Szombaton este volt az X Faktor. Tegnap sütés közben néztem vissza. Ketten, talán hárman is tetszettek nagyon! A első a P.J.Z (Piros király és Jazzy) volt, a második Csobot Adél és a végén Zámbó Krisztián. Mind a három előadásnál a jelenség fogott meg. Talán P.J.Z-nél inkább a poénok, de aztán a zenéjük is tetszett. Csobot Adél szerintem tényleg egy egyéniség. Hogy ebből most mennyi volt betanult, manír, mindegy. Első bemutatkozásra szerintem tökéletes volt! Aki ide jelentkezik, nem lehet nyuszi, nem lehet szürke kisegér! Lehet irritáló, lehet mű, az a lényeg, hogy megfogjon benne valami, hogy valamire felfigyelj!
Harmadik, aki tetszett, Zámbó Krisztián volt. No, ott volt jó pár pillanat amikor bemutatkozott és a Mentorok fejében kattogtak a fogaskerekek, hogy ez a Zámbó, az a Zámbó-e... Nagyon nagy volt! Mintha megállt volna az élet! Két-három másodpercig a légy sem pisszent!
Igen, ő Zámbó Jimmy fia és ahogy Malek Miklós a végén mondta, ebben a szakmában ez bizony nem előny...! Főleg, hogy divat Zámbó Jimmyt utálni, fújolni stb. Egyébként azt nem értem, ha valamit/valakit nem kedvelünk miért kell fújolni, utálkozni. Miért nem lehet elfogadni a másságot. S itt most elsősorban nem a szexuális beállítottságra gondolok... Bár az is ide tartozik. ;) Más? Más. És? Milyen jó! Ettől színes a világ!
Szóóóóval, nekem nagyon tetszett a srác! Komolyan végig lúdbőröztem és majdhogynem potyogtak a könnyeim. A jelenség, az előadásmód, a hangja..., a szöveg. Hihetetlen volt. Mintha az apját hallottuk volna viszont és mégsem. Az előbb újra meghallgattam és ugyanaz az érzés... Kiegészítve azzal az érzéssel, hogy ezen a földön szerintem valami miatt mindannyian bukott diákok vagyunk. Hogy mi miatt, azt mindenki csak maga tudja. Ha tudja. Jó esetben. Ha szembenéz vele. Én tudom. Vannak hibáim. S ezeket pont azok tudják akiket a legjobban szeretek.
Tegnap találkoztam az egyik régi üzletkötőmmel, aki nálam dolgozott. Itt Gödöllőn ültünk be a Solierbe. Én egy jegeskávét ittam, ő pedig ásványvizet és csoki bonbonokat kapott. Ma már a Barátnőm és neki van annyira jó felfogása, hogy teljesen a magamévá akarom tenni! Mármint az életszemléletét! ;))) (Ha már a másságról beszéltünk, muszáj pontosítanom! ;)) )
Őt és a húgát (velem ellentétben!) az édesanyjuk úgy nevelte, hogy minden reggel azzal engedte el őket otthonról, hogy Ők a legszebbek, a legokosabbak a legjobbak! S ők ezt elhitték! Ma már tudja a csajszi (Van neve, csak az inkognitó miatt hívom csajszinak, mert nem kértem engedélyt!), hogy nem minden esetben ő a legszebb, a legjobb, legokosabb, de akkor a belső értékeire gondol, vagy arra, hogy neki milyen a kisugárzása... stb. Ezzel azt akarom mondani, hogy lehet nálunk szebb, lehet nálunk okosabb bárki, de ez az összetettség, eszencia, variáció csak bennünk van meg! Ettől vagyunk különlegesek!
S hiába vannak hibáink is, mert szerintem mindannyiunknak van, ezzel együtt vagyunk értékesek! Tudom én is, hogy milyen hibákat követtem el az életem során, szembenézek velük, a következtetéseket le vonom, még ha fájdalmas is és megyek tovább. Ez az élet. Lehetek "bukott diák életem végéig", de van, hiszem, hogy van pótvizsga, hogy felvehetek más "tantárgyakat", s a záróvizsgán nem egy-egy tantárggyal kell majd elszámolnom, hanem az egész iskolával... Az egész életemmel.
Azt gondolom, hogy akkor jó egy dal, ha elgondolkoztat, ha ad valamit számodra. Ez a szám nekem adott és jó mélyen elgondolkodtatott. Köszönöm!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése