Pár perc múlva este kilenc óra, de ma még csak kicsivel több mint hét kilométert futottunk. Reggel ugyan úgy volt, hogy teljes besnyői körre megyünk, de átbeszéltük. Mivel dolgoznom kellett menni és szerettem volna hamar végezni, ezért a fél táv mellett döntöttünk annyi kis megjegyzéssel, hogy este lefutjuk a másik felét.
No erre várok most.... menni kéne, menni kéne...de nem tudunk. Várni kell, hogy vigyázzanak Judit kisfiára. Aki pedig vigyázna rá, még nem érkezett meg. Bár az is igaz, hogy mikor Ő meghallotta a heti tervünket, közölte, hogyha mi ezt lefutjuk, Ő kimegy Moszkvába. Nos. Több eshetőség áll fent. Vagy szabotálja a mai tervünket, vagy már összehasonlító elemzést végez valahol a Moszkvába jutási lehetőségekről. Mivel menjen? Repülővel vagy vonattal? Vagy autóval? Mennyi pénzt vigyen? Mit fog kint csinálni? Tényleg. Ezt nem is tudom. Örökre menne ki, vagy csak turistáskodni... Ha nem jön lassan haza, segítek neki mindezek eldöntésében. :)
Reggel a közeli parkban futottunk. Ugyan az elején szinte kőkemény volt a vádlim, de egy-két kilométert követően már semmi bajom nem volt. Nagyon jól esett! Ugyan kicsit borult volt az idő, hűvös volt, mégis patakokban folyt rajtunk a víz... Nagyon jó volt.
Most ahogy írok, zenét hallgatok közben. Erre több okból is szükségem van. Simi ezerrel mesecsatornát néz, el kell nyomni valahogy azokat a zajokat amik ezekből a mesékből jönnek, a tévéből kiszűrődő hangok mellett a fülembe suttogó hangokat is, melyek különféle kivégzési technikákat sugallnak Moszkvába tartó barátunk ellen, illetve segít koncentrálni is.
Minden zeneszám máshova visz. Ahogy minden illat is. Meg szín. Ma reggel láttuk talán, de lehet még tegnap este volt, egy mélyzöld skodát. Valami csodálatosan mély zöld színe volt. S nem tudom miért, de 16 éves korom ugrott be, mikor a gimivel Hattingenbe mentünk, Németországba két hétre nyelvet tanulni. Nagyon jó volt ahogy feljöttek az emlékek... Egy késő délutáni emlékkép ugrott be, amikor is grilleztünk (kolbászra konkrétan emlékszem!) az ottani családdal és jó fekete savanyú kenyeret ettünk hozzá. Nagyon jó volt! Ez volt a szín.
Illatról az öreg szőlőtőke illata az, ami egyből mély, igazi szerető érzéseket hív elő belőlem. Dunaharasztin Papáéknál nőttünk fel úgy, hogy 8-10 sor szőlő között szaladgáltunk, kergetőztünk, vagy éppen bújócskáztunk unokatesóimmal. Imádom azt az illatot. Egyértelműen a gyerekkorba visz. Pár hete voltam barátoknál, ahol ugyancsak szőlő sorok futottak. Valami isteni volt az az illat.... Mennyire nem tudtam gyerekként még, hogy ez milyen sokat jelent nekem. Biztonságot, szeretetet, bizalmat... Mennyire nem becsüljük azt ami van. Mennyire magától értetődőnek veszünk mindent ami jelen van az életünkben. Mennyire csak akkor bír értékkel minden mikor elvész...
Ráadásul nagyon sokszor aprópénzre fecsérlünk igazán nagy dolgokat...
Lassan tíz óra...szerintem ma már nem futunk. Egyáltalán nem vagyok már feszült. Elengedtem. Viszont ez azt jelenti, hogy a maradék két napban ezt szét kell osztani. Vagy három és fél kilivel többet futunk mind két nap, vagy valamelyik napba besűrítünk a 14 mellé még hetet.... Ha tudom, hogy alakulnak a mai események, lefutjuk reggel a tejes távot. De ennek valamiért így kellett lennie...
Nem lesz könnyű, meg kell nyomnunk az utolsó napokat...de megcsináljuk! 36,36 km áll még előttünk. Megcsináljuk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése