Számomra nagyon fontosak a "régi értékek". Biztosan maradi vagyok, de ha én egyszer valamit kimondok, vagy éppen megígérek, azt tűzön-vízen keresztül viszem, hiszen a szavamat adtam rá.
Ezek az értékek nem tudom mennyire képviselnek manapság valódi értéket. Nem is igen érdekel. Vagyok annyira önfejű, hogy mivel én ezt vallom értéknek, még akkor is ezt követem, ha esetlegesen a többség már lenézi ezt.
Nekem fontos, hogyha mond valaki valamit az úgyis legyen. Persze nem mindig volt ez így. Nem mindig tartottam én sem a szavamat. De az utóbbi években sok minden megváltozott. Ez például bebetonozódott bennem. Ha valamire rábólintok, ha valamit kimondok, ne adj Isten! valamire kezet adok, azt mindenképpen végigcsinálom. Akkor is ha nem túl komfortos. Vagy épp kifejezetten kellemetlen.
Szerintem ez a fokmérője annak, hogy ki milyen ember. Persze nem kell ígérgetni. Sőt! Ebből kifolyólag csak akkor ígérek én is, ha tudom, hogy meg is fogom csinálni. Bár...nekem sokszor előbb jár a szám, mint az agyam, így többször volt már olyan is, hogy meggondolatlanul kiszaladt valami a számon, majd magamon mérgelődve váltottam valóra az ígéretben foglaltakat. De megtettem. S ez a lényeg. Nem a másik ember miatt. Nem azért mert Ő mit szól. Lehet, Ő már el is felejtette. De én nem. Én nem. És ez a fontos. Hogy én tudjam, hogy az én szavamnak súlya van. Ha én valamit kimondok az úgy is lesz.
Ahogy most is. Butaságnak tűnhet, mert egy semmiség. De pont ezért kell végigcsinálnom. Mert ha a semmiséget elengedem, a súlyos dolgokat még annyira sem fogom tudni betartani. Semmiség...bizonyos szempontból semmiség. Igen. Bizonyos, a megvalósítás szempontjából viszont vért fogok izzadni. Szó szerint. Mert azt mondtam, hogy szeptember végére közel fél percet javítok minden kilométeremen amit lefutok. Na ez baromi nehéz. Egyrészt hetek óta lustiztam, másrészt meg amúgysem szeretek gyorsan futni, az 5:50 perc/km pedig elég gyors nekem. De tudom, hogy meg fogom csinálni. Le fogom futni a vállalt 7 km-t 5:50 km/perc átlagsebességgel.
Reggel elmentem. Hát elkezdődött a neheze... 6:08 perc/km-rel futottam négy kilométert. Jesszus. Iszonyat volt!!!! Valami horror! De nincs mese. Mennem kell. Csinálnom. Faragnom a másodperceket.... Szeptember 30 napos. Azaz pont két hetem van még...Mához két hétre abszolválnom kell a vállaltakat. A Társam már visszalépett. Hát én nem fogok. Meg fogom csinálni. Leginkább magam miatt. Persze neki is meg akarom mutatni, de az erősebb motiváció magam vagyok saját magam számára. Az amit én várok el saját magamtól.
A hétvégén valamelyik reggel elindultam futni. Úgy gondoltam, hogy hazafelé majd megállok a pékségben és az lesz a juti. No. Hát futás nélkül is volt reggeli... :) Egy lépést sem tudtam futni. Pedig olyan nagyon jó dolog történt. Simi iskolájában dolgozik egy Hölgy, akivel épp hogy csak köszönő viszonyban vagyunk. Látta, hogy futóruciban vagyok, kezemben pékárus papírzacsi. Megállt és mondta, hogy milyen ügyes vagyok, meg is érdemlem a finomásogat. Én meg mondtam neki, hogy: -Ohh dehogy! Egy lépést sem futottam. Lusta vagyok nagyon. -S erre Ő azt mondta, hogy dehogy! Én vagyok az aki Őt motiválja a FB-s megosztások illetve az utcai összetalálkozások által.... Hát a szavam is elakadt. Csodás érzés volt ilyen visszajelzést kapni. Fantasztikus érzés, hogy én, akaratomon kívül, tényleg minden ilyen irányú erőfeszítés nélkül is motiválólag hathatok másokra....! Amellett, hogy ez igazán felemelő érzés, óriási felelősség is, úgy érzem...
Talán ez is segít abban, hogy elérjem két hét múlva amit kitűztem.... Mert az nem is kérdés, hogy elfogom. Hisz kezet adtam rá....
