Nagyon megkívántam a rakott kelt, s mivel volt itthon kelkáposzta, csak darált húst és tejfölt kellett vennem hozzá. Gondolom az elkészítésével többen tisztában vannak,de azért leírom. A jénai aljára kókuszzsírt, majd bacon-t raktam. Erre felkockázott kelt, a pörköltesen elkészített darált húst, kb. két evőkanál zabpelyhet, fokhagymás tejfölt, majd így tovább, míg el nem fogyott. Takaróként káposztát tettem rá, jó bőven meglocsolva tejföllel. Hmmmm, isteni lett szokás szerint! Mivel rizs helyett zabpelyhet szórtam rá, azt is keveset, a szénhidráttal nincs is gond.
Ebből a gyerekek nem ettek, mert ugye már magától a káposzta szótól menekülnek, de mi Bélámmal jól belaktunk belőle! ;) Tegnap este is és ma ebédre is!
Azon gondolkoztam ma, hogy milyen érdekes, hogy a tréningen amit tartottunk az egyik előadásom a Kapcsolatápolásról szól, itthon meg ismét kisebb tájfun söpört végig reggel... Iszonyú nehéz ez a gyereknevelés! Mennyivel könnyebb az Ügyfeleket meghatározott időközönként felhívni és megkérdezni minden rendben van-e, elégedett-e a szolgáltatással stb. Hát a gyereknevelés ehhez képest kisebb gerillaharc. Istenem! Nem lehet véletlen, hogy nem tudjuk előre, micsoda erőfeszítéseket kell később tennie az embernek ahhoz, hogy ne csapkodja ritmikusan a földhöz gyermekeit egymás után... Ha álszent lennék azt írnám, hogy: Annyira imádom mind a hármat! Mindig minden klappol, soha egy vita, egy összezördülés, ez maga a Mennyország! Még gyereket, méééééég!
De én nem vagyok álszent. A szerencséjük viszont az, nagy szerencséjük, hogy tudok uralkodni az indulataimon és amilyen gyorsan méregbe gurulok, olyan gyorsan túl is leszek rajta. Tisztában vagyok a kamasz lét mibenlétével, azzal is, hogy ebben a korban azt gondoljuk, hogy mindenkinél okosabbak (nem csak az ötödikeseknél!) vagyunk, jobban tudunk mindent, de most, a másik oldalról kissé nehéz...
Nálunk pedig még speciálisabb is a helyzet, mert ugye a Nagyoknak nem én vagyok az Édesanyjuk. Csak a félédes. Néha a száraz, rosszabb esetekben a nevelő, míg még rosszabbakban pedig a mostoha... Nem mindig egy hálás szerep ez. Nőként én vagyok itthon többet, rajtam múlik mennyire mennek a napok, minden rendben van-e, házi feladatok, ruhák, evés stb. Hála Istennek mindhárom gyerekünk értelmes, okos. A felfogóképességükkel sincs gond. Ennek ellenére valahogy a kérések végrehajtásával, szabályok betartásával gondok vannak... Hogy hogy nem, nem igazán működnek néha a dolgok olajozottan. A "mindjárt", meg a "később", meg a "miért én" kérdések nemhogy mindennaposak, hanem minden percesek.
Miért nem maradhatnak kis bonsai gyerekek, olyanok akik megmaradnak kis csecsemőknek, vagy kis totyogósoknak...? Miért kell nőniük, önállósodniuk, elszakadniuk....?! Miért? Közhellyel élve, mert ez az élet rendje...? Igen. Persze. Ettől függetlenül iszonyú nehéz ez a gyereknevelés.
Bár vannak jó pillanatok, percek, órák, napok, hetek.... Vannak, ez tagadhatatlan! Ez a mostani is ilyen. A reggeli ciklont követően szent a béke, Bélám palacsintát süt, Matyi tölti, Simike játszik, Anna pedig chat-el. Mindezt egy kupacban a ropogó kandalló mellett... Eszményi kép. Bár egy kis szépséghibája van a dolognak. A palacsinta fehér lisztből készült! ;) Mikor a tréningen voltam közölte velem a kicsi fiúnk telefonon, biztonságos távolból, hogy ő igazából ezeket a palenó sütiket nagyon nem szereti.... ;)))) Így most boldogok! Én meg eszem magában az édesítős túrót, nagy nagy elismerő tekinteteik közepette, hogy meg tudom állni palacsinta nélkül....
Nézem is őket, úgysem tarthat sokáig! Sem a palacsinta, sem a béke! ;)))))))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése