Juhtúrós-tepertős pogácsa

Nagyon jó kis pogácsát sütöttem ma délután. Imádom az ilyen sörkorcsolyákat!
Pogi, hasé, sósrudak... Hmmmm, álomvilág!
Sokkal jobban szeretem a sós süteményeket, mint az édeseket. Budán van a Daubner Cukrászda, na ott ettem életem legjobb süteményeit. Ott aztán tudnak sütni! Édeset és sósat egyaránt.

Egy picit a sós sütiket mintha nehezebb lenne szénhidrátmentesen elkészíteni... Vagy nem? Nem is tudom. Új utat találtam. A LIDL-ben bukkantam rá a hártyájától megfosztott és porrá darált mandulára, 20 dkg-os kiszerelésben. Ez volt a "liszt" a pogiban. Két zacsival. Hozzáadtam még ~ 10 dkg tepertőt, ~ 30 dkg juhtúrót, két kanál kolbászzsírt (  :))))  ), sót, szódabikarbonát és egy darab tojást. Azért nem tudom a tepertő és a juhtúró pontos súlyát, mert reggelire egy picit megdézsmáltam őket. Imádom ezeket. Is. 

Szóval a hozzávalókat összekevertem és a képen látható színig, azaz pirosas barnáig sütöttem 200 fokon.

Érdekes, hogy a natúr mandulának nincs íze. Egyáltalán nincs marcipán aromája a poginak! :) A kolbászzsír és a juhtúró ugye elég karakteres s ez megadja az alapízt. Az textúrája is pont jó. Annának hála Istennek nem ízlik. Matyinak és Somának sajnos igen. :))) 

Matyi most jelentette be, hogy a suliba is ezt akar vinni... Miéééééééért?!?!?! Nem vagyok irigy, de fogy! :D Egy szó mint száz, nagyon finom lett!

Nagyon érdekes volt a mai napfelkelte. Megvolt az idei ősz első igazi köde is. Ahogy átsütött rajta a nap, az nagyon misztikus volt. Csodálatos. Már az elgondolkodtatott. Ezután kaptam még egy levelet is, ami megerősítette a reggel szárba szökkenő gondolatmenetemet. Ez pedig az, hogy nem csak én gondolom úgy, hogy egy ember sem kerül oktalanul az életünkbe, hanem a Csajszi is aki a levelet írta. Csajszi? Ötven felett van, de a mentalitása, az egyénisége...! Szerintem Ő sem bánná a rá aggatott jelzőt. Az első pillanattól kezdve közel éreztem magamhoz, éreztem belőle valami olyat, amitől egyből bízni tudtam benne. S ez jó érzéssel töltött el. 

Meggyőződésünk, meggyőződésem, hogy mindenki valamilyen meghatározott céllal kerül az életünkbe. Az is lehet, hogy csupáncsak meglök az utcán és ezzel ad nekünk valamit. Valami megfoghatatlant, de mégis nyomot hagyót... S nem fizikailag. :))) S vannak olyanok akik hosszan, évekig, vagy akár az életünk végéig jelen vannak. Az adás, kölcsönös. Még akkor is, ha úgy érezzük, hogy nem adott... inkább elvett. Ő ezzel adott.

Még ha úgy is érezzük, hogy semmit nem kapunk, hidd el, hogy de! Jót, rosszat, egyre megy. A tapasztalatszerzés az út, ami a Célhoz visz... Olyan ez mint a döntéseink, amiket jóformán percenként hozunk. Nincs jó vagy rossz döntés. Csak döntés van és általa való tapasztalás. Ezért élünk. 

Visszatérve Életünk szereplőire, ami nyugalommal tölt el, hogy mindenki addig marad az Életünkben, amíg értelme van, amíg adnunk kell és adni tudunk egymásnak. Egy perccel sem tovább. Éppen ezért nem szabad ragaszkodni... De ezt talán már írtam. A lényeg, hogy lazán, ahogy hagyjuk magunkat egy folyón sikló hajóban sodortatni, ugyanúgy sodródjunk lazán az életben is. Görcsösen ragaszkodni bárkihez vagy bármihez, értelmetlen. Ha mennie kell, menni fog. De ha elmegy és mégis helyünk van egymás Életében, vissza fog jönni. S ez lesz a természetes. Fogadjuk el azt ami történik, a fő irányvonalakon szerintem úgysem lehet módosítani... Kitölteni viszont mi töltjük ki a napokat!

Én ezt holnap már reggel háromnegyed ötkor kezdem is.... Indulunk a kimért 10 km-es futókörre a Futócsajszimmal ötkor. Úgyhogy.... Jó pihenést! :)