Reggeli futást terveztünk mára, de mivel Juditnak nem "drájvettertaft" a haja, így tolnunk kellett az indulást....mert nem bírja az esőt ugye.... Szóval úgy döntöttünk, hogy az időjárás függvényében fogunk elindulni, de mivel nemhogy csökkent volna a felhők csapadék leadása, hanem éppen,hogy erősödött, megbeszéltük, hogy akkor mindketten dolgunk után megyünk és majd délután futunk.
Dolgoztunk mindketten, mégis egész nap, felváltva kérdezgettük a másikat, hogy akkor mikor is megyünk futni...? Teljesen életmóddá vált a futás nekünk. Beszéltük is valamelyik nap, hogy nem is sportnak éljük meg ezt a hetet, hanem napi kirándulásnak és ez annyira jó!
Végül este hat után indultunk el. Háááááát, egyáltalán nem volt kedvem! Olyan szinten nem, hogy jóformán végig hisztiztem az utat. Uuuuuuutáltam az összes kilométert. Komolyan! Miért kell este futni? Miért nem lehet normálisan reggel? Éhes vagyok! Fáradt vagyok! Feküdhetnék otthon...! Befejezhetném a sárgabarack lekvár főzését! A telefonom is tuti emiatt a hülyeség miatt romlott el! Komolyan kínszenvedés volt mind a 13 km! Mint mikor tanulni kellett régen. Bármi másra hajlandóbb lettem volna, mint a tanulásra... :))) Akár még a szobámat is képes voltam kitakarítani, csakhogy hivatalos "felmentésem" legyen a tanulás alól...
De Judit bírta! Végig bírta a hisztimet! ( Jó, hát persze Vele sem könnyű....jujj...tudnék mesélni! De mint már korábban említettem, tudnék...., de nem merek!) Tudja, hogy ilyenkor csöndben kell maradni és egyszer csak elmúlik minden bajom. Be is fejeztem ezek hangos kimondását. Gondoltam minek tenném még nehezebbé számára a futást a nyavalygásommal is. Szóval már nem mondtam ki. Hangosan. Mert magamban ezerszer elmantráztam... Aztán rájöttem, hogy ez egyáltalán nem segít. Sőt! Éppen,hogy akadályoz. Mert bőven elég a fizikai korlátokkal megküzdeni, minek támasztok még szellemieket is. S mikor erre rájöttem, szinte kisütött a nap. Nem mondom, hogy teljes mértékben élveztem a futást, mert nem lenne igaz. De könnyebb volt, hogy fejben mindig kitűztem egy közeli célt és mindig csak addig futottam. Majd újra kitűztem egyet és megint addig futottam. És így tovább. S egyszer csak hazaértünk. Megvolt a mai etap is. Tegnap ugye ráhúztunk egy kilit, így ma megelégedtünk 13 km-el.
Velem ellentétben Ő minden percét élvezte. (Mert jó idő volt és egyben maradt a haja...) Én meg nem. De legyőztem magam. Legyőztem a nincs kedvemet; a de hagyjuk a csudába az egészet, majd a következő napokban behozzuk a lemaradást; legyőztem a lustaságot. Legyőztem önmagam. S ez a futás befejezésekor valami kimondhatatlanul jó érzés volt!!! Megcsináltam!
Megint megcsináltuk! Túl vagyunk a felén!!! Három nap és vége...döbbenet! Már csak 43,46 km áll előttünk! Megcsináljuk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése