Gyerekek

Pár hónapja, havi 3-4 napban egy vidéken lévő Fogyatékos Otthonban masszírozok. Ismerősön keresztül jött a megkeresés a lányosztályon, pár "gyerekkel", majd bővült ki a fiú osztállyal is. A "gyerek" ebben az esetben tizenéves valóban gyerektől, egészen öreg, 60-70 éves korú idős "gyerekig" terjed. Ebben az esetben az értelmi szint az ami ezt a megnevezést indokolja. Lényegtelen, hogy tizenévesről, vagy valódi, megélt kor alapján öreg emberről beszélünk. Ugyanúgy értelmi fogyatékosok mindannyian, egy kis gyermek szintjén élve, épp csak a súlyosság az ami megkülönbözteti őket.

Ez a munka a lányosztályon kezdődött, majd most már a fiúosztályon is masszírozok. Őszintén állíthatom, hogy imádok hozzájuk járni. Nem könnyű. Sőt! Kifejezetten nehéz. Minden egyes alkalommal teljesen kifáradva és mégis oly boldogan jövök haza, tele szeretettel mint sehonnan máshonnan! Van autista, down kóros, születési rendellenesség és szülői bántalmazás, vagy éppen születési rendellenesség miatti értelmi fogyatékossal való találkozásom is. Speciális a helyzet náluk. Sok mindenre kell figyelni. Nem elég csak masszírozni. Folyamatosan figyelni kell őket, hogy éreznek masszázs közben. S mivel mindannyian mások, ez bizony állandó figyelmet igényel.

Vannak kedvenc gyerekeim. Barbi, aki a tízes évei végén járhat s mindig ringatja magát, mindig köröz a fejével. Nagyon szeretem. Mindig folyik a nyála, mert tátva tartja a száját, de mikor nevetve mondom neki hogy törülje meg, Ő törli azonnal és már bújik is. Ugyanígy kérem, hogy ne mozgassa a fejét, mert szédülök és erre Ő kacag, majd abbahagyja....öt másodpercre, s folytatja tovább.

Szerelmem, Krisztián.

Szeretem Zitát, aki ugyanúgy fiatal, kis alacsony, sötét bőrű és hajú és jó husis, puha keze van. Annyira imádnivaló a pici húsos, puha keze! Ő nem beszél, csak néz azzal a gyönyörű mély szemeivel és húz mindig magával. Ott van Kata is Barbi tesója, aki picit értelmesebb, mindent tud, mi, kié, mit hol tartanak. Édes pofa! Mindig mosolyog. Mindig nevet! Van Niki is. Nikivel sok gond volt, sokat verekedett míg nem állították be a gyógyszereit, de azóta készséges nagyon és Ő segít sok mindenben a gondozóknak. Jó nagydarab lány. De jó ideje kis kezesbárány. Mindent elfogad. A kapott Raffaello-mat ugyanúgy elfogadja, mint az almaszeletet amit reggelizek. Édes. Jó neki adni. Jó látni, hogy nem mond semmit, mégis hogy örül minden kis semmiségnek.

Ugyanez volt most utoljára is. Vittem nekik jó sok plüss játékot. A házunk régi tulajdonosai hagyták itt őket. Azt a boldogságot!!!! Volt aki ugrált örömében! Melinda, egy down kórós, de értelmesebb huszonéves leányka tapsolt örömében és nevetett, annyira nevetett!! Erzsébet, aki egy idősebb (50-60 éves) gyerek, kirakózik. Neki azt vittem. Hát azt az örömet! "Rózsa néni, ez az enyém? Az enyém? Tényleg? Köszönöm szépen, köszönöm szépen! Megtarthatom? Az enyém?" Csodálatos volt.... Nagyon! Önző módon vittem. Örömet akartam látni. Adni akartam, hogy jó érzéssel töltsön el engem az adás öröme. De ekkorára nem számítottam! Fantasztikus volt látni és megélni! Sosem felejtem el.

Ahogy azt sem, hogy mi mindent tanulok tőlük, általuk. Mennyire kevés kell a boldogsághoz és mennyire egyszerű az élet! Legutóbb például kimondhatatlanul boldoggá tett, hogy Krisztián, a "szerelmem", aki autisztikus, többször is felvette velem a szemkontaktust és többször mélyen belenéztünk egymás szemébe. Meggyőződésem, hogy ott mélyen, ott vannak ők...., csak éppen valami miatt ezt a testet kell viselniük, amivel másképp kell élniük,mint nekünk. De hogy ki a normális és melyikünk élete az ami teljes....Hát ez már csak nézőpont kérdése.

Számomra nagy öröm közöttük lenni. Az az óriási szeretett amit minden elvárás nélkül tudnak nyújtani, kifejezhetetlen! Ragaszkodók, szeretők. Szeretik az érintést. Majd mindannyian mint a kisbékák nyúlnak ki a kezeim alatt és elrévedezve mosolyognak. Természetesen vannak olyanok is akik nem bírják, nem szeretik az érintést. Náluk nem is erőltetjük. Borzalmas sorsokat lehet hallani, borzalmas múltakat, amik megmagyarázzák sokszor az érintés elutasítását is akár.

S pont ezért óriási dolog mikor alkalomról-alkalomra egyre jobban és jobban elfogadnak és engedik el magukat a masszázs alatt. Nagyon jó érzés mikor már nincs ellenkezés, s mint ahogy korábban is írtam, teljesen elernyedve, kis békaként fekszenek a kezeim alatt és mosollyal a szájukon élvezik az érintést. Nagy dolog ez egy olyan lánytól, aki a disznóólban volt tartva és épp ezért mindig fázik és mivel a szülőanyja bántotta, elvesztette a szemei világát is. Ő volt az aki az első alkalommal csak remegett az ágyon és csak pár percig tartott a masszázs. Majd következőleg tovább, s most legutóbb már jól esett neki, élvezte és végig tudtam csinálni a teljes időtartamot.

Nagyon hálás vagyok, hogy beleláthattam egy ilyen részébe is a világnak. Hálás vagyok, hogy adhatok, s hálás vagyok, hogy kaphatok.... Mert rengeteget kapok. Ma reggel hallottam például vissza, hogy Zita pisilés közben a fogai között tartja a kis plüssét, amit tőlem kapott.... Annyira jó érzéssel tölt el!!! Annyira!!! 💚💚💚

S hálás vagyok a Gondozóknak is. Emberfeletti munkát látnak el! Ezt lelkileg és fizikailag is folyamatosan, nap nap után bírni, mert persze nem minden ilyen szép és kerek, sok problémás,nehezebb gyerek is van...  Hát, minden tiszteletem az Övék! Én a három-négy napba belerokkanok néha...Ők pedig csinálják, csinálják kitartóan! Na ez már valami az életben! Ők tényleg tesznek valamit!


ui.: Még annyit....hogyha valaki lát valahol kisrádiót...narancssárgát, vagy narancssárga kockásat...szóljon nekem léci. Megígértem Lipinek (harmincvalahány éves fiú) hogy Karácsony előtt viszek neki, hogy lehessen rádiója, hallgathassa és nézhesse a kedvenc színét is közben. S mivel minden nap rákérdez mikor jövök és ezért is viselkedik jól, valamint mert megígértem..., vinnem kell! :)

Olimpia '2016

Soha nem néztem még az Olimpia megnyitóját. Most, miközben utoljára takarítottam ki a lakásomat, az esti megnyitó ismétlését követtem figyelemmel. Ahogy a beharangozókat néztem, már ott is annyira azt éreztem, hogy milyen iszonyat sok munka, idő és fáradtság, micsoda teljesítmények vannak ezek mögött az emberek mögött akik ott fognak versenyezni az elkövetkező napokban! Fantasztikus... 

Hosszú, hosszú évek, évtizedek állnak egy-egy ilyen Sportoló mögött! Minden tiszteletem és elismerésem az olyan embereké, akik mögött valódi teljesítmények állnak! (Mindegy milyen területen!) Azok mögött az emberek mögött, akik mindig és minden körülmények között kitartottak az álmuk mellett, mentek és csinálták! Akik önmagukat legyőzve, megcsinálták! Lehet, hogy ideiglenesen összeomlottak, de felálltak, leporolták magukat és küzdöttek tovább!

Ami nagyon tetszik még a 2016' Olimpiai megnyitón, hogy kivétel nélkül mindenki pozitívan beszélt! Motiválólag hatott minden beszéd amit tartottak! S ez a mai világban, amikor leginkább csak a negatív dolgok folynak mindenhonnan, annyira üdítő és jó érzés! Persze, tartalmazott propaganda elemeket is némely beszéd, a politika mindenhova beszövi magát, de összességében számomra annyira pozitív és erőt adó volt! Menni, menni, csinálni, soha fel nem adni! Annyira igaz!!!

Csodálatos dolog ez a Sport! Pont arra tanít meg ami az élethez kell. Célt kitűzni, kitartani és menni, csinálni amit kell! Tapasztalatból mondom, hogy minden egyes alkalommal, mikor legyőzve a lustaságot és/vagy fáradtságot elmentem és végigcsináltam amit kitűztem, erősebb lettem általa. Nem csak fizikailag! Mentálisan is. Legyen az egy óra futás, hivatalos ügyintézés, vagy akár valaki elé odaállni és megbeszélni valamit. Minden alkalommal erősebb lettem. Azáltal, hogy megtettem amit kellett, legyőztem magam. Mert ez a legnehezebb! Magunkat legyőzni!

Sajnos van, hogy nehezemre esik még a legkönnyebb részfeladatot is végrehajtani. Főleg mikor "rottyon" vagyok. Nem azért nem nem vagyok rá képes. Egyáltalán nem. Azért mert ki kell lépni a komfortzónából.  Mert erőt kell kifejteni. Mert tenni kell valamit. S ehhez megfelelő lelkierő szükséges. Csakis ezek miatt. Mert nem az akaráshoz, valaminek a kívánásához kell erő. Nem. Ez mindenkiben benne van. Ahhoz kell igazán erő, hogy nap, nap után tegyek az álmomért! Hogy ne elégedjek meg morzsákkal, hogy ne hajtsak fejet az álmom, egy gyengébb kivonata előtt! Még akkor sem, ha az is valami..., ha több mint a semmi. Ha más már azzal is boldog lenne... Nem! A maximumot akarom! Képes és hajlandó is vagyok tenni érte! Ahogy tettem és fogok is mindig. Akkor is ha esetlegesen újra lesznek nehezebb időszakok. Nem baj. Ez csak átmenet. A nehézségek után, azokat legyőzve, ott lesz az eredmény! Az álmom!

Nagyon örülök az Olimpiának! Nagyon! Alig várom a sportesemények közvetítését, kiváltképp azokat ahol a Honfitársaim is indulnak! Oh, nagyon! 

Ahogy most is! Már csak másfél óra és kezdődik a Magyarország-Szerbia Vízilabda mérkőzés! Hú, nagyon izgi! De jó lesz! 

Hajrá Magyarok!!!!!!!!

Önfejlesztők Karácsonya 2015. /3.rész Belső harmónia

Tudod mikor áll rendelkezésedre a belső harmónia? Mikor mondhatod el magadról, hogy kerek egész vagy? A legfontosabb jellemzője, hogy reggel mosolyogva ébredsz. Boldogsággal tölt el, hogy újabb nap virradt. Akkor vagy egységben a saját lelkeddel, ha jól érzed magad a bőrödben. Ha szereted a tested. S talán a legfontosabb, hogy nincs benned semmiféle félelem az előtted állóktól.... Te hogy ébredsz fel?

Annak, hogy a fenti kérdésekre, pozitív válaszokkal szolgálhass, a mindennapjaidat kell górcső alá venned. Azt kell átgondolnod, hogy az esetek túlnyomó többségében mire figyelsz. Olyan felé irányítod-e a figyelmedet, amire hatással bírsz? Olyanokat engedsz csak be, akár mint egy ellenzős ló, amik pozitív erővel bírnak?

Mire bírunk hatással? Arra ami a nagyvilágban történik, biztos nem. Arra, ami a politikában zajlik, ugyancsak nem. Még ami a szomszédban, vagy akár egy nagyon szeretett személy életében történik, arra sem tudunk hatni. Mert nem a mi hatáskörünk. Egyszerűen nem tehetünk semmit. Máshoz tartozik, más élete, sem jogunk, sem eszközünk nincs ráhatást gyakorolni. Persze könnyű tudni, hogy a másiknál mi lenne az üdvözítő..., főleg érzelmek nélkül. De nem a mi feladatunk. Amivel egyes-egyedül foglalkozni kell, az a saját életünk. Saját magunk. Semmi másra nem vagyunk feljogosítva. Minden egyes történéshez, eseményhez megválaszthatjuk a reakcióinkat. Azt, hogy egyáltalán foglalkozunk-e vele. Ezért érdemes először is megkérdezni magunktól, hogy van-e azon eseményekre ráhatásunk? Ha nincs, el kell engedni. Ez nem könnyű. De ha boldog akar lenni az ember, meg kell tenni. Nem szabad a saját életünket, más életének nehézségeivel is tetézni még. Úgysem oldhatsz meg semmit. Az az Ő feladatuk. De hogy kicsit távolabb menjünk... Borzalmas dolog, ha lezuhan egy repülőgép. Iszonyat lehet a hozzátartozóknak megélni Szerettük elvesztését. De azzal, hogy én is hagyom magamon eluralkodni ezt az érzést, nem segítek rajtuk. Sem az elhunytakon, sem az életben maradt szeretteiken. Éppen ezért kár ilyen gondolatokkal, majd azok általi érzésekkel foglalkoznunk. Ahogy kár előre félni is valamitől. Egyik barátnőmmel, közölte, egy "gyógyító" ismerőse, hogy eszébe se jusson semmi nagy tömegrendezvényre menni az Adventi várakozás idején, mert biztos terrortámadás lesz! Nos. Ő nem is ment. Közel egy hónapot rettegett....Miért? A nagy semmiért. Kár félni. Aminek be kell következnie az életünkben, be is fog. Az addig tartó időt sem élvezhetjük? Ha már csak mondjuk pár hónap van hátra, nem inkább boldogan és teljes életet élve kéne azt eltölteni? Ha pedig mégsem következik be az, amitől féltünk, milyen elvesztegetett idő volt minden pillanat amit a félelemmel töltöttünk el! Így is, úgy is hiábavalóság! Nem szabad. Nem. 

Ha pedig a kérdésre, hogy van-e ráhatásunk az eseményekre és azok következményeire, a válaszunk igen, akkor szabad csak továbbra is gondolkodni róla. Mert akkor van egyedül értelme! Csakis akkor! 

Egyébként pedig...az mondják hogy ha 100%-ot tekintünk végeredménynek, akkor abból csak 10% az esemény és 90 a reakciónk rá....Azért ez elgondolkodtató. Éppen ezért fontos megválasztani, hogyan reagálunk. Hagyjuk-e, hogy hasson ránk. S ha igen, milyen irányba és milyen mélyen. Ezek ismétlem, nagyon nehéz feladatok. Nagyon. Főleg ami érzelmi töltéssel is bír az életünkben. Szép feladat. S nehéz.

De ami jó hír, hogy mindig van választásunk. Mindig! Minden egyes alkalommal eldönthetjük, hogyan reagálunk. Milyen gondolatokat engedünk be és azok által mit érzünk. Eldönthetjük, hogy hagyunk-e továbbra is létezni az életünkben egy olyan kapcsolatot például ahol nem a minket megillető megbecsülésben van részünk... Hagyjuk-e, hogy valaki csúnyán beszéljen velünk, bántson bennünket... Vagy hagyjuk-e, hogy valaki ne teljes egészként, értékes emberként tekintsen ránk, csak egy bábként, vagy játékszerként.... Ezeket mind-mind, sok mással egyetemben mi döntjük el. S ezek, hogy ezeket meg lehet-e tenni bizony a mi felelősségünk. Például az enyém is. Engedek-e egy olyan valakinek aki folyamatosan leminősít és szapul. Hagyok-e olyan embert az életemben lenni és mindenki elé helyezni, aki nem, hogy nem becsül meg engem, de még azt az érzést is váltja ki belőlem, hogy nem vagyok elég jó. Ezt én döntöm el. Tehetek bármit... mindig lesz aki nem szeret, ha megfeszülök sem. De nem is kell. Ez az én döntésem. De minden döntés, ami a megszokottal ellentétes, fájdalommal jár. Egyértelmű. De harcolunk, mikor meg akarunk szerezni valamit és harcolunk akkor is mikor el kell engedni. De ez nem rossz dolog. Csak fájdalmas. De nem lehetetlen. 

Ahhoz, hogy én boldog legyek, hogy mosolyogva ébredjek, nem szabad hagynom hogy engem bántó, vagy nem becsülő emberek vegyenek körül. Egyszerűen el kell tőlük szépen köszönni és ha muszáj kapcsolatban lenni, minimálisra csökkenteni a kommunikációt, ha pedig nem, teljesen felszámolni azt. Csinálják mással. De velem nem! Mindig van választás. A belső harmóniához pedig elengedhetetlen, hogy mind én, mind mások tiszteljenek. Nem kell szeretnie másnak engem, csak saját magamnak. De nekem nagyon! S a tisztelet pedig alapvető!!!

Ahogy meghatározó az is, hogy milyen emberek vesznek körül. Olyanok akik szeretnek, s ha esetleg kritikát is fogalmaznak meg velem szemben, az építő jelleggel bír, vagy folyton szapuló és lekicsinylő megjegyzéseket osztogató, engem kicsit sem szerető emberek. Az, hogy Te milyen vagy, nagyban függ attól, hogy kikkel találkozol, kommunikálsz nap, napután. Egyrészt hatnak Rád, a szavaikkal, véleményükkel, másrészt pedig azzal amilyenek. A Téged körülvevő emberek átlaga vagy.... Nem mindegy, nekem nem mindegy hogy a társaság ami körülvesz jó szándékú-e, képes-e becsülni, szeretetteljes-e, jó-e hozzám és másokhoz, valamint vannak-e céljaik és hajlandóak-e tenni értük. Én ilyen szeretnék lenni, így az ilyen emberek társaságát keresem már csak. 

Mióta ezeknek megfelelően élek, sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Egyre inkább érzem, hogy igenis szerethető vagyok, kedves, tiszteletreméltó, és jó szándékú. Nagyon érdekes, de egy majd'hat hónappal ezelőtti tanfolyamról hívott fel ma este, egy akkori Csoporttársam. Állítólag azóta is szinte nap mint nap eszébe jutottam és most sikerült kiderítenie a telefonszámomat és csak azt akarta elmondani, hogy akkor az első pillanatban ahogy meglátott, rendkívül kellemes érzések töltötték el velem szemben ülve és a tanfolyam alatti napokon is azt érezte, hogy jó, nagyon jó a közelemben lenni. Oh, fantasztikus érzés volt ezt hallgatni. S ami érdekes, hogy mostanában több ilyen visszajelzést is kaptam, s a megtépázott kis önbecsülésem, kezd újra talpra állni. S ez annyira nagyon jó! 

S, hogy mi jó még? Mi segít a belső harmónia megtalálásában? Nekem nagyon segít ha örömet okozhatok. Ha például egy ismerőst láthatok reggelire vendégül. Az, ha a kisfiamnak adhatok egy extra szüneti napot. Az, ha a szakadó hóesésben elmehetek futni! Az, ha szánkózhatunk és birkózhatunk a gyerekekkel a hóban, majd végre forró vízben ülve, zöld teát kortyolgathatok. S az, is hogyha Zsigi kis szerelmem (Simi 9 éves kis osztálytársa), egyfolytában ölelget és süt róla a szeretet! S mivel én rendkívül szerencsés vagyok, mindez egy nap leforgása alatt, ma történt velem. Boldog vagyok, s holnap ezekre gondolva, mosolyogva ébredek. 

Önfejlesztők Karácsonya 2015. /2.rész Egészség

Az egészség blokkot Péter úgy kezdte, hogy gondoljuk át, mennyire vagyunk elégedettek magunkkal. Első sorban a külsőnkkel. Úgy teljes egészében. S csak magunkat nézzük. Ne azt, hogy ez vagy az, hogy néz ki. Azt vegyük csakis figyelembe, hogy mi milyenek vagyunk. Ne hasonlítgassuk magunkat másokhoz.

Van a Csajokkal (hatan vagyunk a "Csapatban") egy közös kommunikációs csatornánk, ahol írogatunk egymással. A napi eseményekről, pasikról, sportról, lelki dolgokról, minden ilyesmiről. Tegnap érdekes mód pont ez volt az egyik fő téma. Az, hogy kell-e máshoz hasonlítani magunkat. S volt közöttünk olyan akinek meggyőződése volt, hogy igen. Mert akkor láthatjuk, hogy mi vékonyabbak/edzettebbek/szebbek/fittebbek stb. vagyunk. Én erre viszont azt mondtam, amit már az előadáson is hallottam, hogy ez talmi öröm. Mert ne hasonlítgassuk magunkat. Nem ad valós képet! Ha egy gyengébb/csúnyább (mert csajok vagyunk! :) ) vagy kövérebb nő lesz a kiindulási alap, azzal nem látunk igazi képet. Lehet mindig is olyan volt. Vagy ha pedig egy igazán szép és izmos és fitt csajszihoz, akkor pedig ott van a kisebbségi érzés. Az, hogy Te jó ég, hol vagyok én Őhozzá. Egyik sem visz előre. Míg az első hamis önbizalmat ad, a másik összetöri azt is ami volt. 

Ezen a területen is az egyetlen amivel foglalkozni érdemes, az saját magunk. A saját testünk. Milyenek voltunk mondjuk öt éve. Csakis ez számít. Csakis az, hogy magunkhoz képest milyen irányba fejlődtünk. Egészséges a kinézetünk? Vékonyak vagyunk, vagy kövérek? Vonzóak vagy szürke kisegerek? 

A külső megjelenésünkön túl pedig ami egy fokmérője az egészségnek, az  a testsúlyunk. Azt érdemes megvizsgálni, hogy a valódi súlyunk az úgynevezett ideális testsúly +/- 5 kg -os határán belül mozog-e.  Azt, hogy sportolunk-e minimum heti háromszor egy órát. Azt, hogy megvan-e a napi 7-8 óra alvás. S végül azt, hogy egészségesen étkezünk-e. Mert ezek azok amik mind a testünk külső megjelenésében, mind a belső működésében is igen erősen számítanak. Bejöhetnek még egyéb tényezők is,mint például a lelki egészség, de ha ezek rendben vannak, igazán nagy problémák nem jelentkezhetnek. 

Amit ki lehet tűzni célként és érdemes is foglalkozni vele, a megfelelő folyadékbevitel napi szinten. Ez lehetőség szerint a 2-3 liter víz. Ez a legjobb. Bevallom őszintén, nekem karcos valahogy a víz. Imádom a teákat, én leginkább azt iszom. A zöldtea számomra a favorit! Ahogy reggel felébredek, az az első, hogy vizet melegítek (a tűzhelyen és nem mikróban!) és áztatom a teafüveimet. Most Karácsonyra kaptam gyógynövényeket is, amiket kedves Barátnőm szedett vidéken, azokat is nagyon szeretem. Ezekbe kis mézet és aszkorbinsavat teszek és már iszom is. Ilyen lehet a kávéfüggőség is. :) Imádok reggel forró teával indítani.  De mint tudjuk, a tiszta víz lenne az igazi. Mondogatom is magamnak, hogy örömmel és szívesen iszom vizet.... még nem hittem el és őszintén szólva csak a mondogatásnál tartok... 

A sport az étkezés mellett az, ami a testsúlyunk alakulásában felelős. S ne csak a külső megjelenés miatt nézzük a testsúlyunkat, mert ennél sokkal fontosabb az egészség. Nem lehet cél 40 kg-osnak lenni, csak azért, hogy jól nézzünk ki (?!), mert mondjuk én, 168 cm magassággal és ezzel a súllyal kifejezetten beteges lennék. Itt is érdemes csak magunkat nézni. A mérleget talán el is felejteni. Évek óta nem mértem magam. Úgyis érzem, hogy híztam-e vagy éppen ideálisnak érzem a testem. Nálam nagy fokmérő a hasamon lévő zsírmennyiség. Valami olyasmi mint a férfiaknál, hogy látják e a hasuktól a.... hát tudjuk mit. :) Nekem persze csak a terhességem alatt volt akkora hasam, de most azért ahogy általában fürdés közben letekintek, számít, hogy mekkora az úszógumi ami előre buggyan. Ez nálam egyenes arányban van az elfogyasztott császárszalonna/nutella és futás mennyiséggel. 

Ugye mostanában azt hallani, hogy a jó kis zsíros ételek, amikért én képes vagyok megveszni, mint például a kolbász és a szalonna, rákkeltőek. Rákkeltőek! Na, persze! Tuti nem! Ez egy orbitális baromság és kikérem magamnak! Ezek igenis a legeslegjobb kaják és ha megfelelő mozgással ellensúlyozzuk a kalóriatartamukat, még csak nem is hizlalnak.  Persze tudni kell különbséget tenni az ízfokozókkal és gyors "füstöléssel" készült nagyipari és a valódi házi, megfelelő módon készült termékek között. Ez utóbbiak biztos hogy nem károsak. Szóval megfelelő mozgással párosítva azt gondolom, hogy bátran fogyaszthatóak.

Egy szó mint száz, érdemes nem a nagyipari termékeket fogyasztani, amik tele vannak ízfokozókkal, tartósító-, és egyéb műanyag szerekkel, hanem a friss, alap dolgokból összeállított ételeket előnyben részesíteni. Persze mondhatni, hogy nincs idő főzni, meg kedv meg stb. De ha most nincs idő magunkra, az egészséges(ebb) ételeket elkészíteni, vagy a mozgásra, később nem fogják megkérdezni, hogy van-e időnk a betegségre. Az már nem opcionális.... 

Éppen ezért tűztem ki célul a heti 4-5 óra testmozgást, s nem a konyhába való kisétálást értem alatta, hanem az én esetemben a futást és az egészségesebb táplálkozást. A császárszalonnához hagymát, illetve idényzöldséget fogyasztani, a nutellához  vizet inni, kész kajákat nem venni és naponta minimum egyszer idénynek megfelelő nyers zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani. Ami rettenetesen káros és hizlal is szerintem az a fehér lisztes pékáru. Na azt nullára csökkenteni. A súlyommal (mivel nem mérem) nincs problémám, de akkor is érzem, ha sok ilyet eszem, hogy nem jó. Azt gondolom, hogyha az előzőek mellett megiszom a 2-3 liter folyadékot is majd, továbbra is teljes egészségnek örvendhetek. 

S már csak egy összetevője lehet az egészségnek, azt pedig Popper Péter fogalmazta meg: "A vidámság és a jókedv a legerősebb fegyver a betegségek ellen!" 

Úgyhogy együnk jókat jókedvvel és fussunk nevetve, hiszen "az egészség nem  minden, de egészség nélkül minden semmi."

Önfejlesztők Karácsonya 2015. /1.rész

Karácsony előtt voltunk Szabó Péter motivációs előadásán Simivel. Azóta nagyon sokszor eszembe jutnak az ott elhangzottak. Feljönnek gondolati szinten, csak úgy, önmaguktól és előhívják Soma vissza-visszautalásai illetve Bessym érdeklődő kérdései. 

Azért, hogy bármikor fel tudjam idézni az ott hallottakat, illetve hogy valóban beépülhessenek az életembe, hogy átgondoljam őket, leírok mindent ami ott megfogott. Ezt azóta szerettem volna, de eddig toltam. Halasztottam hogy elővegyem a jegyzeteimet és átolvasva, elkezdjem őket alkalmazni is, beépíteni a mindennapokba. Hogy miért? Mert erőfeszítést igényel. Mert változásokat kell eszközölnöm az életemben. Mert meg kell hoznom olyan döntéseket, melyek kibillentenek a komfortzónámból. S ez nehéz.

De ma...ma már megérett rá a pillanat. Vagy én. Mert mindezek fantasztikus gondolatok és előre mutatnak. Erőfeszítést igényel a megvalósításuk, de érdemes megküzdeni velük, állítom!

Péter az előadásnak az "Élj teljes életet" alcímet adta, s úgy kezdte a napot, hogy végig kellett gondolni a 2015.évet és le kellett írni a három legjobb dolgot az elmúlt évből. Én a masszázzsal való mély kapcsolatot, az új ismerősöket, barátokat és az érzelmi megerősödést írtam. S ha mélyebben belegondolok, ezek mindegyike a masszázsra vezethető vissza. Nagyon-nagyon szeretem és nagyon-nagyon sokat is köszönhetek a masszázsnak. Ezáltal tudom igazán megélni a szeretet fizikai formáját. A szüleim, illetve a tágabb gyerekkori családom körében nem volt "divat" az érintés. Igazán akkor kezdett számomra is fontossá válni, mikor megszületett a kisfiam. Előtte olyan esetlen volt a fizikai kontaktus ezen formája. Somával már változott, majd a masszázzsal mélyült el ez igazán bennem. Csodálatos megérinteni másokat. Az ahogy a bőr, bőrhöz ér és simít és gyúr, vagy szerettek esetében ölel az ember, fantasztikus érzés. Kimondhatatlanul jó érzés. Úgyhogy a masszázs áldás az én életemben. Rendkívül hálás vagyok érte! 

A nap tematikája az élet öt tartóoszlopának átbeszélésére épült. Az öt tartóoszlop a következő:

-Egészség;

-Belső harmónia;

-Emberi kapcsolatok;

-Hivatás és

-Anyagi függetlenség.

Ami bennem is mindig korlátként jelentkezett, s nagyon jó volt hallani, hogy ezek közül nem kell választani. Idejétmúlt ostobaság, hogy aki gazdag, az nem lehet egészséges. Vagy aki szerencsés (a szerelemben -emberi kapcsolatokban) az szerencsétlen az anyagiak terén. Ez egy óriási nagy marhaság!!! Miért ne lehetne életünk minden területe kiemelkedő? Miért kéne választani? Nem kell! Egyáltalán nem kell! Éppen csak minden területre megfelelő hangsúlyt kell helyezni és mindent területen oda kell tennünk magunkat. 

Ahogy én vagyok a felelős az egészségem alakulásáért is, úgy vagyok felelős az életem összes többi területének alakulásáért is. Ezt vagy elfogadod, vagy nem. Lényegtelen abból a szempontból, hogy ez így van. A felelősségvállalás szintjei szerint van, aki észre sem veszi ha változik valami az életében, mert nem Ő saját maga idézi elő tudatosan a változást. Van aki észreveszi ugyan, hogy történt valami, de csak elszenvedi azt. S van az, aki saját maga idézi elő a változást és ezáltal irányítja Ő a saját életét. Ahhoz hogy tegyünk is valamit, először be kell látni, hogy az életünkben mindenért mi vagyunk a felelősek. Egy-egy mondatunk, egy viselkedési formánk, egy-egy cselekedetünk,vezettek oda minket, ahol éppen vagyunk. Éppen ezért fontos, hogy minden tettünk elsősorban nekünk legyen jó, azzal a kitétellel, hogy másnak szándékosan fájdalmat nem okozunk. Ne azért tégy bármit is, hogy az tetsszen az embereknek! Mert nem fog! Nem tetszhet mindig minden tetted mindenkinek. Nem. De a jó hír, hogy nem is kell! Mivel Te töltöd a legtöbb időt magaddal, neked kell, hogy jó legyen az amit teszel! Te fogsz a következményekkel is együtt élni. S biztosnak kell lenni abban, hogy mindennek van vonzása. Egy fajta viselkedés vonzóan hat egy fajta embercsoportra, míg egy másik, egy másikra. Sosem leszel egyedül. De akkor leginkább nem, ha Önmagaddal harmóniában vagy. Mert ha mindenáron meg akarok felelni valakinek, s az a valaki egyszer csak eltűnik, ott állok saját magammal meghasonlottan, összetörve... Nem. Légy TE, építsd fel önmagad és lesznek akik azért fognak szeretni amilyen vagy, s nem azért amilyennek Ők akarnak látni. 

Amúgyis érdemes szem előtt tartani, hogy aki Téged kifogásol, aki rólad mond véleményt az leginkább saját magát mutatja be. Semmit nem mondhatsz anélkül, hogy az ne lenne meg Benned..... Ez azért elgondolkodtató kissé...nagyon! Félek már véleményt formálni bárkiről is, mert ha őszintén magamba tekintek, az összes ilyen megszólás, tükör.... Csak azt láthatod meg a másikban, ami benned van meg! Csak azt. Egyébként pedig, feltétlenül fontos kritizálni? Jellemezni a másikat? Miért? Biztos, hogy az amit én csinálok, az feltétlenül helyes? Biztos, hogy mindent tökéletesen csinálok és hiba nélküli vagyok? Meggyőződésem, hogy mielőtt másban kezdenénk hibákat keresni, magunkat érdemes lemezteleníteni és megvizsgálni... Nincs olyan ember, aki ezt követve, magát hiba nélkülinek találná....Vagy ha mégis, Őbenne fel sem merül, hogy mást kéne kritizálnia. Mert nincs rá szüksége.

Az ilyen ember egy kerek egész és pontosan tudja hogy csak saját magával kell foglalkoznia. Azzal amivel kapcsolatban Ő a felelős.  Az egészségével, a kapcsolatai minőségével, azzal hogy tölt-e megfelelő időt a szeretteivel, foglalkozik-e a pénzügyeivel, valamint azzal, hogy mivel tölti el az idejét, a szokásaival és a reakcióival. Csakis a saját élete jobbá tételével. 

Innen fogom folytatni az egyes területek kibontásával, de addig is futok egy óriásit csodálva a természet játékát. A hópihéket.... :)