Egy szép téli nap

Nagyon jó napunk volt ma. A kisfiam egyik kis csoporttársa jött át, hogy ne kelljen összevont csoportban lennie. Valahogy ahány gyereket csak ismerek, mindegyik uuuuuuutálja az összevont csoportot az oviban. Sírni, dühöngeni, toporzékolni is hajlandó a leghalkabb, legnyugodtabb gyermek is ha meghallja, hogy ügyelet...

Így történt, hogy Liló bébimmel már nyolckor mentünk Veresre a piacra. A családom többi tagja addig mélyen durmolt. Sajnos hiába mentünk, mert nem igazán volt piac, így ugyanazzal a lendülettel visszafordultunk és jöttünk is haza Gödöllőre, finomságokat vásárolni. Liló egy édes kislány. Csacsog, repked, betölti a teret a kisugárzása. És mosolyog! Egyfolytában mosolyog a kis rizsa (!) fogaival. Imádom. Nem tudom, hol kezdődött és miért a kapcsolatunk, de legalább egy fél éve már, hogy egymásra találtunk. Szeretem Őt. Tiszta, kedves és ártatlan. Nagyon finom kis lelke van. 

Csak azért nem mosolyog, mert a fényképésszel nem szimpatizál. :)

Miután hazaértünk, megreggeliztettük a gyerekeket és leültünk kirakózni. Hát nem kicsit alázott! Nagyon. Hihetetlen milyen gyorsan rakta össze a képeket... Én pedig nem. S, hogy még nagyobb legyen az öröme, ezt még szóvá is tette. Nem egyszer. Többször. :) "Rózsa! Le vagy maradva! Rózsa! Sehol sem tartasz még....!" Kezdtem belesüllyedni a szőnyegbe, amikor észrevettem, hogy az egyik háromrészes kirakója ami össze van keverve, mert nem lehet megkülönböztetni, mégis rendelkezik jellel a szétválogathatóság érdekében. S ekkor igen, végre visszakerültem a nekem való helyre a kis szívében .. Valamit azért én is tudok. Na ezután kiérdemeltem,hogy együtt rakjuk össze a képeket. :)

Mikor az összes puzzle-t kiraktuk, nekiálltunk a pizza készítésének. A tésztát is én szoktam elkészíteni, így összeöntöttem a hozzávalókat, odaadtam neki az élesztőt és rábíztam a tészta összegyúrását. Nagyon vicces volt, mert ahogy az élesztőt igyekezett belemorzsolni a tálba, sikerült a 80%-át a földre lőnie... :)))  Majd miután megérezte az élesztő szagát, már hajlandó sem volt hozzányúlni. Így én gyúrtam össze. Persze a legfontosabb 10-15 gyúrást a végén újra Ő végezte, így az Övé volt a dicsőség a tésztáért. Majd jött a feltét... Ezt ő "díszítésnek" hívta. :D Mindeközben Somám is gyártott egy pizzát. Liló ketchuppal és kolbásszal, kukoricával, míg Simi tejföllel, sonkával és kukoricával "díszítette" a pizzáját. Nagyon élvezték a sütést! A családi ebéd alatt Linett pizzája lett a nyertes. Mindenkinek az Övé ízlett a legjobban, ezzel téve boldoggá Lilót. Érdekes, hogy Simi is elismerte, hogy Linetté finomabb lett,úgy hogy egyet nem nyávogott, miért nem az övé győzött. Édesek voltak. 

Mivel az ebéd alatt már ment a szemdörzsölés és a nagyok is elmentek Bélával Pestre, elrendeltem egy kis csendes pihenős tv nézést. Egy órát lazulhattunk így... Simi a lábamon, Liló az oldalamon fekve. Nagyon jó érzés volt. Imádom a gyerekeket. Olyan őszintén és csak magadért senki nem tud úgy szeretni, mint egy gyerek! Így lehet az is, hogy a csajszi közölte velem, hogy hazudok. (?!) Na ezen jól meglepődtem. Hazudok? Miért?! Azért mert túl sokat viccelődök és olyanokat mondok amik nem is igazak... Hát, sajnos be kell látnom, ebből a szempontból tényleg hazudok. Azt vette zokon, hogy azt merészeltem mondani, hogy Apukája nem is tud járni, mert mindig csak autóval látni. Ezután aztán dolgozhattam a kapcsolatunkon... :))))))

A csendes pihi után elmentünk a várva várt korcsolyázásra. Linett az első három méter után megállapította, hogy ez bizony csúszik. Elég is lesz, menjünk haza. Nem, nem mondom. Nem megyünk. Mi most megtanulunk korizni... Azt játszottuk, hogy mindig egyikőjük kezét fogva én korcsolyázva húztam magam mellett. Addig másikuk a pálya szélén, kapaszkodva gyakorolt. Hát voltak zuhanások... Olyan jól szórakoztam! Annyit nevettünk! :)))) Biztos van bennem valami szadista hajlam, de olyan viccesek voltak ahogy puffantak a jégen... Most is nevetek, ahogy eszembe jut, ahogy kaparnak egy helyben a lábukkal, mint a mesehősök a mesékben, csak hogy fel tudjanak állni... :)))) De nem tudnak! Én meg a röhögéstől kétrét görnyedve csak rázkódom felettük a nevetéstől. Több mint két órát voltunk és végig koriztuk, leszámítva egy 5-10 perces teaszünetet. 

Annak aki meg tudott tenni egy kört velem úgy, hogy nem esett el, az kapott egy ráadáskört. Tehát nem csak egy kört mentünk és csere, hanem lehetett duplázni, triplázni... Be kell valljam, hogy Liló ügyesebb volt mint Simi. Hamarabb lendült át a második, majd harmadik körön, mint Simi. Csajszinak elég volt egyszer mondanom, hogy nincs hiszti, gyakorolni, tanulni jöttünk, nem adjuk fel, csináljuk, s csinálta. Nem úgy mint szemem fénye, hisztis Soma, aki minden esésnél elátkozta a jégtől kezdve az összes olyan embert aki kitalálta a korcsolyázást, a telet a mindent, ami miatt most ő itt bukdácsol. :)))) 

Nagyon motiválta őket a jutalomkör lehetősége! Így lehetett, hogy Linettel a második óra végére volt, hogy már hét kört is megtettünk esés nélkül. Isteni volt. 

Hosszú-hosszú évek óta nem korcsolyáztam. Nem is tudok. :) Így lehetett az is, hogy mikor Csajszival róttuk a köröket és bejött valaki elénk, én a fékezés tudásának híján, egy férfiember erős karjaiba zuhantam.... Linett hangos röhögésével kísérve.... :)))))

Szóval szégyen ide, szégyen oda, kis tanítványaim hacsak nem történik valami csoda, a harmadik-negyedik alkalom végére kinőnek.... Ajjaaaaajjj. :D