Körtelekvárral kent mákpite

Miközben ezeket a sorokat írom, a címben szereplő sütit majszolom. Igaz, hogy holnapra készítettem, de lehet el fog fogyni...  ;))) Itt ülök a konyhában, van vagy harminc fok, mert mellettem pattog a kandalló és önti magából a meleget. A Férjem a nappaliban nézi a Válogatott meccset, Simike pedig futógépezik mellette. A nagyok Anyukájuknál vannak, így kissé kihalt a ház és könnyű a néha oly nagyon vágyott magányt megtalálni.

Nálunk a konyha elég nagy, így ámerikai konyhaként funkcionál, azaz van benne nappaliként szolgáló rész is ülőgarnitúrával, állólámpával. Családunk leginkább itt éli a mindennapjait. Amiért ezt leírom az az, hogy annyira jó hangulata van ennek a helyiségnek a nap sárga színével, a sarokban világító lámpával s a kandallóban lobogó tűz fel-fellobbanó színeivel megfestett padlóval... Majd'nem tökéletes! ;)))) Ez a ház a Férjem nagyszüleié volt, tőlük maradt ránk. Igaz, hogy már meg sem közelíti az akkori állapotokat, de a falak  ugyanazok. Vajon mit tudnának mesélni...?

Elmesélhetnék öt generáció megszületését, gyermekkorát, később felnőtt és közülük az első három generáció öregkorát is.. Egyaránt volt itt születés és halál is. Boldogsághoz és szomorúsághoz kapcsolódó könnyek. Házasságkötés és válás. Egészség és betegség. Ezek a falak mindent láttak már. De hallgatnak.

Hallgatnak, mert bölcsek. A hosszú évek alatt sok mindent láttak, egyetlen egy dolog volt közös. Az, hogy semmi sem maradt annyiban, semmi sem maradt ugyanúgy. Minden változott. Ha valaha is összesúgtak egy egy nagyon boldog, vagy éppen szomorú pillanatban azt súgták, hogy: ELMÚLIK. Hiszen látták az évek, évtizedek múlásával, hogy az öröm éppen úgy elszáll mint a keserűség vagy éppen a csalódottság. 

Azzal, hogy Ők itt állnak, példát mutattak a múltban és példát mutatnak most is. Rájuk is hatnak a különböző erők, őket is fogja az idő vas foga, az enyészet, de azzal, hogy hagyják magukat újra és újra megerősíteni, felújítani, megújítani, ugyan úgy állják a nehézségeket. Így kellene ezt valahogy nekünk is. Folyamatos hatásoknak vagyunk kitéve. Hol elégedettek és boldogok vagyunk, hol levertek és szomorúak. De! Azt mi döntjük el, hogy megerősítjük-e magunkat és álljuk-e a sarat. Mert sár mindig lesz. Mindig. Nekünk az a dolgunk, hogy a lehető legjobban jöjjünk ki belőlük. Senki sem ússza meg leckék nélkül. Senki. Még ha úgy is tűnik, hogy a másiknak könnyebb... Hát, nem. Ő is éppen olyan dolgokkal küzd mint mi, éppen csak a saját szintjének megfelelő feladatokat kapja. Azt ami neki fáj. 

Nem is olyan régen döntöttem el, hogy például nem fogok a büszkeségre, dölyfösségre hallgatni. Nem érdekel ha valami nem lenne "méltó" hozzám, vagy azt gondolnám, hogy velem aztán ezt nem lehet megcsinálni!? Mert miért ne? Ha az a dolog egyébként boldoggá tesz, olyan gyorsan túllendítem magam az adott dolgon azzal, hogy ezzel is csak több leszek. Biztos van egy határ, amit már nem engedek átlépni, de az nem a tanult önérzet miatt, hanem a Lelkem, azaz nem az Egóm miatt lesz. Természetesen nem hagyom magam megalázni, de nem is erről van szó. 

Jól akarom magam érezni! Csak a jó dolgokat akarom észrevenni. Mindenben és mindenkiben! S azt, hogy mit veszek észre, illetve hogy azokra hogy reagálok én, csak én döntöm el! S én így döntöttem.

Ez a helyiség a hosszú évtizedek alatt volt folyosó, étkező, konyha, konyha és iroda is egyben és most nappalis konyha. Az előttem ugyanitt főző Asszonyok ugyancsak a Családjuk bendőjét akarták megtömni, mint én is. Érdekes módon ez helyiség a ház közepe, ezzel is mutatva, a Családi tűzhely központi szerepét.

Megszámlálhatatlan sütemény készülhetett itt. Ilyen, mint ma viszont egy sem. ;))) Továbbra is szénhidrátmentesen sütök, így a "tésztát" 25 dkg mákból, 6 felvert tojásfehérjéből, édesítőből, pici szódabikarbónából és habosra kevert tojássárgájából készítettem. Mikor a kisebbik tepsimben, sütőpapíron megsült, félbe vágtam és a nemrégen eltett házi körtelekvárommal kentem meg. Nagyon pompás lett! Nedves, puha, lukacsos textúrájú....hmmmm! Príma!

Ki tudja melyik gyerekünk fog miutánunk itt élni, s az Ő gyerekei, unokái miket fognak itt készíteni.

Ami a legfontosabb, hogy Ők is tudják majd, hogy mind az elkeseredettség, mind az öröm elmúlik. Minden. S minden úgy van jól, ahogy van! Semmi sincs véletlenül.