Változás

Én állandó változásban vagyok. Hívhatnám szeszélynek, a lényeg, hogy rájöttem már, nálam nagyon kevés dolog állandó. Azt mondják ugye, hogy egyetlen dolog állandó az életben, az pedig maga a változás...Ez milyen paradoxon, azonban tapasztalatból állíthatom, hogy igaz. Mikor éppen kezdenék megszokni valamit, tuti,hogy történik valami és homlokegyenest más történik, mást érzek...Nem tudom ez jó-e, vagy rossz. Talán se nem jó, se nem rossz. Egyszerűen csak van. S mint ilyet csak el kell fogadni.

Mire gondolok? Elsősorban az érzéseimre. Ohhh, mennyi hullámvölgyet köszönhetek nekik! :) Egyszer a csúcson, másszor lent, mélyen, nagyon mélyen. Így viszont sosem unatkozom. Tudok boldog lenni, nagyon-nagyon boldog is! S szomorú, boldogtalan is.  Persze minden esetben meg vagyok győződve, hogy a kívülről jövő események az okai annak, hogy én most jól vagy éppen rosszul érzem magam...Pedig többször sikerült már függetleníteni magamat a külső hatásoktól. S ez egyébként félelmetes is volt. Mert ez azt jelenti, hogy Úristen! akkor én eldönthetem, hogy érezzem magam?! Akkor nincs több kívülről jövő érzelem? Boldogság, eufória, szomorúság, kétségbeesés stb.? Persze vannak olyan sorsfordító események, az én életemben is voltak amikor egyszerűen olyan nagy horderejű történések vannak, hogy nem tudok felülemelkedni, nem tudom kívülről szemlélni az eseményeket, magukkal ragadnak... Ilyen volt apukám és nagyszüleim halála is. Ilyen ha valakiben hiszek, bízok és olyan dolgok derülnek ki amik ezt a bizalmat teszik nevetségessé.... Nevetségessé? Nem egyébként ezt nem hiszem. A jó, a pozitív érzések sosem nevetségesek. Bízni, szeretni valakit szerintem a legjobb dolog ezen a Világon. Sosem lehet nevetséges vagy felesleges. Igyekszem a végsőkig kitartani és ugyan valamelyik nap azt olvastam, hogy szeress vakon, de vedd észre a jeleket amik valaminek az ellenkezőjét mutatják...én botot, vagy vakvezető kutyát sem akarok. Lételemem az, hogy bízhassak, hogy ne legyenek kétségeim. Másként nem megy... Egy bizalomvesztés teljes mértékben szüntethet meg minden addigi óriási érzést bennem. Félelmetes egyébként, mert egyik pillanatban még ott van, lángol, ég s a következőben már csak a hűlt helye található, még füstcsík sincs...

S hogy ilyenkor hogy reagálok? Ha fájdalom ér, ha csalódás, ha bántanak....? Itt jön a művészet! Mert itt lehet úgy dönteni, hogy elengedem az adott dolgot, elengedem a vele kapcsolatos rossz érzéseket, másra koncentrálok és  hipp-hopp már ott sincs a szenvedés! Működik! Komolyan mondom,hogy működik. Nekem sikerült már többször is függetleníteni magamat egy-egy rossz érzéstől. Mert honnan jönnek a rossz érzések? Kívülről...? Neem! Csakis belülről! Kívülről csakis az események jönnek. Aztán, hogy én azt hogyan reagálom le az a tudatos, vagy tudattalan döntéseim következménye. Ezért mondják, hogy az idegeskedés más hülyesége miatti saját magunknak szánt büntetés....Mert mi döntünk a szomorúság, a düh, a kétségbeesés mellett, ahelyett, hogy tudomásul vennénk a bekövetkezetteket, levonnánk a következtetéseket majd lépnénk egyet és mennénk tovább. Mert nem lehet egy helyen állni. Nem lehet lecövekelni, befagyasztani helyzeteket, állapotokat. Azt kell, hogy mondjam, sajnos nem lehet. S azt is, hogy szerencsére nem lehet! Miért? Mert sokszor jó szenvedni. Én szeretem az érzéseket. Jó néha átélni azt, hogy valami fáj...mert ilyenkor érzem igazán, hogy élek. Mazochista lennék...? Lehet. :) Nem. Ez természetesen nem erről szól. Csak nem lenne értelme az életnek szerintem, ha egysíkúan mindig minden ugyanazon a szinten mozogna, ugyanabban a mederben folyna...Hol lenne a tanulás, a tapasztalatszerzés? Sehol.

Darwin mondta... :)

Kell a változás. Szükséges velejárója az Életnek. Mindig minden változott. S ez sosem fog megállni. Semmi nem lesz úgy mint ezelőtt . Nem lesz olyan, hogy egyszer bekövetkezik valami és úgy marad.... Épp ezért mondják azt is, hogy az életben nem az marad életben, aki a legerősebb vagy legügyesebb vagy legjobb valamiben, hanem az aki a legfogékonyabb a változásra. Az aki leköveti azt és nem a régihez ragaszkodik a megszokottat keresve, hanem az újban a biztonságot. Mert ott van! Én magam vagyok a biztonság oka! Nem lehet másban, más emberben, nem lehet eseményekben, tárgyakban....Csak magamban lelhetek erre rá! S ez a legjobb az egészben!

Az Üzlet

Itt ülök az üzletben és mivel sikerült a légkondit működésbe hozni, ezért kifejezetten kellemes a klíma a kinti 38 C°-hoz képest. :) Üzlet... Igen. Megnyitottam újra az Üzletet. Március 8-án nyitottunk újra, paleos, diabetikus és különböző allergén (tej-, tojás-, glutén stb.) mentes táplálékok forgalmazását célul tűzve ki. S mivel meggyőződésem, hogy egészségesnek nem lehet csak megfelelő táplálkozással lenni, kell hozzá a sport is, az pedig hozza magával a különböző táplálékkiegészítőket, társultam egy Férfiemberrel, akinek a személyiségi jogai miatt nem írhatom ki a nevét. Vagy mégis... Nevezzük Jánosnak. :) Jánossal jól kiegészítjük egymást. Őérte odáig vannak a Hölgy vásárlók, értem meg.... írnám, hogy a férfi vásárlóink, de elenyésző sajnos ezen nemmel rendelkező vásárlóink száma, így Jánosnak marad a hódolat. :) Nem is olyan régen volt, hogy valaki FB-on egy képünk alá odaírta, hogy a legjobb üzlet, a legkedvesebb kiszolgálással! Húúú, de örültem! Ilyen pozitív visszajelzést! Majd kiderült, hogy Jánosnál vásárolt.... Hát, köszi!

Imádom az üzletet! Nagyon jó, hogy a paleos táplálkozáshoz minden alapanyag megtalálható nálunk! Élvezem nagyon, hogy a vásárlókkal recepteket, tapasztalatokat tudunk megosztani és folyamatosan bővül a vásárlói körünk.

Jó az is nagyon, hogy lassan egyre több Hölggyel kerülünk közelebbi kapcsolatba, megalapozva egy-egy barátságot is.  Én imádok ismerkedni, beszélgetni és ez a Hely tökéletes erre. Azt tapasztaljuk, hogyha mi kedvesek vagyunk a hozzánk betérőkkel, a nagy többség ezt adja vissza! S ez jó, nagyon jó! Olyan szép lenne, ha az Üzlet falain kívül is így működne ez.... Mindenki szolgálatkész és kedves lenne mindenkihez. Akkor is, ha az idegen, vagy morcos. Mert olyan kis semmiség egy mosoly, egy kedves szó, s pedig hányszor előfordul, hogy elfejtjük adni...

Jánosról tudni kell, hogy főállásban Rendőr. Én nagyon büszke vagyok rá, hogy egy Rendőrrel dolgozom együtt. Nagyon elszomorít viszont az, amiket mesél néha... Azt mondja, hogy itt nálunk az Üzletben sokkal inkább megbecsültnek érzi magát Eladóként, mint a főállásában Rendőrként. S itt most nem csak az anyagi oldalra gondolok. Úgy sem. És emberileg sem. S ez nagyon nagy baj! Nap mint nap az életüket kockáztatják és nagyon keveset keresnek. Akárcsak a Tűzoltók... Vagy a Mentősök... Pedagógusok....Hosszan lehetne sorolni, melyek azok a munkák amelyeket a leginkább kéne honorálni, de ez sajnos nem így van. S ez még csak az anyagi oldala a dolgoknak. De ott van az emberi is. Hogy nincs tiszteletük, hogy nincs megbecsülés. Pedig ha jobban belegondolunk, rossz viszonyba, kapcsolatba csak valamilyen illegális tevékenységünkkel kerülhetünk egy ilyen rendvédelmi szerv dolgozójával. Arról nem is szólva, hogy ki az első akihez fordulunk baj esetén? Ha betörnek, ha bántanak, ha meglopnak, ha csak veszély fenyeget...? A Rendőrséghez. Azokhoz akiket megvetünk, akiket lenézünk, lesünözünk stb.... Még szerencse, hogy Ők magasabb szinten állnak mint mi és segítenek ha kell. Az Üzlettársamon kívül nem ismerek más rendőrt, érdekeltségeim sincsenek, sőt engem is lekapcsoltak nem is oly rég, mert fél éve lejárt a műszaki az autómon... :) Hát, így megy ez. El is vették a forgalmimat, de nem hibáztathattam az eljáró rendőrt, hiszen én hibáztam azzal, hogy nem figyeltem a lejárat dátumát. Nem mondom, hogy keblemre öleltem, de elfogadtam a büntetést, megújíttattam a forgalmit és ment minden tovább.... 

S, hogy miért is írtam ezt le? Mert mindenki, MINDENKI ugyanolyan ember, mint én, vagy Te, vagy Ő, vagy bárki! Mindenki egyforma! Senki se nem jobb, se nem rosszabb. El kéne ezt fogadni és el kéne kezdeni tisztelni és megbecsülni egymást. Mert mindenki határozott céllal van itt és most. Még akkor is ha nem tud róla. Mindenki egy csepp a tengerben, de a tenger nem lehet meg egy cseppje nélkül sem! Ohh, ez milyen szép! :)

Úgyhogy....MOSOLYRA és MEGBECSÜLÉSRE FEL! :)

A kisfiam, Soma

Nagyon régen írtam.... Majd'nem négy hónapja. Elég eseménydús negyedév áll mögöttem, ezekről is írok majd, ismét rendszeresen. Írok az üzletről amit nyitottunk, a futásról, természetesen a főzőcskézésről, sütögetésről is és mindenről ami foglalkoztat. Ezt a bejegyzést azonban a kisfiamnak szánom.

Az elmúlt éjjelt vele töltöttem, s mikor reggel felébredtünk, megkérdeztem adja e az engedélyét egy olyan blogbejegyzéshez ami leginkább Róla szól...Még csak hét, bocsánat! Már fél nyolc éves, mindenképpen ki kellett kérnem a hozzájárulását, mert sokszor erősebb akarattal bír mint sok felnőtt. 

Természetesen nem bánta. Hogy is bánta volna, mikor igen nagy benne a magamutogatási, színészi hajlam... A születését követően egy akkori asztrológus barátnőm kiszámolta a horoszkópját és közölte, hogy két út áll előtte. Vagy e kettő keveréke.... Az egyik, hogy mindenképpen segíteni akar majd másokon. Orvos, pszichológus vagy valami olyan foglalkozásban lehet boldog, amiben elesetteket tud segíteni. A másik a színészi pálya. Ezt már most imádja! Az önmutogatás nagymestere. Imád táncolni, szerepelni, színészkedni, semmi szégyenlősség nincs benne. Remélem ez így is marad! Nem szed fel időközben gátlásokat, szabad marad....

A mostani, nehezebb, változásokkal teli életünkben igazán összekovácsolódtunk és ahogy nyílik ki az elméje és fogja fel a maga valóságában a történéseket, úgy érzem, hogy nagyon jó barátom lesz! Nem akarom még jó sokáig, hogy felnőjön, hála Istennek hisz a Fogtündérben, a karácsonyi ajándékokat hozó Jézuskában, a Mikulásban, a Húsvéti Nyúlban és minden ilyen jó misztikus dologban... Bár hiszek én is. Annak ellenére, hogy harmincöt éves vagyok. S talán tudom, hogy ezek nincsenek...Vagy mégis. De! Azt gondolom, hogy vannak, csak mi nagyon jó helyzetben vagyunk, s Ők oda mennek ahova saját erőforrásból nem jut ajándék. Vagy pedig a gondolatot ültetik el a fejünkben. A szándékot, és mi vagyunk a végrehajtók... 

Szeptembertől iskolás lesz a kisnagy fiam! Te jó Ég! Iskolás! Minden szülő így lehet ezzel ilyenkor, tudom. Hogy lehet, hogy az a kis csöpp baba, aki nemrég volt, már iskolába megy! Amikor megfogant is azt hittem jó sokáig, hogy én vagyok a világ csodája, hiszen gyermeket várok! :) Nagyon régen vártam már Őt! Iszonyat sok tesztet dobtam ki azzal a csalódottsággal ami a legrosszabb egy nő életében, ha már gyereket akar...Azt mondják egy nő két dologért bármire képes! Az egyik, hogy legyen gyereke. A másik pedig, hogy ne! Ugyan nekem nem sokáig kellett próbálkoznom, úgy tűnik, már Soma is nagyon jönni akart, de az alatt a körülbelül másfél hónapnyi (!) komoly időszak alatt vagy 25 tesztet biztos vettem! Belőlem éltek Gödöllőn a tesztértékesítők. :) Milyen boldog voltam, mikor reggelre két csík jelent meg a teszten. Este úgy tettem le, hogy megint nem...és reggel valamiért megint ránéztem, mielőtt kidobtam volna. És két csík volt!!!!! Nagyon boldog voltam! 

Boldog voltam, mikor kiderült, hogy kisfiú lesz, akkor is. Bár már tudtam. Megálmodtam. És nagyon jó volt, mikor először megmozdult. Mint valami kis csiklandozás.... Aztán nagyon hamar eltelt a kilenc hónap és pontosan azon a napon, amit először tűztek ki, megszületett Jimmi. :)

Olyan kis ronda volt! :) Tiszta pattanás volt az arca, mert túl zsíros volt a tejem. És nagyok voltak a fülei is. De akkor olyan nagyon szépnek láttam! Egyszer az Auchanban egy pénztárosnő jegyezte meg valódi kedvességgel, hogy de édes kis fülesbagoly..... A kisfiam édesapja ragadta meg a felsőmet és szedett le a futószalagról, hogy ne ugorjak neki! :) Nem természetesen nem, de ha pillantással ölni lehetett volna, még mindig ülnék valahol... 

Most már nem fülesbagoly. Imádják a csajok. S Ő is imádja Őket. A napokban meg is volt az első szerelmi csalódása. Szerelembe esett egy másik csoportbeli kislánnyal, vitt neki cukorkát és virágot. A kislány mindkettőt elfogadta, de mint utólag mondták neki, a virágot széttaposta.... Szerencséje a kiscsajnak, hogy nem ismerem!!! Szegény Simi egész este depis volt. :( Majd másnap mondta, hogy kiderült, hogy nem is történt ilyen a virággal. -Még jó, hogy nem ismertem!  Így Soma odament, hogy bocsánatot kérjen tőle!? Kérdezem miért? Hát, mert rosszat feltételezett róla és szakított vele. Fejben. :) 

S mivel remek a humorérzéke a kisfiamnak, már nevetve mondta, hogy a kiscsaj nem is értette igazán miről beszél, hiszen ők nem is jártak...Ja! Gondolta Soma. :) Hát akkor ennyi. De azért még szerelmes belé. :)))))

Tegnap este a kis fogadott lányom újságolta viszont, aki ugyancsak szerelmes, sajnos Somába, s azért sajnos, mert ez nem kölcsönös, s így számára inkább fájdalommal jár, mint boldogsággal, hogy milyen csodás napja volt, mert Soma megengedte, hogy simogassa a hátát és a fejét... :))))) S ez milyen jó érzés volt neki, Linettnek. Persze Soma mindent tagadott..., hisz Férfi. Imádom Őt! 

Soma! Olyan nagyon szeretlek, minden nap hálát adok Érted, köszönöm hogy vagy! Még úgyis, hogy néha az őrületbe kergetsz...!!!! :))))

Szeretlek kisfiam!