes-dombos hely, így a szánkózás nem volt túl gyakori. A kisutcában a kocsik által kijárt járatokban azonban ment a csúszkálás ezerrel! Ma is emlékszem egy akkora "seggesre"! -már bocsánat a kifejezésért, de az tényleg hatalmas volt! :DDDD

Ahogy arra is, milyen jó volt az átfagyás közeli állapotot követően bemenni a nagyszobába és hozzábújni a cserépkályhához, melyhez Papáék hátsó pincéjéből lett felhordva a szén. Nyáron nagyon jó kis játék volt a leöntött szénen "nadrágfékkel" közlekedni...! :) 

Olyan jó, hogy ez a csodahely, ahova Papáék halálát követően már nem szívesen járok, a Családunk -Keresztanyám- tulajdonában maradt! Ott van a gyerekkorom, ott él még most is egy részem, egy-egy szívdobbanásom még mindig odaszáll... Ez a ház van a falunkon is...Férjem festette meg nekem. Bármikor mikor rávetül a tekintetem, látom Mamáékat az ablaküvegek mögött... Onnan néznek minket. Ez egy ablak a gyerekoromba.. Hisz ki tudja! Az idő relatív....

Darázsfészek vaníliaöntettel

Korábbra ígértem a receptet, de a mai nap úgy elszállt... :) De mielőtt belekezdenék egy történetbe, jöjjön a recept.

Ez a sütemény tökéletes lett! Soha jobb darázsfészket nem ettem még. Mind a három "lisztalapomból" -mandula, dió, kókusz- 200-200 grammot kevertem össze három tojással, egy citrom héjjával, édesítőszerrel és felfuttatott élesztővel. Ezt követően vizes kanállal galuskákat szaggattam és egy tepsibe helyezett sütőpapírra halmoztam őket egymás mellé szépen szorosan. Jó sok diót morzsoltam rá, majd elkezdtem sütni 160 fokon. Mikor már kezdett pirulni, a közben elkészített igazi vaníliával felfőzött tejet locsolgattam rá. Mikor szép pirosra sült, kivettem a sütőből. Fogtam fél liter tejet, beleütöttem négy tojás sárgáját, édesítőszert és ugyancsak vaníliarúdból kikapart kis vaníliamagokat. Ezt felfőztem és egy kis keményítővel besűrítettem.

Mikor kissé kihűltek, szóltam a Családnak és fogyasztani kezdtük. Nagyon jó lett! Sajnos a nagyok nincsenek itthon szerdáig, így ők nem is tudtak enni belőle... A jó a rosszban, hogy így viszont tovább marad és több jut. :)

Délelőtt Mamáméknál és Apukámnál voltunk. Sajnos mindhármójuknál a temetőben... :( Apukám lassan 15 éve, hogy meghalt. Papámék a tavalyi év első felében. Érdekes mód a tévében arról beszéltek ma este, hogy ki szabad-e vinni a gyerekeket a temetőbe. Én ezen sosem gondolkodtam! Mindig vittük Somát is és a nagyokat is. Persze a temetésre nem vittük el őket tavaly februárban, de a sírokhoz miért ne...? Szerintem fontos, hogy már a gyerekek is tisztában legyenek vele, hogy bizony egyszer mindenki elhagyja ezt az Életet. S azzal is, hogy ott csak a testük van. 

A lelkük..., a lelkük, ami valóban Ők, az pedig vagy velünk, vagy a Mennyországban, egy másik síkon, valahol. A lényeg, hogy van. Csak már nem a mi érzékszerveinknek megfelelő formában. Sajnos. De, hogy létezik az biztos. Ahogy a rádió is szól, úgy hogy nem látjuk a rádióhullámokat amik pedig léteznek, hisz készülékeink attól működnek... Nem? 

Érdekes, hogy ennek ellenére mégis fontosnak tartom azt, hogy ki-ki menjünk a sírokhoz, hogy gyertyát gyújtsak és leszedjem azt pár darab ráesett levelet ami rá hullott a testüket fedő kőre... Igen! A testük ott van pár méterrel lejjebb. Az arcuk ami számtalanszor húzódott mosolyra és közvetített érzéseket felém, a kezük, mely néha büntetett, sokszor simogatott, s még többször gondoskodott rólam... A hátuk ahol kisgyerekként számtalanszor lovagoltam, a lábaik amik vittek... Minden testrészük, porcikájuk mely egyszer élt, pezsgett, futott benne a vér, most már csak porlad a földben... Az enyészeté... A test múlandó. A Lélek soha! 

Sonkás-sajtos tejszínmártás spagettivel

Nos, mielőtt bárki is kiugrana a bőréből, hogy téééééésztaaaa, el kell keserítenem, hogy ez nem tészta. :) Tésztaként szeretett és fogyasztott étel, ami sárgarépa és cukkini csíkok voltak az isteni tejszínes mártás alatt megbújva...

Nagyon kedvelem a szószokat. Mivel tésztát nem eszem, s valamelyik nap hallottam, s aztán rá is találtam egy "spagetti" receptre, ami egyszerű párolt répa volt, eldöntöttem, hogy én is elkészítem a hétvégén. 

