Miért olyan ritka manapság az őszinteség? Miért hazudnak az emberek? Miért hazudik valaki továbbra is azután, hogy tudja, hogy tudják, hogy hazudott és akár még bizonyíték is van rá?! ( S itt most felnőttekről beszéljünk. Ne gyerekekről akiknek még nincs kiforrott személyiségük.)
Magamból kiindulva -mert régen elég sokat hazudoztam én is- ez azért lehet, mert meg akar felelni valaki valakinek, vagy valakiknek, vagy épp el akarja kerülni a konfliktust. Én legalábbis ezért tettem. Azért mert nem tartottam magam semmire és csak az számított, hogy a másik mit gondol rólam vagy érez velem kapcsolatban. Persze olyan is lehet, hogy olyasvalamit kell megtenned amit nem akarsz és ezt nem akarod felvállalni. Előfordulhat. De felnőtt vagy. Jogod van eldönteni mit és mikor valamint hogyan szeretnél csinálni. Ez a Te döntésed kell, hogy legyen. S a Te döntésed is. Hiszen mindig Te hozod meg a végső döntést. De ha meghoztad, vállald fel. Akkor is ha utólag már bánod. Ha továbbra is ragaszkodsz hozzá és csak mutogatsz másokra és hozod a kifogásokat az nem jó.
Neked nem jó. Ez baromi rossz út! Megint a lényeg vész el ezáltal! Te! Nem az egós Te! Nem. Hanem Te. Te aki igazán vagy! Persze ilyenkor gondolhatja az ember mennyire "fasza" csaj/csávó, hogy Ő mindenkit meg tud vezetni és az emberek a tenyeréből esznek, de az valóban így van? Valóban az Ő kezéből esznek? Vagy csak azért, mert meg vannak tévesztve egy szerepet szeretnek, szerephez kötődnek aminek vajmi kevés köze van hozzánk? Nem rossz állandóan a megfelelési kényszer miatt alakoskodni?! Játszmázni?
Miért nem egyszerűbb őszintének lenni? Miért nem egyszerűbb felvállalni az érzéseiket, gondolataikat, akaratukat?
Annyira kiábrándító úgy hallgatni valakit, hogy végig tudom, hogy valótlanságot állít, s mikor szembesítem vele, kedvesen! továbbra is hazudok. Oh Istenem! Minek ez, de tényleg!?
Így akarsz erősnek tűnni? ... