Változás

Én állandó változásban vagyok. Hívhatnám szeszélynek, a lényeg, hogy rájöttem már, nálam nagyon kevés dolog állandó. Azt mondják ugye, hogy egyetlen dolog állandó az életben, az pedig maga a változás...Ez milyen paradoxon, azonban tapasztalatból állíthatom, hogy igaz. Mikor éppen kezdenék megszokni valamit, tuti,hogy történik valami és homlokegyenest más történik, mást érzek...Nem tudom ez jó-e, vagy rossz. Talán se nem jó, se nem rossz. Egyszerűen csak van. S mint ilyet csak el kell fogadni.

Mire gondolok? Elsősorban az érzéseimre. Ohhh, mennyi hullámvölgyet köszönhetek nekik! :) Egyszer a csúcson, másszor lent, mélyen, nagyon mélyen. Így viszont sosem unatkozom. Tudok boldog lenni, nagyon-nagyon boldog is! S szomorú, boldogtalan is.  Persze minden esetben meg vagyok győződve, hogy a kívülről jövő események az okai annak, hogy én most jól vagy éppen rosszul érzem magam...Pedig többször sikerült már függetleníteni magamat a külső hatásoktól. S ez egyébként félelmetes is volt. Mert ez azt jelenti, hogy Úristen! akkor én eldönthetem, hogy érezzem magam?! Akkor nincs több kívülről jövő érzelem? Boldogság, eufória, szomorúság, kétségbeesés stb.? Persze vannak olyan sorsfordító események, az én életemben is voltak amikor egyszerűen olyan nagy horderejű történések vannak, hogy nem tudok felülemelkedni, nem tudom kívülről szemlélni az eseményeket, magukkal ragadnak... Ilyen volt apukám és nagyszüleim halála is. Ilyen ha valakiben hiszek, bízok és olyan dolgok derülnek ki amik ezt a bizalmat teszik nevetségessé.... Nevetségessé? Nem egyébként ezt nem hiszem. A jó, a pozitív érzések sosem nevetségesek. Bízni, szeretni valakit szerintem a legjobb dolog ezen a Világon. Sosem lehet nevetséges vagy felesleges. Igyekszem a végsőkig kitartani és ugyan valamelyik nap azt olvastam, hogy szeress vakon, de vedd észre a jeleket amik valaminek az ellenkezőjét mutatják...én botot, vagy vakvezető kutyát sem akarok. Lételemem az, hogy bízhassak, hogy ne legyenek kétségeim. Másként nem megy... Egy bizalomvesztés teljes mértékben szüntethet meg minden addigi óriási érzést bennem. Félelmetes egyébként, mert egyik pillanatban még ott van, lángol, ég s a következőben már csak a hűlt helye található, még füstcsík sincs...

S hogy ilyenkor hogy reagálok? Ha fájdalom ér, ha csalódás, ha bántanak....? Itt jön a művészet! Mert itt lehet úgy dönteni, hogy elengedem az adott dolgot, elengedem a vele kapcsolatos rossz érzéseket, másra koncentrálok és  hipp-hopp már ott sincs a szenvedés! Működik! Komolyan mondom,hogy működik. Nekem sikerült már többször is függetleníteni magamat egy-egy rossz érzéstől. Mert honnan jönnek a rossz érzések? Kívülről...? Neem! Csakis belülről! Kívülről csakis az események jönnek. Aztán, hogy én azt hogyan reagálom le az a tudatos, vagy tudattalan döntéseim következménye. Ezért mondják, hogy az idegeskedés más hülyesége miatti saját magunknak szánt büntetés....Mert mi döntünk a szomorúság, a düh, a kétségbeesés mellett, ahelyett, hogy tudomásul vennénk a bekövetkezetteket, levonnánk a következtetéseket majd lépnénk egyet és mennénk tovább. Mert nem lehet egy helyen állni. Nem lehet lecövekelni, befagyasztani helyzeteket, állapotokat. Azt kell, hogy mondjam, sajnos nem lehet. S azt is, hogy szerencsére nem lehet! Miért? Mert sokszor jó szenvedni. Én szeretem az érzéseket. Jó néha átélni azt, hogy valami fáj...mert ilyenkor érzem igazán, hogy élek. Mazochista lennék...? Lehet. :) Nem. Ez természetesen nem erről szól. Csak nem lenne értelme az életnek szerintem, ha egysíkúan mindig minden ugyanazon a szinten mozogna, ugyanabban a mederben folyna...Hol lenne a tanulás, a tapasztalatszerzés? Sehol.

Darwin mondta... :)

Kell a változás. Szükséges velejárója az Életnek. Mindig minden változott. S ez sosem fog megállni. Semmi nem lesz úgy mint ezelőtt . Nem lesz olyan, hogy egyszer bekövetkezik valami és úgy marad.... Épp ezért mondják azt is, hogy az életben nem az marad életben, aki a legerősebb vagy legügyesebb vagy legjobb valamiben, hanem az aki a legfogékonyabb a változásra. Az aki leköveti azt és nem a régihez ragaszkodik a megszokottat keresve, hanem az újban a biztonságot. Mert ott van! Én magam vagyok a biztonság oka! Nem lehet másban, más emberben, nem lehet eseményekben, tárgyakban....Csak magamban lelhetek erre rá! S ez a legjobb az egészben!