Mint látszik, gyönyörűek voltak! Mivel camping sajtból és jó keményre felvert tojásfehérjéből álltak, hát... khm., hogy is írjam, szóval minden volt csak kenyér nem... Mintha képviselőfánkot ettem volna a krém és a tejszínhab nélkül téliszalámival... ;))))
Azon gondolkoztam ma, hogy mennyire az evés, a kulináris élvezetek körül forog manapság a világ... A tv-ben számtalan főző műsor van. Van külön főző csatorna. Nagyon sok sütő, főző, sütő-főző újság, topic és blog indult ... mint részben ez is. Vajon miért lehet ez? Lehet összefüggés azzal, hogy az őseink akik megjárták a háborút és éheztek mint Nagyapám is, génjeinkben ezt is ránk hagyta...? Vagy leragadtunk a fejlődésnek azon szakaszában amikor édesanyánk melle, vagy a cumisüveg volt mi kielégítette éhségünket, s megnyugtatott bennünket, ezzel is visszavágyva abba a boldog időszakba...? Vagy a birtoklási vágy mi hajt, hogy még többet és még többet fogyasszunk, mert amit megeszünk az a miénk? Vagy éppen sokaknak már csak ez a boldogság forrása...?
Nem tudom. Azt tudom, én miért szeretek főzni és emellett enni is. Nagyon! Szeretem ha a szeretteimnek ízlik amit készítek, szeretem ha jó gyorsan befalják és nincs beszéd az étkezés alatt, mert akkor biztos jól esik nekik. Szeretem, ha szépet is sikerül alkotni, nem csak finomat. Szeretem az egész elkészítési folyamatot is. Persze, csak ha nincs benne kényszer... És szeretem el is fogyasztani azt amit megfőztem. Vagy amiből éppen főzök... Imádom a magyaros dolgokat! Kolbász, szalonna, hagyma... hmmm., minden mennyiségben!
Tavaly év elején két hónap alatt tíz kilót híztam. Akkor veszítettem el a nagyszüleimet és a bánatomat a jó sok pékárú fogyasztásával igyekeztem csökkenteni. Ez nem sikerült, a hízás viszont igen.
Ez év elején mikor kineziológiát tanultam, volt egy olyan felismerésem, hogy el kell engednem dolgokat. Az, hogy miket most mindegy. De egyébként mindent el kell engedni. Mindent. Nem szabad semmihez sem ragaszkodni és akkor a miénk lesz...minden. Ez egy paradoxon, de így van!
Szóval elengedtem azt amit el kellett, elkezdtem Power Plate-re járni, végigcsináltam egy káposzta leves kúrát és lefogytam négy kilót. Ez után azonban megtorpant a fogyás... Elkezdtem Updatezni és futni. Keveset. Majd többet. Ma már napi egy órát, 8-10 km-t futok. Imádom. S az étkezésem itt van. Finomított szénhidrát és cukor törölve. Teljesen. Az étkezés megreformálása és a sport nélkül nem megy, ahogy a döntés nélkül sem, hogy elég volt! Lefogyok! Ez is fejben dől el. Mint minden más is az életben.
Másfél kilóra vagyok a hét évvel ezelőtti, szülés előtt, leánykori "álomsúlyomhoz". ;))))
Kiflit tejföllel rövidesen megint fogok enni. Kitalálom a paleo kiflit, ami isteni lesz! Olyan amilyet a Nagyapámmal ettem... A Nagyapámmal aki közel három évet volt Dániában hadifogságban és rendszeresen nélkülözött. Ennek ellenére az egyik kedvenc étke, amit elég sűrűn fogyasztott a tejföl volt kiflivel... Meg a fasírt. És a palacsinta. De csak is lopva, még sütés közben a Mama keze alól...! ;))) Érdekes, hogy a sok-sok év éhezéssel a háta mögött később, évtizedekkel később sem voltak súlyproblémái. Nem az evés volt a fő örömforrás az életében... Ő tudta. Tudta a titkot. S én ezt egyszer meg is írom!
A Jazz+Az -nak van egy száma a Csepp a tengerben, melyben az egyik szövegrészlet a következő: "... Hiába játszottál, Te vagy a játék rabja...." S ez a lényeg! Ki irányít? A csupasz fizikai szükséglet, aminek kielégítésére az ételek elkészítése manapság már a művésziességet súrolja, elfedve ezzel a pórias fogyasztási vágyat, vagy maga az ember...?
Ki tudja, ki a szerencsésebb... Az aki az evés rabja, vagy az aki rab és nem ehet....?
Ki tudja, ki a szerencsésebb... Az aki az evés rabja, vagy az aki rab és nem ehet....?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése