Ez a munka a lányosztályon kezdődött, majd most már a fiúosztályon is masszírozok. Őszintén állíthatom, hogy imádok hozzájuk járni. Nem könnyű. Sőt! Kifejezetten nehéz. Minden egyes alkalommal teljesen kifáradva és mégis oly boldogan jövök haza, tele szeretettel mint sehonnan máshonnan! Van autista, down kóros, születési rendellenesség és szülői bántalmazás, vagy éppen születési rendellenesség miatti értelmi fogyatékossal való találkozásom is. Speciális a helyzet náluk. Sok mindenre kell figyelni. Nem elég csak masszírozni. Folyamatosan figyelni kell őket, hogy éreznek masszázs közben. S mivel mindannyian mások, ez bizony állandó figyelmet igényel.
Vannak kedvenc gyerekeim. Barbi, aki a tízes évei végén járhat s mindig ringatja magát, mindig köröz a fejével. Nagyon szeretem. Mindig folyik a nyála, mert tátva tartja a száját, de mikor nevetve mondom neki hogy törülje meg, Ő törli azonnal és már bújik is. Ugyanígy kérem, hogy ne mozgassa a fejét, mert szédülök és erre Ő kacag, majd abbahagyja....öt másodpercre, s folytatja tovább.
 |
| Szerelmem, Krisztián. |
Szeretem Zitát, aki ugyanúgy fiatal, kis alacsony, sötét bőrű és hajú és jó husis, puha keze van. Annyira imádnivaló a pici húsos, puha keze! Ő nem beszél, csak néz azzal a gyönyörű mély szemeivel és húz mindig magával. Ott van Kata is Barbi tesója, aki picit értelmesebb, mindent tud, mi, kié, mit hol tartanak. Édes pofa! Mindig mosolyog. Mindig nevet! Van Niki is. Nikivel sok gond volt, sokat verekedett míg nem állították be a gyógyszereit, de azóta készséges nagyon és Ő segít sok mindenben a gondozóknak. Jó nagydarab lány. De jó ideje kis kezesbárány. Mindent elfogad. A kapott Raffaello-mat ugyanúgy elfogadja, mint az almaszeletet amit reggelizek. Édes. Jó neki adni. Jó látni, hogy nem mond semmit, mégis hogy örül minden kis semmiségnek.
Ugyanez volt most utoljára is. Vittem nekik jó sok plüss játékot. A házunk régi tulajdonosai hagyták itt őket. Azt a boldogságot!!!! Volt aki ugrált örömében! Melinda, egy down kórós, de értelmesebb huszonéves leányka tapsolt örömében és nevetett, annyira nevetett!! Erzsébet, aki egy idősebb (50-60 éves) gyerek, kirakózik. Neki azt vittem. Hát azt az örömet! "Rózsa néni, ez az enyém? Az enyém? Tényleg? Köszönöm szépen, köszönöm szépen! Megtarthatom? Az enyém?" Csodálatos volt.... Nagyon! Önző módon vittem. Örömet akartam látni. Adni akartam, hogy jó érzéssel töltsön el engem az adás öröme. De ekkorára nem számítottam! Fantasztikus volt látni és megélni! Sosem felejtem el.
Ahogy azt sem, hogy mi mindent tanulok tőlük, általuk. Mennyire kevés kell a boldogsághoz és mennyire egyszerű az élet! Legutóbb például kimondhatatlanul boldoggá tett, hogy Krisztián, a "szerelmem", aki autisztikus, többször is felvette velem a szemkontaktust és többször mélyen belenéztünk egymás szemébe. Meggyőződésem, hogy ott mélyen, ott vannak ők...., csak éppen valami miatt ezt a testet kell viselniük, amivel másképp kell élniük,mint nekünk. De hogy ki a normális és melyikünk élete az ami teljes....Hát ez már csak nézőpont kérdése.
Számomra nagy öröm közöttük lenni. Az az óriási szeretett amit minden elvárás nélkül tudnak nyújtani, kifejezhetetlen! Ragaszkodók, szeretők. Szeretik az érintést. Majd mindannyian mint a kisbékák nyúlnak ki a kezeim alatt és elrévedezve mosolyognak. Természetesen vannak olyanok is akik nem bírják, nem szeretik az érintést. Náluk nem is erőltetjük. Borzalmas sorsokat lehet hallani, borzalmas múltakat, amik megmagyarázzák sokszor az érintés elutasítását is akár.
S pont ezért óriási dolog mikor alkalomról-alkalomra egyre jobban és jobban elfogadnak és engedik el magukat a masszázs alatt. Nagyon jó érzés mikor már nincs ellenkezés, s mint ahogy korábban is írtam, teljesen elernyedve, kis békaként fekszenek a kezeim alatt és mosollyal a szájukon élvezik az érintést. Nagy dolog ez egy olyan lánytól, aki a disznóólban volt tartva és épp ezért mindig fázik és mivel a szülőanyja bántotta, elvesztette a szemei világát is. Ő volt az aki az első alkalommal csak remegett az ágyon és csak pár percig tartott a masszázs. Majd következőleg tovább, s most legutóbb már jól esett neki, élvezte és végig tudtam csinálni a teljes időtartamot.
Nagyon hálás vagyok, hogy beleláthattam egy ilyen részébe is a világnak. Hálás vagyok, hogy adhatok, s hálás vagyok, hogy kaphatok.... Mert rengeteget kapok. Ma reggel hallottam például vissza, hogy Zita pisilés közben a fogai között tartja a kis plüssét, amit tőlem kapott.... Annyira jó érzéssel tölt el!!! Annyira!!! 💚💚💚
S hálás vagyok a Gondozóknak is. Emberfeletti munkát látnak el! Ezt lelkileg és fizikailag is folyamatosan, nap nap után bírni, mert persze nem minden ilyen szép és kerek, sok problémás,nehezebb gyerek is van... Hát, minden tiszteletem az Övék! Én a három-négy napba belerokkanok néha...Ők pedig csinálják, csinálják kitartóan! Na ez már valami az életben! Ők tényleg tesznek valamit!
ui.: Még annyit....hogyha valaki lát valahol kisrádiót...narancssárgát, vagy narancssárga kockásat...szóljon nekem léci. Megígértem Lipinek (harmincvalahány éves fiú) hogy Karácsony előtt viszek neki, hogy lehessen rádiója, hallgathassa és nézhesse a kedvenc színét is közben. S mivel minden nap rákérdez mikor jövök és ezért is viselkedik jól, valamint mert megígértem..., vinnem kell! :)
