Itt van az ősz... Sötét van, hűvös, olyan bújjunk vissza az ágyba idő. Kicsit olyan érzésem van, hogy jó hosszú időre elvesztek a színek... Nem szeretem ezt az időt, ezeket a fényeket. Imádom az őszt, de csak a színes, illatos, napsütésest még akkor is, ha az a napsütés már lustán terül el a föld felett, mintha a Természet éppen lehunyni készülne a szemét és az utolsó sugarait bocsájtaná a világra...Elszállt a nyár. Vége van egy korszaknak ismét. Nagyon szerettem ezt a nyarat! Sokat adott. Kár, hogy az ősz egyből elvesz... Elveszi a napsugarat.
Azt mondják, hogy egyetlen dolog örök ebben az életben, egyetlen dolog nem változik sosem. Az pedig maga a változás.
"Változtatni akartam az életemen? Azt hiszem, nem, de utam során lassacskán mégiscsak változom. Meg akartam ismerni a misztériumokat? Azt hiszem, igen, de az út éppen arra tanít, hogy nincsenek misztériumok, hogy (...) nincs semmi rejtve, ami ne lenne feltárva."
Paulo Coelho
Jó dolog a változás. A változásban ott van a lehetőség arra, hogy elfeledd azt ami nem volt annyira szép és megtisztulva, újabb tapasztalatokkal gazdagodva menj tovább az úton. Elfeledd? Nem! Nincs felejtés. Elfedés van, jó esetben elfogadással társítva. De ha kicsit is pozitívan nézzük a dolgokat és bizony csak így érdemes, le kell vonni a tapasztalatokat, elfogadva azt, hogy az életben sok dolog nem úgy alakul ahogy azt szeretnénk, mégis úgy van jól! Közhely, de igaz közhely. Szerintem életünk célja az érzések gyűjtése... A Boldogságtól a Gyötrelmen keresztül a Közönyig, egészen az apró Örömökig. Mindtől kapunk és tanulunk valamit. Nincs jó vagy rossz érzés. Érzés van. Ami azonban nem tart örökké. Megtanítja amit meg kell tanulni, majd tova röppen. Ami ma fontos, holnap már nem bír jelentőséggel. Nem az érzés jó vagy rossz, hanem ahogy reagálunk rá.
Van egy Barátnőm, akinek azt mondták, hogy PILLANATOKRA szerették csak. Ő azt hitte a másik fél ugyanolyan hévvel és mélyen szereti őt, de nem. Fájhat ez neki? Fájhat. Meddig? Mi alapján döntjük el, hogy valami sokáig vagy rövid ideig tart? Az a mérvadó, hogy élvezhető vagy fájdalmat okozó az adott dolog. Én azt tapasztaltam, hogy ha benne vagyunk az adott érzésben és lubickolunk benne mint a kisgyerek a vízben, boldogan, mert jó, az nagyon rövid időnek tűnhet, pedig ugyanaddig tart, mint az, amikor úgy érezzük, hogy nincs tovább, vége, annyira feszít itt bent... Meddig tart?
"Hogy megértsd, mennyit ér 1 év,
kérdezd meg a diákot, akinek ismételnie kell.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 hónap,
kérdezd meg az anyát, aki koraszülöttet hozott a világra.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 hét,
kérdezd meg a hetilap szerkesztőjét.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 óra,
kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 perc,
kérdezd meg az utast aki lekéste a vonatot.
Hogy megértsd, mennyit ér 1 másodperc,
kérdezd meg az autóst, aki nem tudta elkerülni a balesetet.
Hogy megértsd mennyit ér 1 tizedmásodperc,
kérdezd meg a sportolót, aki csak ezüstérmet nyert az Olimpián.
Minden pillanat kincs, ami a tied. És becsüld meg jobban, mert megoszthatod valakivel,
akivel tökéletesen eltöltheted.
És emlékezz, hogy az idő senkire sem vár.
A tegnap történelem.
A holnap rejtély.
A ma, ajándék!"
Meddig tart? Amíg tartania kell! Amíg ad az az érzés neked valamit, amitől te akárhogy is, de több leszel! Egy pillanattal sem tovább. Szép az élet! Jó érezni!
Ezért keressük talán a kulináris élvezeteket is...? Ha nem csak funkcionálisan eszünk, azért mert éhes a testünk, ez lehet. Illatok, ízek adhatnak nekünk érzéseket. Sokszor volt már velem az is, hogy egy illat, egy íz, régi emlékeket, érzéseket hozott fel, s ez jó volt.
Tegnap is futás közben ahogy ugráltak a gondolataim eszembe jutott gyerekkoromban mennyire szerettem a gombát! Meg is volt az ebéd ötlet.
Gombapöri, galuskával... Hmmmm, isteni! Igen ám, de a galuska, az igazi jóóóóó galuska fehérlisztből van...
A gombapörköltben nincs semmi extra, abba nem kellenek olyan alkotórészek (zsiradék, hagyma, pirospaprika, gomba, só, paradicsomkockák, tejszín -ebben a sorrendben), melyeket száműztem az étrendemből.
Na, de a galuska! Ami 95%-ban lisztből készül! Itt elakadtam, de csak annyi időre, míg az egyik lábamat a másik után tettem. (A legjobb főzési, evési ötleteim futás közben támadnak, mikor éppen a távolsággal, az idővel és a súlyommal küzdök... Milyen érdekes! ;))) ) A magokat ledarálom kávédarálón és jó sok tojással összekeverve forró sós lobogó vízbe kis galuskára szaggatva beledobom pár percre. S ahogy feljön, már szedem is ki....
Az elgondolást tett követte! Nem állítom, hogy a maggaluska versenybe szállhat a fehérlisztes galuskával, hacsak úgy nem mint én jövő hét szombaton a félmaratonon a profikkal... ;))) De ahogy Férjem mondta, ha nem galuskának esszük, a GALUSKÁT elvárva... Finom. Hozzáteszem, Simi nem ette meg. ;) A nagyok is csak ránéztek és már nem voltak éhesek. ;) Ott rontottam el, hogy galuskának akartam eladni. Pedig ez nem Galuska. Ez maggaluska ami napraforgómagból, lenmagból és tojásból áll. Becsületemre legyen mondva, amit főztem, megettem! Finom és gyorsan, hosszú időre laktat!
S zárásul a pillanatról egy kis szösszenet:
"Soha ne becsüld le a pillanatot, a pillanat - maga az élet.
A pillanat hozza a legnagyobb örömet és a pillanat hozza a legnagyobb fájdalmat.
Az öröm pillanatai széppé varázsolják az életedet, a fájdalom pillanatai megerősítenek.
A szerelem pillanatai a legédesebbek, a szakításé a legkeserűbbek...
de soha ne feledd, hogy a legkeserűbb pillanatot a legédesebb pillanatnak köszönheted!"
(Sunflower oldal)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése