 |
| Kértem, hogy legyen benne a kapu is... |
Már reggel, munka közben azon gondolkoztam, hogy fogom Juditnak "eladni", hogy a 30. út végén nem Máriabesnyő felé, hanem balra a Királytelep felé fogunk futni, fel a hegyre. Ki is találtam, hogy mivel esőre állt az idő, azt fogom mondani, hogy sokkal nagyobb a réteken az esély egy esetleges villámcsapásra, mint a hegyen, ahol tele van házakkal a futókörnyezetünk. Ugyan annyira nem kellett győzködni, de a villám szó azért megtette a hatását, nem volt több ellenvetése a kijelölt útvonallal szemben. :) Pedig ha tudtam volna..... Ohhh! Nagyon nagy szintkülönbségek voltak! De végig futottunk. Szinte alig álltunk meg! Nagyon bírtuk a hegymenetet is. Komolyan iszonyú büszke vagyok magunkra. Nagyon jó a kondink! Isteni volt a mai nap is. :)
Egy valami azonban felbosszantott. Miért kell a pasiknak dudálni? Miért dudál mikor nem ismerjük egymást? Száz dudálásból, hány csaj rohant utána és adta meg a telefonszámát? Hány kapcsolat született dudálás által?!? Léci....léci ha ezt olvassa Férfi, adja át a többieknek, hogy a futó csajoknak, ne dudáljanak, mert nem vezet sehova. Sőt! Ha odanézünk és látjuk, hogy nem ismerős, éppen hogy a kívánt hatás ellenkezőjét váltja ki vele.... Persze adhatok tanácsot is....természetesen csupa szívjóságból.....olyat ami nálunk például tuti beválna! Ha mondjuk dudálás helyett Judithoz banánnal, vagy csokival közelítene, tuti nyert ügye lenne.... egyébként. Nem most persze. Mert most párkapcsolatban él. De úgy egyébként. Bár nem... Hozzátok nyugodtan a csokikat és gyümölcs is jöhet természetesen. Mivel Ő nem fogadhatja el, majd én nagy duzzogva elmajszolom. Gondolom érdekel az is Benneteket, hozzám mivel lehet közelíteni... A csoki nem rossz választás....de az igazi...az IGAZI az a süüüüüült kolbáááááász, friss fehér, ropogós héjú kenyérrel, mustárral és uborkával. Igen. Igen ez. Ha ezt kapnék, még azt is elnézném, ha dudálnának... No. Most már ezt is tudjátok Rólunk. :) Nagy dolgok ezek!!!
Szóval futottunk. Sokat. Nem is értem hogyan, de sokkal többet hegynek fel, mint hegynek le.... Valami nem stimmelt. Többet küzdöttünk felfelé, mint amennyit lefelé csurogtunk. S mindeközben azon járt az eszem, hogy mennyire így van az életben is. Soha nincs az életünkben sem folyamatos egyhangú állapot. Mindig vagy felfelé vagy lefelé haladunk. Vagy nagyon jól mennek a dolgok, vagy épp nem. Vagy boldogok vagyunk, vagy szenvedünk valamitől. Nagyon ritka a stagnálás. Akár az említett két lelkiállapot, akár az események vonatkozásában nézzük az előzőeket. Van is erre egy idézet mely szerint semmi sem oly állandó mint maga a változás. Ez ugyan paradoxon, de tényleg így van. S milyen jó ebből a szempontból is a futás... Egy hosszabb (Antalhegyi úti) emelkedőn végig csak a közvetlenül jövő lépésre koncentráltam, illetve arra, hogy ez az útszakasz sem tarthat örökké, s ez az életben is így van. Sosem szabad feladni! Soha! Ahogy futás közben is pillanatokon belül változnak a gondolatok, a nehézség érzése, a körülmények, az életben is. S min múlik igazán...? Közhely. A hozzáálláson. Hogy arra gondolunk-e, hogy én ezt elhatároztam, tehát végig is csinálom! Ha vért izzadok is közben, akkor is! Mert így döntöttem! S nem adom fel! S ha nem adod fel...és mindig csak a közvetlenül előtted "tornyosuló" feladatra koncentrálsz, megcsinálod! Mert nem az előttem álló még 9 km-t néztem, csak azt a tíz métert amit leszegett fejjel befogtam. Szóval isteni jó a futás. Tényleg. Kitartásra és annyi mindenre tanít, hogy csoda!
 |
| :) |
Már átmentünk az M3 fölött, mikor Judit szerelmet vallott a homokban a kihívásunknak. :) Ezután beszéltük meg, hogy milyen nagyon szerencsések vagyunk, hogy van két egészséges lábunk, van akaraterőnk, van bennünk versenyszelem és adott a lehetőség is a futásra. Élhetünk ennek a szenvedélyünknek! Én személy szerint futás közben többször is a tömény, kirobbanó boldogság érzését kapom. Valami csodálatos megélni azokat a pillanatokat. Pedig semmi nincs. Nincs új kütyü, nincs fincsi étel, nincs pénz, nincs semmi, csak a mozgás és a futás nyújtotta szabadság érzése. Ez valami fantasztikus.
Az ételre visszatérve... nagyon-nagyon éhesek tudunk lenni futás közben. Konkrétan hangosan korog a gyomrunk! S egy ilyen korgást követően beszéltük meg, hogy szinte el sem jutunk ilyen korgásig a mindennapokban és még sosem éheztünk... Rendkívül nagy hálával öntött el bennünket akkor is és most is ez a gondolat. Mert mi mást kívánhatnánk még...? Egészségesek vagyunk. Van mindig elegendő ételünk. Van hol laknunk. Szeretett emberek vesznek minket körül. Hány ember van aki nem mondhatja el ezt magáról? Hány ember éhezik...? Hány embernek nincs fedél a feje felett...? Hányan élnek magányban...? Sajnos sokan. Mi különösen szerencsések vagyunk, hogy nekünk ez mind adott.
Köszönöm. Köszönöm!
Mai napon 15 km-t futottunk le. Maradt még 56,46 km. Megcsináljuk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése