Rozalinda Lelkecske

Apai nagymamámtól kaptam a blog címéül is használt Rozalinda Lelkecske becenevet.

Ezt az oldalt a sütési, főzési, szappankészítési azaz mindenféle alkotási tevékenységem kiírására kezdtem el használni, kiegészítve mindennapjaim élményeivel, lelkem rezdüléseivel.
Most már csak ez utóbbiak teszik ki írásaim nagy részét.

Imádok olvasni, futni, kirándulni, beszélgetni és nevetni!

Szeretem a pszichológiát, a spiritualitást és mindent ami közelebb vihet önmagamhoz.

2013. november 26., kedd

SZEX - Nők vs. Férfiak

Van egy ismerősöm, egy Férfi akivel tegnap vitába keveredtem. Nem írom le az előzményeket, mert úgy könnyen beazonosítható lenne. A lényeg, hogy oda lukadtunk ki, hogy attól tart, hogy megcsalta a barátnője. Megkérdeztem, hogy Ő megcsalta-e már a csajszit. Ő visszakérdezett, hogy mi számít megcsalásnak...?!


Kerek szemekkel néztem rá. Ezt külön definiálni kell? Csók, szex. Én azt gondolom, hogy semmi ilyesmi nem fér bele egy kapcsolatba egy harmadik személlyel. Hát szerinte nem. Nem ez a megcsalás. Szerinte az érzelmi vonal megjelenése a megcsalás. Mert ha mással szexszel, az csak szex. 

"Nem jelent semmit." Uhhh, de durva ez a mondat. Annyira megalázó! Megalázó annak akivel csinálta és megalázó szerintem neki is, mert akkor lealacsonyodott egy sima fizikai szükséglet kielégítésre.... Használta azt a másikat. Nem tudok ezzel azonosulni. "Nem jelent semmit." Akkor miért tette? Fizikai szükséglet. Hm, köszi. Remekül hangzik. Tudom, hogy más a Férfi és más a Nő, de valahogy akkor sem tudom ezt megérteni. Nem az választ el az ősembertől, aki még fogta a nőt, belemarkolt a hajába és berángatta a barlangba, hogy tudok uralkodni a vágyaimon...? 

Nem akarok álszent lenni. Minden emberben felmerül a gondolat, ha meglát egy neki tetsző másikat, hogy milyen lenne vele... S itt most nem számít, hogy nőről vagy férfiről beszélünk. Ezzel szerintem nincs is gond. De aztán ha párkapcsolatban él, ha jó párkapcsolatban él, ha szeret, ezzel le is zárta ezt a gondolatmenetet. Vagy el sem jut idáig, hisz elkötelezett. Érzelmileg. S talán itt a különbség.... Hogy míg a nők nagy része, ha érzelmileg elkötelezett, fizikailag is. Míg egy férfi azt mondják- szerethet úgy egy nőt, állhat mellette, támogathatja, lehet vele szövetségben-, hogy közben más nőkkel van együtt és élvezi a testük nyújtotta gyönyört. Mert nem jelent semmit a pillanatnyi kielégülésen kívül.... Igyekszem elfogadni minden az enyémtől más gondolkodást, de valahogy ezt most nehéz. Méltatlan. Fájdalmas. Nőként azt gondolom, hogy fájdalmas mindkét oldal.


Nem akarom ezt a kérdést leszűkíteni csak a fizikai szintre.... Arra gondolok inkább, hogy itt is a spiritualitás játssza a nagy szerepet. Amit át kell élnünk, akárhogy is igyekszünk hadakozni ellene, át fogjuk élni... Lehetünk akár a csaló, s lehetünk akár a megcsalt szerepében is.... Ez egy óriási társasjáték. Tudnunk kell kiesni. Úgyis újra dobhatunk és bekerülünk a játékba. Mi döntjük el csak, hogy esetlegesen ugyanazon bábuval, vagy másikkal játszunk tovább.... 

Veszíteni tudni kell. Megbocsájtani is. Hisz mi sem vagyunk tökéletesek. A veszély csak az érzelmek intenzitása....Azok elszállása. Mert ahogy jön, úgy távozhat is... S éledhet fel újra. Úgyhogy...


Játékra fel! :)

2013. november 24., vasárnap

A hegycsúcson


A héten valamelyik reggel azzal a sugallattal ébredtem, hogyha egy hegy tetején állok és ahogy körbenézek azt látom, hogy gyönyörűen süt a nap, messze-messze amíg csak ellátok fényesség van, színes virágok és zöldellő fák a távolban, ne le, ne közvetlenül magam alá a meredélybe tekintsek, oda ahol sötét van és esetlegesen rossz idő, hanem előre. A jóra irányítsam a szemeimet, ne a rosszra.... Akkora bizonyosságot éreztem ezzel kapcsolatban! Olyan erős volt!!


Meggyőződésem, hogy azt jelezték nekem, hogy engedjem el végre a múltat, a megtörtént dolgokat. Élvezzem a jelent. Ne azzal törődjek mi volt rossz. Arra fordítsam a figyelmemet, hogy mi a jó. Most. Mert minden múltbeli esemény hatással van ugyan a jelenünkre, de mi döntjük el, hogy milyen szinten. Mindenkivel történnek rossz dolgok. S mindenki maga dönti el azt is, hogy meddig rágódik rajta....Könnyebb mondani, mint csinálni, de jól meg kell rágni az eseményeket, át kell élni. Át kell adnod magad a fájdalomnak teljes mértékben, hisz ezért történik. Azért, hogy a megélt érzésekkel tapasztalj. S mikor a földön vagy és érzed, hogy ennél már nem lehet rosszabb, ebbe valamilyen szinten belehalsz, szedd össze magad, szépen lassan állj fel, porold le a szívedet, szeged fel az állad és indulj el.... Mert nincs más lehetőséged! Menned kell. Csinálni. Nem haltál bele, bármennyire is fájt! S ha nem haltál bele....közhely, de erősebb lettél. Vond le a következtetéseket és lépj tovább. Mosolyogj és élvezd azt amid van. Mert van. Mindened megvan. Minden a rendelkezésedre áll, csak észre kell venned. 
Én gazdag vagyok. Nagyon gazdag!!!  De ez nem az a gazdagság amire első szóra gondol az emberek nagy része.... Én a gazdagság alatt első sorban a lelki gazdagságot, s a következőket értem. Egészségesek vagyunk. Van egy csodálatos kisfiam. Olyan munkát végzek amit imádok. Mindig elég pénz áll rendelkezésemre ahhoz, hogy meg tudjam venni azokat a dolgokat, amelyekre szükségem van és segíteni tudjak azokon is akiknek szüksége van rá. Nagyon jókat tudok beszélgetni a barátaimmal. Sokan szeretnek és én is sokakat szeretek. Ez jó. Ez nagyon jó. A gazdagságot, a mindenem "megvan-ot" ez alatt érzem leginkább. Jók a lábaim, jó a tüdőm, tudok futni! Imádok futni. Van akaraterőm és kitartásom hozzá, s csodás helyen lakunk ahol jó is futni. Nem telik el úgy nap, hogy ne nevetnék. Sokat. Barátokkal, ismerősökkel, a szeretteimmel. Nagyon jó a kapcsolatom a kisfiammal. Imádom Őt. Az egyik legjobb dolog az életemben. Szeretek. Nagyon szeretek. Ez a legnagyobb örömforrás ami csak fakadhat az életemben. 

Jó szeretni. Nagyon jó szeretni. S ha belátjuk, hogy minden pillanatban állhatunk egy hegy csúcsán és képesek vagyunk arra is, hogy ne a mélybe tekintsünk, hanem a jót nézzük magunk előtt, akkor bizony könnyű is ez a szeretés dolog. S egyszerű is. Hisz nincs mi elrontsa. Nincs mi lehúzza az érzéseinket. Bátran lehetünk a hegy csúcsán mindig. Mert ott jó. Telve hittel és bizalommal, csak a jót várva és feltételezve. S akkor ez fog bekövetkezni is... Én döntöttem. Sokáig tartott ugyan, lassan harminchat éves vagyok, de elengedek minden rosszat ami eddig történt. Csak előre tekintek. A csúcson vagyok! :) 




2013. november 15., péntek

Az óra

Az üzletben vagyok és elővettem egy dvd-met, hogy filmezek. Ez egy közel két órás film. Az elején van egy háromperces rész... Ez a rész az, ami most olyan nagyon megérintett, hogy érzem ahogy facsarodik a szívem... Hihetetlen milyen nagy hatással van rám az a pár filmkocka.
A következőkről szól ez a kis rész: Az édesanya és az édesapa felnevelik a fiukat, akit az első világháborúban el is veszítenek sajnos. A vak édesapa órakészítő mester, s míg a fia a fronton harcol egy óriási órát kezd el készíteni az ottani pályaudvarra. Miután levélben értesülnek róla, hogy elveszítették a fiúkat, az édesapa éjt nappallá téve tovább dolgozik az Órán. Miután hazahozzák a Fiú holttestét lesz készen vele. Ünnepélyes avatás keretében rántják le a leplet a csodás óraszerkezetről.  S itt jön a fordulat... Mert az Óra nem balról jobbra jár, ahogyan megszokott, hanem ellenkezőleg... Mindenki csodálkozik, hogy ronthatta el a Mester az órát, hiszen visszafelé jár, mire Ő ezt feleli:

"Igen, tudom. Így talán visszakaphatjuk a fiainkat akiket elvesztettünk, így majd hazatérhetnek, dolgozhatnak. Felnevelhetik gyermekeiket. És hosszú, teljes életet élhetnek. Talán egy nap az én fiam is hazatér... Senkit sem akartam megsérteni! Remélem tetszik az órám. " Miközben beszélt a tömeghez a Fia elestét lehetett visszajátszva látni... Annyira nagyon megható volt! Hihetetlen. Csak ültem és éreztem.... Láttam azokat a dolgokat amiket én is visszacsinálnék... 

Visszacsinálnék? Hm. Nem. Talán nincs olyan amit visszacsinálnék...Olyan dolgok vannak, amiket nem élnék át újra. Nem! Nem, mert hiába múltak el, ha feljönnek bennem, fájnak. Nagyon fájnak. Ha lehetne, picit megmásítanám őket. Mert tudom, hogy át kell élnünk sok mindent ebben az életben, boldogságot ugyanúgy mint fájdalmat. S mindkét esetben vannak olyan dolgok, amik oly nagy hatást gyakorolnak ránk, hogy hónapok, akár évek múltán is boldogsággal vagy éppen fájdalommal töltik el a szívet, ha feljönnek. 

Mostanság lett értelme annak a közhelynek, hogy "Ami nem öl meg, az megerősít!". Ez annyira, de annyira igaz. Vannak fájdalmas élményeink, s azokat túlélve, önvédelemből a szívünket, a lelkünket körbefonjuk egy láthatatlan burokkal... hogy legközelebb ne fájjon ennyire. Csak ezzel vigyázni kell. Mert ha túl erősen vonjuk be, vagy túl sokszor... Nem fog tudni hozzánk férkőzni, nem csak a rossz, de a jó sem... S az úgy nem az igazi. Nekem legalábbis vigyáznom kell, mert ha túl sokszor, vagy túl erősen vonom körbe a szívem, egyszer csak nem fogok érezni...Volt már ilyen. Akkora sokkhatásként ért valami, hogy "jegelnem" kellett a szívemet, lelkemet különben -meggyőződésem, hogy- eszemet vesztettem volna. Ésszel kellett úgy döntenem, hogy felülírom az érzéseimet és lépek egyet, majd "később érzek", mert most ez annyira nagyon fáj, hogy önvédelemből el kell ezt engednem. Ez persze lehet, hogy elfojtás....Az pedig nem jó. Nem jó, mert az érzéseket meg kell élni, s nem jó mert az elfojtásokból lesznek a betegségek is. S azt nem szeretném. Mert én szeretek élni, s szeretek érezni is... Szeretni! Azt nagyon. Mi ér többet vajon...? Ha szeretsz, vagy ha szeretnek? Ha választani kell, melyiket választanád? Azt, hogy csak Te szeretsz? Hm. Akkor nem szeretnek viszont. Vagy inkább, hogy téged szeressenek? De akkor meg Te nem szeretsz.... Patthelyzet. Hm. Mégis azt gondolom, hogy jobb ha Te szeretsz! Mert akkor neked is van, hisz belőled fakad, s te is adsz. S az jó. Persze az a tökéletes, ha ez kölcsönös. Bár előfordul természetesen az is, hogy nem.

Az érzések átélése kapcsán jut eszembe egy dalszöveg Anna and the Barbies-től amely így szól:  "Jó néha magamat csak úgy elnevetni, sírni ha fáj, remegni ha félek, olyan jó néha érezni, hogy élek..." Igen. Jó. Többszörösen éreztem már, hogy semmi más értelme nincs e Földi létnek csak, hogy érezzünk. S ezáltal tapasztalatokat szerezzünk...

Mégis mi lenne az amit megmásítanék, ahogy elindul visszafelé az Óra mutatója és peregnek az események...? Elsőre sok minden eszembe jut... Elkerülni az autóbaleseteket, nem ott lenni és akkor, amikor csalódások érnek, amikor világok omlanak össze bennem, s nem távol lenni a szeretteimtől mikor meghalnak. Sokszor mondani nekik, hogy mennyire szeretem őket! Nem hagyni, hogy a mindennapokba beleszürkülve természetesnek vegyem a jót, a szeretett személyek jelenlétét! Észrevenni a legkisebb boldogságot is. Szeretni. Segíteni. S mindezeket ki is mutatni! Mert azt látom, hogyha szeretünk valakit, az még több szeretetet szül! Ha elég sokáig és kitartóan szeretsz, az a szeretet képes egy zárkózott embert is nyitottabbá tenni, olyanná aki maga is képes lesz arra, hogy kimutassa a szeretetét. S ez óriási boldogság.

Talán nem is kell visszapörgetni az eseményeket, hisz mindennel tanulunk valamit. Mindenekelőtt megbecsülni az Életet. A jó dolgokat. A barátokat, a szeretteinket. Azokat a dolgokat, melyek nem maguktól értetődőek, melyeket könnyű elveszíteni, s melyek épp ezért olyan értékesek!

2013. szeptember 11., szerda

Szerelem, bizalom, hit...

Van egy film...Az ízek, imák, szerelmek. Óriási! Annyira nagy dolgokat mondanak ki benne. Többet is. Ami viszont most megfog belőle az a következő rész:

"...Van valami amit Te sem tudsz...Hogy feloldódom abban akit szeretek. Mint egy áteresztő membrán. Ha szeretlek, mindenem a Tiéd. A pénzem, az időm, a testem. A kutyám. A kutyám pénze. Kifizetem az adósságaidat! Olyan elképesztő tulajdonságaidat is bálványozom, amiket sosem szerettél magadban. Teljességgel átadom magam neked... Amíg teljességgel ki nem zsigerelsz... És csak úgy tudok kigyógyulni belőled, ha ugyanígy belebolondulok valaki másba."

Nekem ez a szerelem. Ha szeretek valakit, és én nagyon tudok szeretni...., mindenem az övé, valóban. Az utolsó pillanatig. A szerelem, a hit, a bizalom, a remény utolsó, sőt! az utolsó utáni pillanatáig. De ha lehull a lepel, ha kiderül valami és a felépített kép összeomlik....sajnos onnan nincs visszaút. 

Válhat valaki a legszeretettebb lényből teljesen idegenné is számomra. Idegenebbé, mint bárki más. A bizalom, az, hogy hihessek a Szerelmemben, hogy gondolkodás nélkül minden szavát elhiggyem lételeme az érzéseimnek. Ha ez nincs meg, vége. Örökre. 

Egy kapcsolat persze sosem tökéletes. Tudom. De a hitet, a bizalmat nem tudom elengedni. Az feltétlenül kell! Nem tudok egy percet sem létezni bizonytalanságban. Inkább a biztos rossz, mint a bizonytalanság. Ha nem bízom, gyenge vagyok, folyton vizsgálom magam, vajon nem lehet-e, hogy tényleg én vagyok a hibás? Valóban jól gondolom a dolgokat? Nem csak a kitalált gondolataimat vetítem ki...? S mikor már hinnék abban, hogy igen, csak én butázom... Kiderül, hogy nem. Jó volt a megérzésem. Ez olyan mint egy arculcsapás. Egy olyan erős behatás, hogy az egész világ reng belé... Nincs többé bizalom. Elmúlik a hit egy perc alatt....

Ilyenkor meghalok kicsit. Minél nagyobb a fájdalom, annál ridegebb vagyok, s nincsenek könnyek. Sokkhatásként ér a hír. Hogy az amit én gondoltam, amiben hittem, az nem igaz. Rossz csalódni. Fáj.

.
.
.

Mégis azt érzem, hogy érdemes újra előre nézni! Hinni. Bízni. S szeretni... Elfog múlni ez az időszak. Hisz minden elmúlik. Én hinni akarok, bízni. És szeretni! Nagyon szeretni! Mert az boldoggá tesz. 


2013. szeptember 9., hétfő

Ősz

Idén is  megérkezett az Ősz. Talán kicsit gyorsabban mint az előző években. Hirtelen lett sötét és hideg... Én szeretem a színeket a fákon, szeretem a nap még meleg, de a levegő már hideg érzését. Szeretem az illatokat, azt az igazi őszi, föld és avarillatot amit csak ilyenkor lehet érezni. Tavasszal is van földszag, de az más. Akkor az más üzenettel bír... Az friss és üde. Ez az őszi igazi fűszeres, nehéz illat. 

Mit jelent az Ősz? Sajnos a végét valaminek. Ahogy minden véget ér egyszer, az Ősz is az elmúlást, a végét jelenti a nyárnak, a melegnek, a könnyedségnek, a szabadságnak, sok mindennek ami csak előfordulhat. Ősszel a fák is talán könnyezve, talán fájdalommal, de megválnak leveleiktől, lehullajtják őket és elengedik azokat akármennyire is össze voltak nőve, akármennyire is kiszakad, leszakad az elengedés által belőlük egy darab... Mert nem könnyű elengedni. Akkor sem, ha érezzük, hogy ez a helyes. Továbbra sem könnyű az elengedés. Valami amit szerettünk, ami biztonságot nyújtott, ami az állandóságot nyújtotta, azt elengedni, az bizony fáj.... Nagyon fáj.

Mégis mennyire bölcsebbek a növények. Nem nyúlnak elhalt részeik után. Egy mély sóhaj kíséretében, amit talán csak ők hallanak elengedik azokat. Elengedik, mert tudják, hogy ez a rend, így kell lennie. Mert mindennek vége szakad egyszer. Eltűnnek a napfénnyel átitatott órák, eltűnik a meleg, a langyos, olykor forró szellő, eltűnik, mert lejárt az ideje. Rá-rá tekintenek elejtett leveleikre, talán az utolsó pillanatig figyelemmel kísérik őket, egészen addig míg csak a tekintetük elbírja a látványát annak, hogy megváltoznak. Eltűnik belőlük az élet és valami egészen más lesz belőlük. Más amit már nem bírnak el, mert ez már nem az ami olyan hosszú ideig kötődött hozzájuk. Más lett a tekintetük. Távoli, hideg. Azok a gyönyörű, a zöld különböző árnyalataiban játszó, friss, élettel teli levelek szépen lassan elkezdtek sárgulni, majd barnulni. Ahogy változott a színűk, úgy csökkent a kapocs is ami a fához kötötte őket...S mikor eljött a pillanat a kapocs megszűnt és a levelek ide-oda ringatózva elszakadtak a fától és máshova hullottak. 

S a Fa ezt végignézi és nem tesz semmit. Mert nem tehet. Hiábavalóság lenne. Hosszú, mozdulatlan, kissé halottnak tűnő álomba merül, de az adott pillanatban újra látványos élet költözik majd belé. Hosszú hónapokig alszik, gyűjti a erőt és álmodik az elmúlt nyárról. De nem csügged. Elfogadja, hogy ennek most itt vége szakadt, elfogadja, hogy most egy csendesebb időszak következik, de a bizalom ott szunnyad benne. Bízik abban, hogy eljön a tavasz, eljönnek az enyhébb szellők újra és akkor ismét teljes pompájában ragyoghat majd. 

Akkor ismét rügyek pattannak majd ágain, ismét megindul óriási fatestében az éltető nedű áramlása s kicsivel később, ismét teljes pompájában fog tündökölni. Mert az elmúlás sem örök... 








2013. június 19., szerda

Változás

Én állandó változásban vagyok. Hívhatnám szeszélynek, a lényeg, hogy rájöttem már, nálam nagyon kevés dolog állandó. Azt mondják ugye, hogy egyetlen dolog állandó az életben, az pedig maga a változás...Ez milyen paradoxon, azonban tapasztalatból állíthatom, hogy igaz. Mikor éppen kezdenék megszokni valamit, tuti,hogy történik valami és homlokegyenest más történik, mást érzek...Nem tudom ez jó-e, vagy rossz. Talán se nem jó, se nem rossz. Egyszerűen csak van. S mint ilyet csak el kell fogadni.

Mire gondolok? Elsősorban az érzéseimre. Ohhh, mennyi hullámvölgyet köszönhetek nekik! :) Egyszer a csúcson, másszor lent, mélyen, nagyon mélyen. Így viszont sosem unatkozom. Tudok boldog lenni, nagyon-nagyon boldog is! S szomorú, boldogtalan is.  Persze minden esetben meg vagyok győződve, hogy a kívülről jövő események az okai annak, hogy én most jól vagy éppen rosszul érzem magam...Pedig többször sikerült már függetleníteni magamat a külső hatásoktól. S ez egyébként félelmetes is volt. Mert ez azt jelenti, hogy Úristen! akkor én eldönthetem, hogy érezzem magam?! Akkor nincs több kívülről jövő érzelem? Boldogság, eufória, szomorúság, kétségbeesés stb.? Persze vannak olyan sorsfordító események, az én életemben is voltak amikor egyszerűen olyan nagy horderejű történések vannak, hogy nem tudok felülemelkedni, nem tudom kívülről szemlélni az eseményeket, magukkal ragadnak... Ilyen volt apukám és nagyszüleim halála is. Ilyen ha valakiben hiszek, bízok és olyan dolgok derülnek ki amik ezt a bizalmat teszik nevetségessé.... Nevetségessé? Nem egyébként ezt nem hiszem. A jó, a pozitív érzések sosem nevetségesek. Bízni, szeretni valakit szerintem a legjobb dolog ezen a Világon. Sosem lehet nevetséges vagy felesleges. Igyekszem a végsőkig kitartani és ugyan valamelyik nap azt olvastam, hogy szeress vakon, de vedd észre a jeleket amik valaminek az ellenkezőjét mutatják...én botot, vagy vakvezető kutyát sem akarok. Lételemem az, hogy bízhassak, hogy ne legyenek kétségeim. Másként nem megy... Egy bizalomvesztés teljes mértékben szüntethet meg minden addigi óriási érzést bennem. Félelmetes egyébként, mert egyik pillanatban még ott van, lángol, ég s a következőben már csak a hűlt helye található, még füstcsík sincs...

S hogy ilyenkor hogy reagálok? Ha fájdalom ér, ha csalódás, ha bántanak....? Itt jön a művészet! Mert itt lehet úgy dönteni, hogy elengedem az adott dolgot, elengedem a vele kapcsolatos rossz érzéseket, másra koncentrálok és  hipp-hopp már ott sincs a szenvedés! Működik! Komolyan mondom,hogy működik. Nekem sikerült már többször is függetleníteni magamat egy-egy rossz érzéstől. Mert honnan jönnek a rossz érzések? Kívülről...? Neem! Csakis belülről! Kívülről csakis az események jönnek. Aztán, hogy én azt hogyan reagálom le az a tudatos, vagy tudattalan döntéseim következménye. Ezért mondják, hogy az idegeskedés más hülyesége miatti saját magunknak szánt büntetés....Mert mi döntünk a szomorúság, a düh, a kétségbeesés mellett, ahelyett, hogy tudomásul vennénk a bekövetkezetteket, levonnánk a következtetéseket majd lépnénk egyet és mennénk tovább. Mert nem lehet egy helyen állni. Nem lehet lecövekelni, befagyasztani helyzeteket, állapotokat. Azt kell, hogy mondjam, sajnos nem lehet. S azt is, hogy szerencsére nem lehet! Miért? Mert sokszor jó szenvedni. Én szeretem az érzéseket. Jó néha átélni azt, hogy valami fáj...mert ilyenkor érzem igazán, hogy élek. Mazochista lennék...? Lehet. :) Nem. Ez természetesen nem erről szól. Csak nem lenne értelme az életnek szerintem, ha egysíkúan mindig minden ugyanazon a szinten mozogna, ugyanabban a mederben folyna...Hol lenne a tanulás, a tapasztalatszerzés? Sehol.

Darwin mondta... :)

Kell a változás. Szükséges velejárója az Életnek. Mindig minden változott. S ez sosem fog megállni. Semmi nem lesz úgy mint ezelőtt . Nem lesz olyan, hogy egyszer bekövetkezik valami és úgy marad.... Épp ezért mondják azt is, hogy az életben nem az marad életben, aki a legerősebb vagy legügyesebb vagy legjobb valamiben, hanem az aki a legfogékonyabb a változásra. Az aki leköveti azt és nem a régihez ragaszkodik a megszokottat keresve, hanem az újban a biztonságot. Mert ott van! Én magam vagyok a biztonság oka! Nem lehet másban, más emberben, nem lehet eseményekben, tárgyakban....Csak magamban lelhetek erre rá! S ez a legjobb az egészben!

2013. június 18., kedd

Az Üzlet

Itt ülök az üzletben és mivel sikerült a légkondit működésbe hozni, ezért kifejezetten kellemes a klíma a kinti 38 C°-hoz képest. :) Üzlet... Igen. Megnyitottam újra az Üzletet. Március 8-án nyitottunk újra, paleos, diabetikus és különböző allergén (tej-, tojás-, glutén stb.) mentes táplálékok forgalmazását célul tűzve ki. S mivel meggyőződésem, hogy egészségesnek nem lehet csak megfelelő táplálkozással lenni, kell hozzá a sport is, az pedig hozza magával a különböző táplálékkiegészítőket, társultam egy Férfiemberrel, akinek a személyiségi jogai miatt nem írhatom ki a nevét. Vagy mégis... Nevezzük Jánosnak. :) Jánossal jól kiegészítjük egymást. Őérte odáig vannak a Hölgy vásárlók, értem meg.... írnám, hogy a férfi vásárlóink, de elenyésző sajnos ezen nemmel rendelkező vásárlóink száma, így Jánosnak marad a hódolat. :) Nem is olyan régen volt, hogy valaki FB-on egy képünk alá odaírta, hogy a legjobb üzlet, a legkedvesebb kiszolgálással! Húúú, de örültem! Ilyen pozitív visszajelzést! Majd kiderült, hogy Jánosnál vásárolt.... Hát, köszi!
Imádom az üzletet! Nagyon jó, hogy a paleos táplálkozáshoz minden alapanyag megtalálható nálunk! Élvezem nagyon, hogy a vásárlókkal recepteket, tapasztalatokat tudunk megosztani és folyamatosan bővül a vásárlói körünk.

Jó az is nagyon, hogy lassan egyre több Hölggyel kerülünk közelebbi kapcsolatba, megalapozva egy-egy barátságot is.  Én imádok ismerkedni, beszélgetni és ez a Hely tökéletes erre. Azt tapasztaljuk, hogyha mi kedvesek vagyunk a hozzánk betérőkkel, a nagy többség ezt adja vissza! S ez jó, nagyon jó! Olyan szép lenne, ha az Üzlet falain kívül is így működne ez.... Mindenki szolgálatkész és kedves lenne mindenkihez. Akkor is, ha az idegen, vagy morcos. Mert olyan kis semmiség egy mosoly, egy kedves szó, s pedig hányszor előfordul, hogy elfejtjük adni...

Jánosról tudni kell, hogy főállásban Rendőr. Én nagyon büszke vagyok rá, hogy egy Rendőrrel dolgozom együtt. Nagyon elszomorít viszont az, amiket mesél néha... Azt mondja, hogy itt nálunk az Üzletben sokkal inkább megbecsültnek érzi magát Eladóként, mint a főállásában Rendőrként. S itt most nem csak az anyagi oldalra gondolok. Úgy sem. És emberileg sem. S ez nagyon nagy baj! Nap mint nap az életüket kockáztatják és nagyon keveset keresnek. Akárcsak a Tűzoltók... Vagy a Mentősök... Pedagógusok....Hosszan lehetne sorolni, melyek azok a munkák amelyeket a leginkább kéne honorálni, de ez sajnos nem így van. S ez még csak az anyagi oldala a dolgoknak. De ott van az emberi is. Hogy nincs tiszteletük, hogy nincs megbecsülés. Pedig ha jobban belegondolunk, rossz viszonyba, kapcsolatba csak valamilyen illegális tevékenységünkkel kerülhetünk egy ilyen rendvédelmi szerv dolgozójával. Arról nem is szólva, hogy ki az első akihez fordulunk baj esetén? Ha betörnek, ha bántanak, ha meglopnak, ha csak veszély fenyeget...? A Rendőrséghez. Azokhoz akiket megvetünk, akiket lenézünk, lesünözünk stb.... Még szerencse, hogy Ők magasabb szinten állnak mint mi és segítenek ha kell. Az Üzlettársamon kívül nem ismerek más rendőrt, érdekeltségeim sincsenek, sőt engem is lekapcsoltak nem is oly rég, mert fél éve lejárt a műszaki az autómon... :) Hát, így megy ez. El is vették a forgalmimat, de nem hibáztathattam az eljáró rendőrt, hiszen én hibáztam azzal, hogy nem figyeltem a lejárat dátumát. Nem mondom, hogy keblemre öleltem, de elfogadtam a büntetést, megújíttattam a forgalmit és ment minden tovább.... 

S, hogy miért is írtam ezt le? Mert mindenki, MINDENKI ugyanolyan ember, mint én, vagy Te, vagy Ő, vagy bárki! Mindenki egyforma! Senki se nem jobb, se nem rosszabb. El kéne ezt fogadni és el kéne kezdeni tisztelni és megbecsülni egymást. Mert mindenki határozott céllal van itt és most. Még akkor is ha nem tud róla. Mindenki egy csepp a tengerben, de a tenger nem lehet meg egy cseppje nélkül sem! Ohh, ez milyen szép! :)

Úgyhogy....MOSOLYRA és MEGBECSÜLÉSRE FEL! :)


2013. június 15., szombat

A kisfiam, Soma

Nagyon régen írtam.... Majd'nem négy hónapja. Elég eseménydús negyedév áll mögöttem, ezekről is írok majd, ismét rendszeresen. Írok az üzletről amit nyitottunk, a futásról, természetesen a főzőcskézésről, sütögetésről is és mindenről ami foglalkoztat. Ezt a bejegyzést azonban a kisfiamnak szánom.

Az elmúlt éjjelt vele töltöttem, s mikor reggel felébredtünk, megkérdeztem adja e az engedélyét egy olyan blogbejegyzéshez ami leginkább Róla szól...Még csak hét, bocsánat! Már fél nyolc éves, mindenképpen ki kellett kérnem a hozzájárulását, mert sokszor erősebb akarattal bír mint sok felnőtt. 

Természetesen nem bánta. Hogy is bánta volna, mikor igen nagy benne a magamutogatási, színészi hajlam... A születését követően egy akkori asztrológus barátnőm kiszámolta a horoszkópját és közölte, hogy két út áll előtte. Vagy e kettő keveréke.... Az egyik, hogy mindenképpen segíteni akar majd másokon. Orvos, pszichológus vagy valami olyan foglalkozásban lehet boldog, amiben elesetteket tud segíteni. A másik a színészi pálya. Ezt már most imádja! Az önmutogatás nagymestere. Imád táncolni, szerepelni, színészkedni, semmi szégyenlősség nincs benne. Remélem ez így is marad! Nem szed fel időközben gátlásokat, szabad marad....

A mostani, nehezebb, változásokkal teli életünkben igazán összekovácsolódtunk és ahogy nyílik ki az elméje és fogja fel a maga valóságában a történéseket, úgy érzem, hogy nagyon jó barátom lesz! Nem akarom még jó sokáig, hogy felnőjön, hála Istennek hisz a Fogtündérben, a karácsonyi ajándékokat hozó Jézuskában, a Mikulásban, a Húsvéti Nyúlban és minden ilyen jó misztikus dologban... Bár hiszek én is. Annak ellenére, hogy harmincöt éves vagyok. S talán tudom, hogy ezek nincsenek...Vagy mégis. De! Azt gondolom, hogy vannak, csak mi nagyon jó helyzetben vagyunk, s Ők oda mennek ahova saját erőforrásból nem jut ajándék. Vagy pedig a gondolatot ültetik el a fejünkben. A szándékot, és mi vagyunk a végrehajtók... 

Szeptembertől iskolás lesz a kisnagy fiam! Te jó Ég! Iskolás! Minden szülő így lehet ezzel ilyenkor, tudom. Hogy lehet, hogy az a kis csöpp baba, aki nemrég volt, már iskolába megy! Amikor megfogant is azt hittem jó sokáig, hogy én vagyok a világ csodája, hiszen gyermeket várok! :) Nagyon régen vártam már Őt! Iszonyat sok tesztet dobtam ki azzal a csalódottsággal ami a legrosszabb egy nő életében, ha már gyereket akar...Azt mondják egy nő két dologért bármire képes! Az egyik, hogy legyen gyereke. A másik pedig, hogy ne! Ugyan nekem nem sokáig kellett próbálkoznom, úgy tűnik, már Soma is nagyon jönni akart, de az alatt a körülbelül másfél hónapnyi (!) komoly időszak alatt vagy 25 tesztet biztos vettem! Belőlem éltek Gödöllőn a tesztértékesítők. :) Milyen boldog voltam, mikor reggelre két csík jelent meg a teszten. Este úgy tettem le, hogy megint nem...és reggel valamiért megint ránéztem, mielőtt kidobtam volna. És két csík volt!!!!! Nagyon boldog voltam! 

Boldog voltam, mikor kiderült, hogy kisfiú lesz, akkor is. Bár már tudtam. Megálmodtam. És nagyon jó volt, mikor először megmozdult. Mint valami kis csiklandozás.... Aztán nagyon hamar eltelt a kilenc hónap és pontosan azon a napon, amit először tűztek ki, megszületett Jimmi. :)

Olyan kis ronda volt! :) Tiszta pattanás volt az arca, mert túl zsíros volt a tejem. És nagyok voltak a fülei is. De akkor olyan nagyon szépnek láttam! Egyszer az Auchanban egy pénztárosnő jegyezte meg valódi kedvességgel, hogy de édes kis fülesbagoly..... A kisfiam édesapja ragadta meg a felsőmet és szedett le a futószalagról, hogy ne ugorjak neki! :) Nem természetesen nem, de ha pillantással ölni lehetett volna, még mindig ülnék valahol... 

Most már nem fülesbagoly. Imádják a csajok. S Ő is imádja Őket. A napokban meg is volt az első szerelmi csalódása. Szerelembe esett egy másik csoportbeli kislánnyal, vitt neki cukorkát és virágot. A kislány mindkettőt elfogadta, de mint utólag mondták neki, a virágot széttaposta.... Szerencséje a kiscsajnak, hogy nem ismerem!!! Szegény Simi egész este depis volt. :( Majd másnap mondta, hogy kiderült, hogy nem is történt ilyen a virággal. -Még jó, hogy nem ismertem!  Így Soma odament, hogy bocsánatot kérjen tőle!? Kérdezem miért? Hát, mert rosszat feltételezett róla és szakított vele. Fejben. :) 
S mivel remek a humorérzéke a kisfiamnak, már nevetve mondta, hogy a kiscsaj nem is értette igazán miről beszél, hiszen ők nem is jártak...Ja! Gondolta Soma. :) Hát akkor ennyi. De azért még szerelmes belé. :)))))

Tegnap este a kis fogadott lányom újságolta viszont, aki ugyancsak szerelmes, sajnos Somába, s azért sajnos, mert ez nem kölcsönös, s így számára inkább fájdalommal jár, mint boldogsággal, hogy milyen csodás napja volt, mert Soma megengedte, hogy simogassa a hátát és a fejét... :))))) S ez milyen jó érzés volt neki, Linettnek. Persze Soma mindent tagadott..., hisz Férfi. Imádom Őt! 


Soma! Olyan nagyon szeretlek, minden nap hálát adok Érted, köszönöm hogy vagy! Még úgyis, hogy néha az őrületbe kergetsz...!!!! :))))
Szeretlek kisfiam!




2013. február 14., csütörtök

Futás és a Családom másik oldala

Ma hajnalban voltam futni. Háromnegyed ötkor keltem. Nem volt könnyű. Sőt! Nagyon nehéz volt... Nehezen keltem, nem volt annyira jó kedvem, de tudtam, ha visszafekszem, az az egy-másfél órás alvás nem fogja adni azt az érzést ami a futás után jön. Az elégedettséget, a kellemes fáradtságot, a fittséget és az endorfin nyújtotta boldogságot. Így, csak felkeltem, felöltöztem és indultam is. Mikor felértem a sarokra vettem észre, hogy a sötétben egy pár kesztyű helyett, egy darab kesztyűt és egy darab zoknit hoztam el a kandalló mellől... :) Nem vettem fel őket. :)  Igazából nem is volt olyan hideg. 

Általában ha elindulok, tehát elhatároztam magam,hogy megyek, már hiába suttog a kisördög a fülembe, nem törődök vele, futok. Hát ez most nem ment... Még 20 perccel később is azon tanakodtam, hogy megálljak vagy sem... Természetesen nem álltam meg. Lehet kényszeres vagyok, de azt éreztem, hogyha már elindultam, még rosszabb érzés lenne, ha nem csinálnám végig az elhatározottakat. Muszáj befejeznem, teljesítenem amit kitűztem. Így futottam, szenvedtem, puffogtam és a forró zuhanyra, illetve a még forróbb, gőzölgő zöld teára gondolva tettem az egyik lábam a másik elé. Mindig csak egy lépést. Meg még egyet. És még egyet. S így sikerült is végigfutnom a kitűzött útvonalat. Megcsináltam! Legyőztem magam!!! Igen! S mint mindig ilyenkor, a futás végén már erősen mosolyogtam. Jóóóó volt!

Ami nagyon jó volt futás közben, hogy a János utca végén olyan erős madárcsicsergés volt, hogy még a zenén keresztül is hallottam...! Élvezet volt hallgatni. De annyira! Mint nyaranta kora hajnalban... Csiviteltek, csipogtak, annyira csodálatos volt! A sötét hidegben egyszer csak megszólal ez a kedves kis hang... Mennyei. Az egy boldog pillanat volt! :)

Hasonlóan jó érzés volt összefutni egy másik futótárssal is. Jó volt látni, hogy nem csak én vagyok ilyen tökéletlen... :) Neem, nem vagyok tökéletlen. Futóbolond. Az talán igen. :) De nem vagyok egyedül! :)

Jó mozogni egyébként. Nagyon jó! Lelkileg és fizikailag is épít. Nagyon kell a sport! Kell, hogy kifussam magamból ami fáj, kell hogy kifussam a mindennapok feszültségét, kell mert boldogságot ad, és kell mert jó futni. Nagyon jó! :) 

A tegnap után pedig volt bőven mit kifutnom magamból. Este írt Unokanővérem, hogy olvassa a blogomat és miért csak az Apai nagyszüleimről írok mindig, az Anyairól, ahol Ő is van, miért nem... Hát ez nagyon bonyolult. Annyi sok nem jó emlék, fájó szavak, mozzanatok, titkok vannak azon az oldalon, hogy eddig nagyon mélyre igyekeztem elnyomni magamban. Pedig gyökerek nélkül nem lehet repülni... Ez egy képzavar, de szerintem nagyon igaz. Szóval egyáltalán nem rendelkeztem Anyukámról és az Ő szüleiről, Családjáról szóló információkkal. Ez tegnap megtört valamelyest. Brigi mesélt... Nagyon kemény dolgokat mesélt. Anyukám sosem volt hajlandó mesélni semmit. Terelés volt. Sőt. Hazugsághegyek. 

Ő az Édesanyám, köszönöm neki az életemet, de sajnos nem kaptam meg tőle az alapvető anyai érzelmeket, támogatást sem. Nem hibáztatom. Azt gondolom, hogy a maximumot nyújtotta számomra. Ő ennyire volt képes... S mielőtt félreértés esne, Ő még él. Csak nem keres. Illetve de. Néha felhív és .... és csak anyagiakról ejt szót. 

Talán ezért űzöm, hajtom, hogy szeressenek. Mert ő nem szeretett. Sőt. Nem is akart engem. Talán ezért vagyok alapvetően bizonytalan. Ezért függök érzelmileg attól akit szeretek. Ezért befolyásol iszonyatosan egy-egy hangulatváltozása, egy-egy pillanatnyi undokság, kedvetlenség, mosolytalanság... Mert nem tudom, hogy engem lehet szeretni. Nem hiszem el. Mert nem tartom magam jónak. Igyekszem az lenni, nagyon igyekszem! Kedves, aranyos, támogató, elfogadó lenni. De nem érzem, hogy ez sikerülne is. Pedig oly sok ellenkező tartalmú visszajelzést kapok és mégsem...Mégsem megy. 

Nincs meg bennem az amire én viszont tudatosan és annyira figyeltem a Kisfiam születése után. Az ősbizalomra. Arra, hogy tudja, hogy én vagyok neki, bármikor számíthat rám. Két éves koráig nem aludtam. Addig bármikor is megnyikkant, egyből kézbe vettem és cicit kapott. Három óránként minimum. :) Remélem én ezt jól csináltam az Ő kis életében. Hogy tudja, bármit tesz, szeretem. Lehet rossz, lehet jó, gané, mindegy. Szeretem. 

Bár biztos visszakapom majd, hogy én sem voltam tökéletes anya,mert nem azt adom amire neki szüksége van, hanem amit én tudok... S ez a kettő nem ugyanaz. De szeretem. Nagyon. És szívvel csinálok mindent. Lehet ha anyukám tudatos lenne, ő is ezt mondaná... 

Igazából azt nem értem, hogy Unokanővérem elbeszélése alapján a Nagymamám nagyon jó édesanya volt, s mintha anyu is említette volna... Ennek ellenére, vagy talán pont ezért, Ő meg nem... De ez olyan bonyolult és egyszerre mégis tiszta képlet. Azt látom, hogy nagy számban akinek rossz Édesanyja volt, az maga jó Anya lesz. Imádja a gyerekét, gyerekeit és a gyerekkorában tapasztaltaktól eltérően mindent megad és megtesz a gyerekeiért. Több olyan szeretettem van akinek ilyen kapcsolata van az Édesanyjával, ilyen gyerekkora volt, s Ő meg homlokegyenest más. Talán az ellenpélda? Talán az, hogy tudja mit NEM akar a saját gyerekének? Lehet ez jó, hogy így alakult...? Mert ha ez nem így lett volna, mi sem ilyenek lennénk? Aha, biztos. Mindenesetre dolgoznom kell ezeken az érzéseken, mert nem jó, hogy elnyomom magamban. Harmincöt éves vagyok és még mindig a gyerekkori dolgok nyomasztanak. Ez nem jó így...

Ezért segítene, ha megtudnám Anyukámat mi vezérelte, mi vezérli még most is. Miért nem mesélt sosem a Szüleiről. A Szüleiről, akik az én Nagyszüleim. A Nagyszüleim, akiket sajnos életükben már nem ismerhettem és mesélés híján másképp sem. Egészen tegnap estig. Mert tegnap este Brigi nagyon sokat mesélt. Olyan hálás vagyok neki!!! 

Ugyan nem élnek már, de most ennyi idősen lettek Ők a valódi Nagyszüleim. Egyetlen egy képet láttam Róluk csak sajnos, de most már tudom a fiatalkorukat, az Életüket is. Tudom, milyen elsöprő Szerelem lehetett az Övék, s utána milyen kemény árat kellett fizetniük érte. Halálesetek, tragédiák sora követte Szerelmük beteljesülését... Nagyon nehéz élet követte az óriási boldogságot és szerelmet amit nem tudtak elengedni. Vajon jól döntöttek? Nem bánták meg...? Hm. Ezen még gondolkoznom kell. Ahogy azon is, mit hagytak nekünk örökül. Mi az ami Tőlük jön.

Oly jó, hogy nem csak Papáék vannak már nekem! Vannak Nagymamáék is...! Olyan boldog vagyok!!! Úgy érzem, hogy itt állnak most mellettem, életemben először és Ők is boldogok. Szeretnek. 

Szeretnek engem. 

2013. február 12., kedd

Önuralom, paleo kókuszos mandula golyó és rakottas

Vasárnap készült nálunk szalagos fánk...Hát valami csodálatosan nézett ki. És az illata...! Feltettem fb-ra és Barátnőm egyből írta, milyen önuralmam van, hogy képes vagyok megállni, hogy nem eszem belőle. Ez volt vasárnap. 

Tegnap, azaz hétfőn már a reggelem is "rosszul" indult. Igazából minden rendben volt, jó hangulatban voltam, mégis lecsúszott négy szelet fehér kenyér..., két konzerv májkrémmel. Ohhh, mennyire szeretem a májkrémes kenyeret csemege uborkával! Huhh. Nagyon. Jó, mentségemül szolgáljon, hogy akartam paleo zsemlét készíteni, de nem volt itthon tojás, így muszáj volt azt a rettentően egészségtelen és finom (!) kenyeret ennem. Négy szelettel mindjárt. :) De abból kettő pirítósként volt elkészítve! Már ha ez számít valamit... Nem, tudom. :)  A májkrémes kenyérről jut eszembe, hogy mikor 16 éves lehettem, elég rosszul álltunk anyagilag a szüleimmel és a legtöbbször májkrémes kenyér volt otthon. Apukám, poénnak szánva mondta barátomnak, hogy reméli, ezen kívül mást is fogok tudni készíteni majd...Én pedig gondolkodás nélkül vágtam vissza, hogyha más is lenne itthon, mint májkrém, készítenék mást is... Nagyon megbántottam Őt. Még most is szégyellem magam!!! :( Annyira csúnya dolog volt ez tőlem és sosem követtem meg érte.... Annyira sajnálom!

A négy, jó vaskos szelet kenyér után már nem nagyon ettem tegnap. Leszámítva egy Snickerst, egy Kinder Maxi Kinget és egy Chocapic müzliszeletet. :) Az első és az utóbbi el volt rejtve a kocsimba, szűkösebb időkre.... A Maxi Kinget frissiben vettem. És ettem meg. Hát, most mit mondjak? Az önuralom teljes hiánya...? Lehet.

A mai napom korán indult. Háromnegyed ötkor keltem, mert öt órától futni voltam Futóscsajszimmal. Egy jó háromnegyed órát futottunk. Jó volt! Az az igazság, hogy ma is faltam. Sokat. DE! Csakis szénhidrátmenteset. Készítettem mandulás kókuszgolyót és rakott zöldségest is. Sajnos képet elfelejtettem készíteni róluk, mert -hát, mit tagadjuk...- felfaltam őket. Gyorsan. :) A kókuszos golyó az darált mandulából, kakaóporból, édesítőszerből, kókuszból és "ragasztóként" szilvalekvárból állt. A zöldséges rakottas pedig egy nagy padlizsánból, két karalábéból, és egy kis kolbászból sült össze. Hmmm, nagyon finom volt. Megettem az egészet. Egyedül. :) Jó, hát fogyasztok egy kicsit.... Jóóó, nem kicsit. Sokat. De ma súlyzózni is voltam! Bizony.

Csak a sok mozgás lehet az oka a falásrohamomnak... Csakis az! :) Meglátjuk, holnap milyen napom lesz, és utána falok -e még... 

S, hogy állok az önuralommal? Háááát, az nem számít önuralomnak, hogy legyőzöm magamban az erősséget a kajálás kapcsán? :))))

2013. február 4., hétfő

Ételkavalkád és megfázás

Reggeli- zsemle, rukkola, mustáros olivaolaj, paradicsom, krémsajt.
Ahogy a címből is kitűnik, megfázhattam valahogyan. Pont péntek este beszélgettünk arról, hogy milyen jó ez az idei tél, mert még egyikőnk sem volt beteg! :) Isten, az Univerzum vagy a kedves Angyalok -majd mindegy!- persze a kijelentésemet egyből kérésnek vette, így szombaton délutánra már erős torokfájásom volt.

Nagyon kell vigyáznom, mire gondolok, mit mondok ki, mert teljesül. Az a szerencse, hogy 2013.-t írunk, különben már rég megégettek volna boszorkányságért.... Fantasztikus és rémisztő is egyszerre, hogy ez mennyire működik, s mennyire alakítható az Életem....


Szóval megfáztam. Mivel gyógyszerellenes vagyok, természetes gyógymódokat kezdtem el keresni. Először is a zöld teáimat, amiből legalább két-három litert iszom egy nap, mézzel kezdtem ízesíteni. E mellé pedig szombat este egy saját készítésű, alább található zsemlét ettem meg, kb. nyolc fokhagyma gerezddel. Plusz, vasárnap este és ma is meló után elmentem szaunázni. Ma reggel  indulás előtt, még el is készítettem a fokhagymás-citromos "felest". 30 gerezd fokhagymát, 5 citrommal összeturmixoltam majd egy liter vízzel főztem fel. Mikor kihűlt, csatos üvegbe öntöttem és most este "csapra is vertük". Igazán nincs fokhagyma íze! Inkább a citrom kesernyés héjának ízét lehet érezni, a fokhagyma csak a bukéja... :) Somának is ízlett, bár az igazsághoz tartozik, hogy ugyanannyi colát is ihatott, mint "felest". :) Szóval ott tartok, hogy már nem fáj a torkom, sőt (!) a mai szaunázás csodát tett velem! Úgy érzem, hogy egészséges vagyok ismét! S hogy volt ez a kis torokfájás, még hálás is vagyok azért, amit egyébként természetesnek veszek, pedig nem kéne... Az egészségemért. Annyira hálás vagyok, hogy egészséges vagyok és hogy minden szerettem is az! Ez azon dolgok közé tartozik, amiket nem vehetünk meg pénzért...Éppen ezért felbecsülhetetlen.
Rakott "krumpli"

Mielőtt elmentem volna Miskolcra, Cuki-csajszi barátosném írt, hogy nagyon depis, látogassam meg. Pont volt még egy jó negyed órám, így beugrottam hozzá. A drágám, a szokásos nőcis gondokkal küzd. :) Többek között a súlyproblémák....! Az a fránya testünk amivel sosem vagyunk elégedettek! Nem könnyű. Annyiszor volt már, hogy nem éreztem jól magam, majd jó pár évvel később visszanézve a régi fotókat, egyszerűen nem értettem magam, mi a csuda bajom volt, mikor tök jól néztem ki... Ez az időszak is valószínűleg ilyen lesz. :)  Ahogy Csajszinak is. De! Megígértem neki, hogy összeszedek egy jó pár receptet, amit az elmúlt napokban készítettem el paleolit módon. Merthogy ha a paleolit életmódot követjük, azaz nem fogyasztunk hüvelyeseket, szénhidrátot és cukrot, bizony akármennyire is nem akarjuk, elkezdünk fogyni. Főleg még ha sportolunk is mellette. S itt most nem számít, melyik zöldség keményítő és melyik szénhidrát inkább... :)

Lasagne
Az előző hétvégén készítettünk Lasagne-t. Mindent ugyanúgy készítettem mint a hagyományosnál, leszámítva azt, hogy a miénkbe tészta helyett sütőtököt vágtam lapokra. Isteni lett komolyan! Mivel megsóztam, egy picit érződött csak a sütőtökíz. Nem sütöttem sokáig, így nem puhult meg teljesen és még az állaga is a tésztára "hajazott". 

Nagy kedvencemet, rakott "krumplit" is sütöttem. Gyerekeknek krumplival, nekünk csicsókával. Mindent ugyanúgy készítettem, mint a hagyományosnál, egy sor csicsóka, egy sor jó sok kolbász és főtt tojás karikák. Majd megint és megint és megint.... Amíg csak volt hozzávaló. A sorközöket, minden emelet után betejfölöztem (tojás és só került bele). Hmmm, de jó lett! Van a csicsókának egy kis mellékíze, de én imádom. Voltak vendégek is, akiket megkínáltam, s állítólag nekik is ízlett... :) Ugyan nem volt itt a kutyájuk, hogy odadobják neki, így talán ezért, de megették. :) Jó volt, nagyon! Nekem nagyon ízlett.

Pörkölt
Készült pörkölt is. Amibe ha marhából van, bele szoktunk főzni, egy darab krumplit is, hogy ne víz jelleggel bírjon a szafti, hanem jó sűrű legyen. Az egy darab krumplit legalább másfél kiló húsihoz adjuk, így okosabb olvasómnak üzenem, hogy nem krumplis hús... :) Viszont a szaft isteni! Erről tehet tanúbizonyságot az a sok hálás és mindig idevágyó barátunk is, aki már kóstolta bográcsban elkészítve. Ez most speciál disznóhúsból készült, s mivel vörösbor nem volt itthon, rozé borral. Hmmm, az alá szedett rukolával, madársalátával és tejföllel isteni volt! Hosszú ideje nem eszem már főtt tésztát, de nem is hiányzik. S mivel nyáron nagyon jó voltam és eltettem egy csomó üveg lecsót, igazán tartalmas lett. 

Reggeli-Zsemle, krémsajt, zöldségek, sült kakastaréj. :)
Reggelire ismét rászoktam a "zsemle" készítésre. Ezt sült szalonnával, krémsajttal és különböző salátákkal fogyasztom. Iiiiiimmmááááádom! Öt perc alatt kész van! Öt perc, az semmi. Előveszem a kávédarálót, beleszórok zabpelyhet, tökmagot, napraforgómagot, lenmagot, szezámmagot, sót és egy icurka szódabikarbonát. Majd müzlis tálkába öntöm, beleütök egy tojást, összekeverem és három percre berakom a mikróba. Ahogy kész, már fogyasztom is, mert különben megszárad...Bár fokhagymával úgy is jó. Nagyon! :) Olvasod, Csajszi?! Pirítós helyett!!!

Fasírt 

S a fasírt. A fasírt maradt utoljára. Mindig is imádtam! Papáméknál gyerekkoromban Papával versenyt loptunk, míg Mama sütötte. :) Talán azért imádom ennyire. De jó is volt!!! Mióta megpaleosodtam, zsemle helyett quinoát vagy zabpelyhet rakunk bele. Most került még bele lenmag és szezámmag is a hagyományos összetevők mellé. S mivel a gyerekek krumplipürével ették, magunknak sült zellert és karalábét, valamint rukkolás, madársalátás salit készítettem. Hmmmmm....

Szerintem bármit el lehet készíteni finomított szénhidrát, cukor és hüvelyesek nélkül. S le is lehet fogyni. Csak el kell dönteni. El kell dönteni, hogy ezt akarom. S menni fog. Sporttal együtt persze. :)

2013. január 28., hétfő

Krumplimentes lapcsánka

Nagyon éhes vagyok, pedig fél tíz.... Este. :) Lapcsánkát kívánok... De krumplit nem akarok enni, így az itthon lévő zöldségek közül választottam. Zeller és karalábé, hagymával és fokhagymával, pici zabpehellyel és tojással keverve össze, sóval és borssal fűszerezve.


Hmmmm, már csak az elképzelése is! A legnehezebb meló belőle a két első, alapot adó zöldség lereszelése. De ha rendelkezik az ember lánya egy ugyancsak éhes férfiszeméllyel, akit konyhalányként is használhat, bizony igen könnyűvé válik a folyamat. Miután a zöldségeket lereszeltettük lakótársunkkal, jól összedolgozzuk a hozzávalókat és kókuszzsíron kis lapos pogácsákat formázva kisütjük őket. - Eddig tartott az elmélet.

 Mert a gyakorlatban a kiskukta bizony nagy darabokra reszelte a zöldségeket és így azokat kínálhattam tojással, bizony nem voltak hajlandóak összeállni... Egy kisülés erejéig sem. Hát ilyenek ezek. De én vagyok a hibás, hiszen nem szakemberre bíztam az előkészítést. :) Mentve a menthetőt, így egy teflon edényt jól teleszedtem a "lapcsánkával" és hagytam és hagytam és hagytam szépen pirosra sülni az alsó felét. Majd ekkor már sikerült nagyobb darabonként fordítani rajta és úgy ki is szedni. Forrón, hideg tejföllel tálaltam és faltuk föl egyből! Élvezeti értéke magas, hizlaló értéke nulla volt. :)))

Ma Gyöngyösön dolgoztam és sajnooooos, kénytelen voltam elfogadni egy szelet normál Rigójancsi tortát. Születésnapot ültek és udvariatlanság lett volna visszautasítani az ünnepi süteményt. Ennek kapcsán azonban muszáj voltam a mai tápanyagbevitelemet lecsökkenteni, így mikor hazaértem négy óra körül, egy szál kolbászt voltam kényszerűségből elfogyasztani húsz deka igazán jó aszpikos sonkával. :) Ez aztán a kínzás!!! Imádom a kolbászt! :))))) Meg az aszpikos sonkát! Hmmmm, isteni volt!!!! Imádok enni! Is. :)


Fentiek alapján a mai napom igazán finoman telt! A tegnapi mélyponttal szemben ma ismét a csúcson voltam! Nagyon jól éreztem magam. És érzem most is! Ennek ellenére, azt hiszem reggel futással kezdek... :)

2013. január 27., vasárnap

A boldog, nevető, kiegyensúlyozott ember miért lesz más?



Nagyon késő van már, de egyáltalán nem vagyok álmos. Jól érzem magam. :) Túl vagyok egy mélyponton. Mi a legjobb a letargia, depi ellen? Nekem az, ha elfoglalom magam. Munkával, takarítással, majd mindegy. Miután összepakoltam itthon, hogy reggel, mielőtt elindulok Gyöngyösre, csak porszívóznom kelljen, nekiálltam dolgozni. Behoztam a dokumentációs lemaradásaimat. Hááát, nem tartozik a kedvenceim közé. :)

Miközben írtam a Kollégáknak a visszajelző maileket, rá-rá néztem a FB-ra. Ott találtam egy képet ami nagyon megtetszett. Nem is a kép, hanem ami alá volt írva, az fogott meg. Ez pedig a következő volt:

"A fény és az árnyék együtt léteznek, nem menekülhetünk csak az egyik elől."
 Aurora Medina


Őszintén szólva, kellett egy kis idő mire megértettem. De ez is mint minden az Életben, ha megérint, ha már csak elolvassuk és nem fut tovább a szemünk, bizony nekünk lett oda téve, nekünk találták ki. Ez ma, akkor, abban a pillanatban nagyon kellett nekem.

Vannak bizony mélypontjaim, igyekszem folyamatosan fent lenni, de néha egy apró mozzanat, egy félreértés bizony lelök a "csúcsról" és a mélybe zuhanok... Ez nem jó. Nem jó nekem és nem jó a környezetemnek sem. De nem tehetek róla. Igyekszem kontrollálni, de nem mindig sikerül. Azt gondolom, hogy szükség van néha a mélypontokra is, hiszen ha a "csúcson" vagyunk, onnan csak lefelé vezethet út... S minden változik. Nem lehet állandóan kedélyileg sem egy helyben topogni.

Sajnos, vagy szerencsére majd az összes Ismerősöm, Szerettem és Barátom meritkezik belőlem. Mivel nem panaszkodom, nem siránkozom, s rossz kedvet is ritkán látni rajtam, azt gondolom, hogy ADNI tudok. Azért szeretnek engem, azért szeretnek velem lenni, mert boldognak és kiegyensúlyozottnak tartanak, s ez Őket is feltölti. Nekem is vannak ilyen Szeretetteim. Jó velük lenni, imádom ha nevetnek, ha együtt vagyunk. Tíz perc több órás, mély pihentető alvásnak felel meg! Sőt!

Velencei-tó
Ez azonban felelősség is. Mert ha mélyre csúszom, máris értetlenül állnak ott.... Miért? Mi történt? Hogy lehet ez, hiszen Ők rám támaszkodnak! 

Én ezt nem engedhetem meg magamnak, mert Őelőtte etalon vagyok. Ohhh, ez nagyon nehéz! Kicsit úgy érzem, hogy nem látják be, hogy néha nekem is lehet rossz pillanatom, nem vagyok tökéletes, nem vagyok játékbaba aki mindig mosolyog. Vétkező, bukdácsoló ember vagyok, aki a jóságra törekszik ugyan, de közel sem vagyok tökéletes! Aki bárkit is ezen a Földön tökéletesnek tart, óriásit fog csalódni! Nem lehet tökéletesnek lenni. Nem lehet! Ezért vagyunk itt és ezért vagyunk emberek. Csak törekedni lehet rá, azzá válni, szerintem nem lehet.

Az említett idézetet pár percig rágnom kellett. Mi az, hogy nem menekülhetünk csak az egyik elől...?! Már az nem tetszett, hogy menekülni...Az olyan negatív. De aztán megértettem. Ha menekülünk a fénytől vagy akár az árnyéktól, amik összekapcsolódnak, bizony a másiktól is menekülni fogunk. Hiszen ahol fény van, ott árnyék is. És fordítva. Lehet csak nekem tartott ez ilyen sokáig. De talán pont azért, hogy ne hibáztassam magam, ne lökjem még mélyebbre saját magamat és elfogadjam, elfogadtassam, megértsem és megértessem, hogy ez a kettő, a fény és árnyék, a boldogság és szomorúság, bizony kézen fogva járnak... S ez teljesen normális.

Remélem más is megérti ezt és elfogadja, hogy igyekszem az időm nagy részében adni, boldogságot, kiegyensúlyozottságot, örömöt, szeretetet, melegséget és fényt, de lesz olyan is amikor árnyék vetül a lelkemre és pont Tőle várom az előbbieket...! S, hogy a boldog, nevető, kiegyensúlyozott ember miért lesz más? ... Talán mert érez. S mint az érzelmek is általában, hullámzik az Ő kedélye is...


2013. január 20., vasárnap

Gabriel García Márquez

Most reggel találtam a neten Gabriel García Márquez "búcsúlevelét". Nagyon szeretem az írásait! Majd'mindegyiket olvastam! Többször is. Ez a búcsúlevél is megérintett. Több gondolat is van ami megfogott belőle. Az első, hogy : "Talán nem mondanék ki mindent, amit gondolok, de meggondolnám azt, amit kimondok." Bizony. Először Nagyapám mondta gyerekkoromban, hogy csak azért, hogy beszéljünk, nem kell beszélnünk... S milyen igaza volt! Lehetünk boldogok, szerethetjük egymást csendben is. Csak úgy, hogy nézzük, beisszuk a szemeinkkel egymást. Szeretem az olyan pillanatokat, amikor elhallgatunk, beáll a csend és csak nézzük egymást... Én szeretek hallgatni. Meghallgatni. Bepillantást enged a másik Lelkébe, gondolataiba. Imádom! 

Ugyanígy igyekszem nem indulatból, dühből, érzésből lereagálni az eseményeket sem. Persze nem mindig sikerül, pedig fontos lenne, hiszen a szó amit kimondunk, óriási fájdalmat okozhat...Akkor is és úgy is, ha csak indulatból jött és nem is gondoltuk komolyan. Jó pár ilyen mondatot hurcolok én is magammal. Indulatból, pillanatnyi haragból kimondott mondatokat, melyek között van amit csak egyszer hallottam, s van olyan is amit sokszor. Lényegtelen a gyakoriság. A kimondott szó nem száll el, mint a mondás tartja, hanem megmarad és ha szép, akkor szívet melengető gyönyörű fává növi ki magát a Lelkünkben, ha viszont fájó volt, kopár pusztaságot hagy maga után. Ahogy bizonyos események, vagy mozzanatok is. Egy mosoly amit kapunk óriási boldogságot okozhat! Egy mosolyra szűkülő szem, beleég a retinába. De ugyanígy beleéghet egy ezredmásodpercre látott mozzanat is...

"Megtanultam, hogy mindenki a hegytetőn akar élni, anélkül hogy tudná, hogy a boldogság a meredély megmászásában rejlik". Ó ezt hányszor éreztem! Küzdöttem, küzdöttem, voltak álmaim, céljaim, mentem, haladtam előre s mikor elértem a célomat, ürességet és hiányt éreztem a pillanatnyi elégedettség után. S akkor jöttem rá, hogy nem a cél, hanem az út a fontos. Ugyanígy futok már hivatalos távokon is. Igyekszem a pillanatokat megélni, azt amiben éppen vagyok és nem a Célt várni. Mert az út maga az ami számít, az amiket útközben érzek. A Cél jó esetben egy-két perc lesz...Nem több. Mindig van az életünkben olyan amit akarunk... Ezt vagy elérjük, megkapjuk ... vagy nem. Tárgyakat, eseményeket, embereket... De talán nem is ez számít. Hanem azok az érzések, azok a dolgok amiket miközben az adott dolgot akarjuk, a fejünkben és szívünkben él vele kapcsolatban. S ki tudja? Lehet többet nyerünk azáltal, ha sosem lesz miénk a vágyott dolog! Mert a "mászás" s nem a "hegycsúcs" ami számít.

Azt mondják, hogy amit hibának látunk másokban, az bennünk is ugyanúgy megvan, csak mást könnyebb elítélni, mint saját magunkat. Én nagyon hittem és hiszek az emberek egyenjogúságában, abban, hogy nincs jobb vagy rosszabb ember.  G.G.M azt mondja, hogy "megtanultam, hogy egy embernek csak akkor van joga lenézni egy másikra, amikor segítenie kell neki felállni". Erről az jut eszembe, hogy van egy hajléktalan itt Gödöllőn, egy idősebb, mankós férfi. Mindig megállok és adok neki pár jó szót és egy kis pénzt. Nem számít nekem, hogy ki vagy mi volt életében. Mit tett vagy éppen mint nem. Csak a jelen számít. Csak az amit most akar. Persze tudom, hogy ez nem ilyen egyszerű, vagy legalábbis nem lenne szabad annak lennie, de hogy ítéljek én meg úgy egy ember, hogy nem éltem egy percet sem az életéből, nem tudom miken ment át, mik vitték jó vagy rossz útra?! Ki tudja! Lehet én rosszabb lennék. 

"Mindig mondd azt, amit érzel és tedd azt amit gondolsz". Igyekszem így élni. Elmondom, ha szeretek. Elmondom ha felbosszant valami. Utóbbit igyekszem egy kis időbeli csúszással, nem azonnal. Engem a gyerekek, a nagyok s később Soma tanítottak meg kimutatni a szeretetemet. A mi családunkban nem volt mindennapos az ölelkezés a szeretlek szó kimondása. Mikor megismertem a nagyokat, s öleltek, iszonyú nehéz volt átadni magam az ölelésnek és élvezni azt. Most már nincs ilyen gondom. Sőt! Bárkit akivel szimpatizálok, meg kell érintenem, ha csak egy pillanatra is. Akit pedig szeretek azt pedig folyamatosan. 

"Mindig van másnap, és az élet lehetőséget ad nekünk arra, hogy jóvátegyük a dolgokat, de ha tévedek és csak a mai nap van nekünk, szeretném elmondani neked, mennyire szeretlek, és hogy sosem felejtelek el." Ehhez nagyon nem tudok mit hozzáfűzni... Minden nappal, minden perccel újra lehet kezdeni, amíg tudunk levegőt venni! Bármit!

S végezetül: "Tartsd magad közelében azokat, akiket szeretsz, mondd a fülükbe, mennyire szükséged van rájuk, szeresd őket és bánj velük jól, jusson időd arra, hogy mondd nekik, sajnálom, bocsáss meg, kérlek, köszönöm, és mindazokat a szerelmes szavakat, amelyeket ismersz. Senki sem fog emlékezni rád a titkos gondolataidért. Kérj az Úrtól erőt és bölcsességet, hogy kifejezhesd őket." Milyen igaz! Milyen igaz, hogyha nem mondjuk ki, ha nem mondjuk el, az csak bennünk van, s esély sincs rá, hogy tudja az, akinek tudnia kell! Azt gondolom, hogy nem számít büszkeség, nem számít tartás. Az érzelmek számítanak. Az amit kiváltunk egymásból... S ezt ha nem osztjuk meg, lehet óriási dolgokat veszítünk el a hallgatásunkkal. Annabébimet bátorítottam rá, hogy ossza meg a kiválasztottjával mit érez. Mert kár alakoskodni, kár megjátszani.... Ki tudja meddig tart ez a "játék", ki tudja lesz e holnap.... S kit tudja!? Lehet, kölcsönös az érzelem, csak a korábbi játszmák, s hibák miatt amik el lettek követve akár általunk, már nem mer a másik lépni... Mert fél a visszautasítástól, s közben tárt karokkal várnánk.

2013. január 13., vasárnap

Cigányzene és kulináris élvezetek

Ez volt a mi asztalunk és kilátásunk

A tegnap estét Buda egyik impozáns éttermében töltöttük a Férjemmel. Neki, ezúton is szeretném kifejezni a hálámat, hogy elvitt oda, mert olyan élményekben volt részem, mint még talán sosem... Köszönöm! :)

Ez az étterem fent van a Duna, az Országház és jóformán egész Pest felett, ezekre csodálatos rálátással.  Persze köszönet jár annak a Hölgynek is akitől a meghívást kaptuk.  

Nem szeretek olyan helyre menni, ahol nem kedvesek, szolgálatkészek és előzékenyek velem. Velem, mint vásárlóval. Itt ez nem fordulhatott elő. Négy-öt emberrel kerültünk kontaktusba és mindannyian a messzemenőkig kedvesek voltak! S ez jó! Nagyon. Azt gondolom, hogy elengedhetetlen a kiszolgálásban, legyen az egy pékség, egy cipőbolt, étterem vagy akár egy korcsolyapályán való jegyeladás, hogy az adott szolgáltatás, áru mellé az aki az adott helyet képviseli, Önmagát is adja, Önmaga legjavát. Ez az a hely volt! 

Én vargányás-kakukkfüves ragulevest ettem kezdésnek. Isteni volt. Tejszínes volt, a gomba benne roppanós, finoman húzott tejfölcsíkok díszítették és megfelelő intenzitással a citromot is ki lehetett érezni belőle. Ezt követően fekete-fehér mangalica karajt ettem hercegnő csicsókával, fokhagyma chipsszel és kovászos uborka raguval. A fekete-fehér "szint" a karaj egyik oldalán lévő fekete fűszerek adták. Élvezet volt ebbe a húsba beleharapni. Egyszerre volt kemény és mégis lágy. S az íze....! Mennyei volt. Mellé csicsóka halmokat kaptam gyönyörűen, "hercegnősen" kinyomva. Imádom a csicsókát! Van egy jellegzetes íze, de én szeretem. Ezek mellett vékonyra vágott kovászos uborka spirál volt pici csírával megtűzve. Imádom a csírákat! A tegnapi és a mai itthoni rántott húsi mellé is az a köret. :)

Egész vacsora alatt cigányzene szólt. Élő. Már ez megalapozta a hangulatomat. Imádom, oda vagyok az élő zenéért! Nincs ahhoz hasonló, ha egy ember melletted játszik egy hangszeren! Olyankor meggyőződésem, hogy Isten ül közénk... Épp mikor befejeztük a vacsorát egy Somlói asztali desszerttel, ami nem volt igazi somlói, de mégis mennyei volt a csokibevonattól ami beburkolta, jött egy Cigányprímás és két másik Cigányzenész. Muszáj nagy betűvel írnom, annyira Emberek, annyira Zenészek voltak. Kedvesek voltak, finomak, nem rámenősek. Kérdezték mit játszanak nekünk, játszhatnak e nekünk. Férjem rám nézett, én pedig azzal szemben, hogy sosem tudtam kezelni az ilyen helyzetekkel, igent mondtam. Életem egyik legjobb döntése volt. Először Férjem kért. A Van egy szőke asszonyt, csak barnában.... Jópofák voltak, mert mondták, hogy barnában még nem játszották, de megpróbálják. :)))) Sikerült nekik. Ott állt a jobb vállam felett a prímás hegedűvel, kicsit jobbra, de mégis szemben velem a két zenész és néztem és hallgattam őket! Annyira csodás volt! A nagybőgő ahogy zümmögött, mormogott.... Ahogy sírtak a hegedűk... Még most is belesajdul a szívem, ha visszagondolok. Mikor ezt elhúzták, engem kérdeztek, mit szeretnék, mit játszanak a "Kisasszonynak". Igazán nem tudtam válaszolni, mert annak ellenére, hogy van a Családomban roma, s így valamelyes én is az vagyok, nem ismerem annyira a cigányzenét. Az Akácos utat ajánlotta, elfogadtam s így el is húzták nekem.... Annyira csodálatosan játszottak, annyira fantasztikus volt, hogy ezt nekem játssza három ember, a szöveg, hogy bizony elkezdtem sírni.... Mit sírni!? Ömlöttek a könnyeim! Még most is a hatásuk alatt vagyok. Végig sírtam a  játékukat. Amikor befejezték, a Prímás annyira meg volt hatva, mert ahogy Ő mondta, a legnagyobb ajándék egy zenésznek, ha látja, hogy hatással bír a zenéje másokra, s ez nem mindennapos dolog....  Rám hatottak. Nagyon is.

A Családom, a Papám a dunaharasztis ház, az Élet változásai, az emberek akikkel megismerkedünk, mind mind Ők jártak a fejemben, a Szívemben! Mindenért és mindenkiért hálás vagyok!!! Mindenért és Mindenkiért! Azokért a dolgokért, amik boldoggá tesznek és azokért a dolgokért, amik fájnak, mindenért hálás vagyok. Mert mindegyik én vagyok már. Mindegyik alakít rajtam. Minden szó, minden szituáció. Tegyen az boldoggá, vagy fájjon nagyon, hatással van rám... Lássak bele mások életébe, vagy folyjon az enyém...nincs olyan mozzanat ami ne tartalmazna számomra leckét. Csak látni kell. És elfogadni, ha nem az enyém. S szeretni és akarni ha mégis. 

Köszönöm, köszönök mindent! <3

2013. január 7., hétfő

Banános süti és tonhalsaláta

Ma, hónapok óta először hajnalban mentem el futni. Öt órakor.... Hajnali ötkor. Dermesztő hideg volt. És sötét. Hatra siettem haza, mert háromnegyed hétre már Liló bébimért mentem. Tegnap este voltam futni legutóbb abban az óriási havazásban. Akkor hatalmas érzés volt azon a 10 km-n keresztül a friss hóban elsőként nyomot hagyni és nézni a hópelyheket, melyek szinte szikráztak a lámpafény kereszttűzében... Olyan hatalmas nyugalom volt! 

Ma reggel csak a jeges, lefagyott út volt ami extra élményt nyújtott futás közben. Szinte nyár vége óta nem futottam hajnalban mert annyira lélekromboló volt sötétben indulni és sötétben is hazaérkezni. Ami viszont jó benne, hogy így talán nem maradok fent éjszaka sokáig... Tudom, hogy reggel korán kelek és érzem is, hogy fáradt vagyok. Muszáj kitalálnom valamit, hogy elfoglaljon, hogy elfárasszon, mert cc. egy hónapja legalább éjfélig, vagy akár még tovább is fent vagyok... Valami történt ami miatt nem tudtam aludni. Valami zajlott bennem... Ezzel a hajnali futással sikerül elérnem, hogy már most (19:58) fáradt vagyok és ágyba vágyom. Nincs erőm gondolkodni. Érezni...

A mai napon nagyon sok mindent csináltam Simivel és Lilóval. Voltunk Lilóval forró csokizni, voltunk a Tescoban, voltunk szánkózni, bújocskáztunk és este még egy nagyot sétáltunk is Linettel, míg Soma karatézott.

Délelőtt pedig míg a kicsik óvodában voltak, "elvitték" az Angyalok a Karácsonyfa-, és az egyéb díszeket a házról. Mindeközben pedig életemben először megkívántam a banánt, így készítettem egy paleos banánsütit. Negyven deka ledarált kókuszlisztet kevertem össze két evőkanál gesztenyeliszttel, két tojással, egy nagy evőkanál mézzel, egy kis szódabikarbónával és négy pépesített banánnal. Ezt követően sütőpapírra simítottam és 170 C fokon háromnegyed órát sütöttem. Nagyon finom lett. Maccsinak is nagyon ízlett, csak annyit tett hozzá kritikaként, hogy sok benne a kókusz.... Hm, ez a receptet ismerve, nem is csoda. :)

Mivel hajlamos az ember lánya, én pedig főleg (!) szomorúságában, rosszkedvében evésbe fojtani a bánatát, muszáj voltam valami olyasmit kitalálni, ami pillanatokra boldoggá tesz, de nem hizlal ..  Így Soma nagy örömére kibontottam egy tonhalat és összekevertem két nagy evőkanál tejföllel, egy fél felaprított lila hagymával és jó sok reszelt sajttal. Hmmmmmmmm, isteni lett.  Jól belaktunk belőle mind a ketten. S, hogy segített-e....?

Hajnalban megyek futni. 

2013. január 2., szerda

Egy szép téli nap

Nagyon jó napunk volt ma. A kisfiam egyik kis csoporttársa jött át, hogy ne kelljen összevont csoportban lennie. Valahogy ahány gyereket csak ismerek, mindegyik uuuuuuutálja az összevont csoportot az oviban. Sírni, dühöngeni, toporzékolni is hajlandó a leghalkabb, legnyugodtabb gyermek is ha meghallja, hogy ügyelet...

Így történt, hogy Liló bébimmel már nyolckor mentünk Veresre a piacra. A családom többi tagja addig mélyen durmolt. Sajnos hiába mentünk, mert nem igazán volt piac, így ugyanazzal a lendülettel visszafordultunk és jöttünk is haza Gödöllőre, finomságokat vásárolni. Liló egy édes kislány. Csacsog, repked, betölti a teret a kisugárzása. És mosolyog! Egyfolytában mosolyog a kis rizsa (!) fogaival. Imádom. Nem tudom, hol kezdődött és miért a kapcsolatunk, de legalább egy fél éve már, hogy egymásra találtunk. Szeretem Őt. Tiszta, kedves és ártatlan. Nagyon finom kis lelke van. 

Csak azért nem mosolyog, mert a fényképésszel nem szimpatizál. :)
Miután hazaértünk, megreggeliztettük a gyerekeket és leültünk kirakózni. Hát nem kicsit alázott! Nagyon. Hihetetlen milyen gyorsan rakta össze a képeket... Én pedig nem. S, hogy még nagyobb legyen az öröme, ezt még szóvá is tette. Nem egyszer. Többször. :) "Rózsa! Le vagy maradva! Rózsa! Sehol sem tartasz még....!" Kezdtem belesüllyedni a szőnyegbe, amikor észrevettem, hogy az egyik háromrészes kirakója ami össze van keverve, mert nem lehet megkülönböztetni, mégis rendelkezik jellel a szétválogathatóság érdekében. S ekkor igen, végre visszakerültem a nekem való helyre a kis szívében .. Valamit azért én is tudok. Na ezután kiérdemeltem,hogy együtt rakjuk össze a képeket. :)

Mikor az összes puzzle-t kiraktuk, nekiálltunk a pizza készítésének. A tésztát is én szoktam elkészíteni, így összeöntöttem a hozzávalókat, odaadtam neki az élesztőt és rábíztam a tészta összegyúrását. Nagyon vicces volt, mert ahogy az élesztőt igyekezett belemorzsolni a tálba, sikerült a 80%-át a földre lőnie... :)))  Majd miután megérezte az élesztő szagát, már hajlandó sem volt hozzányúlni. Így én gyúrtam össze. Persze a legfontosabb 10-15 gyúrást a végén újra Ő végezte, így az Övé volt a dicsőség a tésztáért. Majd jött a feltét... Ezt ő "díszítésnek" hívta. :D Mindeközben Somám is gyártott egy pizzát. Liló ketchuppal és kolbásszal, kukoricával, míg Simi tejföllel, sonkával és kukoricával "díszítette" a pizzáját. Nagyon élvezték a sütést! A családi ebéd alatt Linett pizzája lett a nyertes. Mindenkinek az Övé ízlett a legjobban, ezzel téve boldoggá Lilót. Érdekes, hogy Simi is elismerte, hogy Linetté finomabb lett,úgy hogy egyet nem nyávogott, miért nem az övé győzött. Édesek voltak. 

Mivel az ebéd alatt már ment a szemdörzsölés és a nagyok is elmentek Bélával Pestre, elrendeltem egy kis csendes pihenős tv nézést. Egy órát lazulhattunk így... Simi a lábamon, Liló az oldalamon fekve. Nagyon jó érzés volt. Imádom a gyerekeket. Olyan őszintén és csak magadért senki nem tud úgy szeretni, mint egy gyerek! Így lehet az is, hogy a csajszi közölte velem, hogy hazudok. (?!) Na ezen jól meglepődtem. Hazudok? Miért?! Azért mert túl sokat viccelődök és olyanokat mondok amik nem is igazak... Hát, sajnos be kell látnom, ebből a szempontból tényleg hazudok. Azt vette zokon, hogy azt merészeltem mondani, hogy Apukája nem is tud járni, mert mindig csak autóval látni. Ezután aztán dolgozhattam a kapcsolatunkon... :))))))

A csendes pihi után elmentünk a várva várt korcsolyázásra. Linett az első három méter után megállapította, hogy ez bizony csúszik. Elég is lesz, menjünk haza. Nem, nem mondom. Nem megyünk. Mi most megtanulunk korizni... Azt játszottuk, hogy mindig egyikőjük kezét fogva én korcsolyázva húztam magam mellett. Addig másikuk a pálya szélén, kapaszkodva gyakorolt. Hát voltak zuhanások... Olyan jól szórakoztam! Annyit nevettünk! :)))) Biztos van bennem valami szadista hajlam, de olyan viccesek voltak ahogy puffantak a jégen... Most is nevetek, ahogy eszembe jut, ahogy kaparnak egy helyben a lábukkal, mint a mesehősök a mesékben, csak hogy fel tudjanak állni... :)))) De nem tudnak! Én meg a röhögéstől kétrét görnyedve csak rázkódom felettük a nevetéstől. Több mint két órát voltunk és végig koriztuk, leszámítva egy 5-10 perces teaszünetet. 

Annak aki meg tudott tenni egy kört velem úgy, hogy nem esett el, az kapott egy ráadáskört. Tehát nem csak egy kört mentünk és csere, hanem lehetett duplázni, triplázni... Be kell valljam, hogy Liló ügyesebb volt mint Simi. Hamarabb lendült át a második, majd harmadik körön, mint Simi. Csajszinak elég volt egyszer mondanom, hogy nincs hiszti, gyakorolni, tanulni jöttünk, nem adjuk fel, csináljuk, s csinálta. Nem úgy mint szemem fénye, hisztis Soma, aki minden esésnél elátkozta a jégtől kezdve az összes olyan embert aki kitalálta a korcsolyázást, a telet a mindent, ami miatt most ő itt bukdácsol. :)))) 

Nagyon motiválta őket a jutalomkör lehetősége! Így lehetett, hogy Linettel a második óra végére volt, hogy már hét kört is megtettünk esés nélkül. Isteni volt. 

Hosszú-hosszú évek óta nem korcsolyáztam. Nem is tudok. :) Így lehetett az is, hogy mikor Csajszival róttuk a köröket és bejött valaki elénk, én a fékezés tudásának híján, egy férfiember erős karjaiba zuhantam.... Linett hangos röhögésével kísérve.... :)))))

Szóval szégyen ide, szégyen oda, kis tanítványaim hacsak nem történik valami csoda, a harmadik-negyedik alkalom végére kinőnek.... Ajjaaaaajjj. :D