Nem gondolom, hogy nehézséget okozna ezeket a zöldségcsíkokat elkészíteni! Főleg ha az ember lánya rendelkezik egy izmos és kitartó férfiemberrel, akit rá tud venni arra, hogy a répa és a cukkini megtisztítását követően krumplihámozóval vágja fel hosszú vékony csíkokra őket. Ezután már csak kókuszzsíron kell a csíkokat megforgatni miután egy csöppet megsóztuk. Nem akartuk, hogy nagyon megpuhuljon, éppen csak, hogy elfője a levet, amit ereszt. Ropogós nem maradt, de puha sem lett teljesen.  

A szószhoz a sonkát, vagy tarját, nem is tudom pontosan, a veresi piacon vettük reggel. Házi húsi.  Ahogy a diós-, kapros-, petrezselymes-, és bazsalikomos kecskesajtok is... Imádom őket!!!! :) 

Szóóóóóval, kókuszzsíron megpirítottam a vékonyra vágott sonkacsíkokat, majd miután pici színt kaptak, hozzá öntöttem egy doboz tejfölt és fél liter házi tejszínt. Sót nem kellett hozzá adnom, s még így is sós lett picit.Adtam még hozzá egy kanál keményítőt és a hűtőben már száradásra készülő trappista sajt maradékot. Összeforraltam és kész is lett!

A zöldségcsíkokat a tányérra halmoztam, mint a gyerekeknek a durum spagettit és rámertem a tejszínes húst. Komolyan nagyon finom lett! Nekem teljes élvezetet adott, s ha jól láttam, Férjem is elégedett volt az ebéddel.

Nem régen értem haza a futásból. Egy új futócsajszit szereztem, aki nem fut még olyan régen, s olyan gyakorisággal mint én, így picit lassabban futottunk. Pontosan 1 óra 22 percet futottam (12 km), ebből kb. fél óra lehet az amit vele töltöttem. Megbeszéltük, hogy egy héten legalább egyszer fogunk együtt futni. Tudom, hogy hamar bele fog jönni és ő is fel fog egy picit gyorsulni. Nekem meg nem árt, ha a heti öt-hat futásból az egyikben van fél-háromnegyed óra, ami lassabb mint a többi. Arról nem is beszélve, hogy a futás közben legalább ki tudjuk beszélni a pasikat. Is. :)))) S az jóóóóóó!

Extra csokis brownie süti

Egészen este tízig rendben volt velem minden. Ekkor történhetett valami... Valami ami elindított a konyha-kamra-sütő háromszögbe.

Egyszer csak azt vettem észre, hogy Férjem csodálkozó tekintete közepette darálom a kókuszreszeléket (20 dkg), keverem bele a holland kakaóport (4 ek), mazsolát, édesítőt, reszelem a két almát és ütöm bele a tojásokat (2 db) s végül az egészet keverem, kutyulom össze a szódabikarbónával és a kókuszzsírral (10 dkg). Ezután sütőpapírra helyeztem őket, miután vizes kézzel fasírtformákra lapítottam a kis édes, kakaó illatú és puha testüket. Annyira zabálnivalók!

Igazság szerint már így nyersen is megkóstoltam a tésztát... Hmmmm, utálom, hogy nyami, de ez tényleg nagyon nyami lett! Még így sületlenül is. :)))) Megkóstoltattam Bélával és egyből meg is bocsátotta a három perc darálást, ami megzavarta az esti pihenését. A fiúk szerencsére fektetés alatt voltak, így ők csak reggel fogják elpusztítani a rájuk eső részt! Matyi persze egyből ezt rendelt reggelire. :)

A kis drágák szépen, takarosan, egymás mellett sülnek 150 fokon. Mielőtt leültem volna írni, odatettem egy kis jénai tálat a tűzhelyre, belenyomtam kókuszzsírt és édesítőszerrel valamint kakaóporral elegyítettem őket. Most félrehúztam és ha megsült és kihűlt a süti, rácsurgatom majd. 

A kókuszolaj 24 fok alatt megdermed, így vagy a kamrában, vagy a hűtőben kell majd a sütit tárolnom, hogy a csokimáz dermedt legyen. 

Úgy látom lassan megsülnek a kicsikék, így ki is veszem őket és jön a kóstoló.

....

Ma nem futottam, pihenő napot tartottam. Holnap viszont kénytelen leszek. Sokat. Nagyon sokat. Valami pompás lett ez a sütemény! Annyira jó csokis, nedves a tésztája, puha a textúrája... Hmmmmm! Muszáj voltam a csokiöntetet is lemeózni... Ajjaj, figyelnem kell mert a Férjemnek nem volt elég egy süti kóstolónak! :) Szóval jól megmártottam a sütikét az öntetben! Még meleg a csokikrém, így a lassan hűlő tészta ahogy szívja a csokiszószt... Ez maga a mennyország! 

Azt hiszem ez az eddigi legjobban sikerült paleo sütemény, amit készítettem! Egy órán belül készen is van! Fenséges lesz téli délutánokon is, mikor kint a szürkeség, s a hideg, bent pedig pattog a kandallóban a tűz és majszoljuk majd a brownie-t. Idilli...! :) 

Most már csak arra kell vigyáznom, hogy reggelig el tudjam dugni olyan helyre a süteményeket ahol senki sem találja meg! Már ha az szeretném, hogy mindenkinek jusson. Akarom...? :)

Juhtúrós-tepertős pogácsa

Nagyon jó kis pogácsát sütöttem ma délután. Imádom az ilyen sörkorcsolyákat!
Pogi, hasé, sósrudak... Hmmmm, álomvilág!
Sokkal jobban szeretem a sós süteményeket, mint az édeseket. Budán van a Daubner Cukrászda, na ott ettem életem legjobb süteményeit. Ott aztán tudnak sütni! Édeset és sósat egyaránt.

Egy picit a sós sütiket mintha nehezebb lenne szénhidrátmentesen elkészíteni... Vagy nem? Nem is tudom. Új utat találtam. A LIDL-ben bukkantam rá a hártyájától megfosztott és porrá darált mandulára, 20 dkg-os kiszerelésben. Ez volt a "liszt" a pogiban. Két zacsival. Hozzáadtam még ~ 10 dkg tepertőt, ~ 30 dkg juhtúrót, két kanál kolbászzsírt (  :))))  ), sót, szódabikarbonát és egy darab tojást. Azért nem tudom a tepertő és a juhtúró pontos súlyát, mert reggelire egy picit megdézsmáltam őket. Imádom ezeket. Is. 

Szóval a hozzávalókat összekevertem és a képen látható színig, azaz pirosas barnáig sütöttem 200 fokon.

Érdekes, hogy a natúr mandulának nincs íze. Egyáltalán nincs marcipán aromája a poginak! :) A kolbászzsír és a juhtúró ugye elég karakteres s ez megadja az alapízt. Az textúrája is pont jó. Annának hála Istennek nem ízlik. Matyinak és Somának sajnos igen. :))) 

Matyi most jelentette be, hogy a suliba is ezt akar vinni... Miéééééééért?!?!?! Nem vagyok irigy, de fogy! :D Egy szó mint száz, nagyon finom lett!

Nagyon érdekes volt a mai napfelkelte. Megvolt az idei ősz első igazi köde is. Ahogy átsütött rajta a nap, az nagyon misztikus volt. Csodálatos. Már az elgondolkodtatott. Ezután kaptam még egy levelet is, ami megerősítette a reggel szárba szökkenő gondolatmenetemet. Ez pedig az, hogy nem csak én gondolom úgy, hogy egy ember sem kerül oktalanul az életünkbe, hanem a Csajszi is aki a levelet írta. Csajszi? Ötven felett van, de a mentalitása, az egyénisége...! Szerintem Ő sem bánná a rá aggatott jelzőt. Az első pillanattól kezdve közel éreztem magamhoz, éreztem belőle valami olyat, amitől egyből bízni tudtam benne. S ez jó érzéssel töltött el. 

Meggyőződésünk, meggyőződésem, hogy mindenki valamilyen meghatározott céllal kerül az életünkbe. Az is lehet, hogy csupáncsak meglök az utcán és ezzel ad nekünk valamit. Valami megfoghatatlant, de mégis nyomot hagyót... S nem fizikailag. :))) S vannak olyanok akik hosszan, évekig, vagy akár az életünk végéig jelen vannak. Az adás, kölcsönös. Még akkor is, ha úgy érezzük, hogy nem adott... inkább elvett. Ő ezzel adott.

Még ha úgy is érezzük, hogy semmit nem kapunk, hidd el, hogy de! Jót, rosszat, egyre megy. A tapasztalatszerzés az út, ami a Célhoz visz... Olyan ez mint a döntéseink, amiket jóformán percenként hozunk. Nincs jó vagy rossz döntés. Csak döntés van és általa való tapasztalás. Ezért élünk. 

Visszatérve Életünk szereplőire, ami nyugalommal tölt el, hogy mindenki addig marad az Életünkben, amíg értelme van, amíg adnunk kell és adni tudunk egymásnak. Egy perccel sem tovább. Éppen ezért nem szabad ragaszkodni... De ezt talán már írtam. A lényeg, hogy lazán, ahogy hagyjuk magunkat egy folyón sikló hajóban sodortatni, ugyanúgy sodródjunk lazán az életben is. Görcsösen ragaszkodni bárkihez vagy bármihez, értelmetlen. Ha mennie kell, menni fog. De ha elmegy és mégis helyünk van egymás Életében, vissza fog jönni. S ez lesz a természetes. Fogadjuk el azt ami történik, a fő irányvonalakon szerintem úgysem lehet módosítani... Kitölteni viszont mi töltjük ki a napokat!

Én ezt holnap már reggel háromnegyed ötkor kezdem is.... Indulunk a kimért 10 km-es futókörre a Futócsajszimmal ötkor. Úgyhogy.... Jó pihenést! :)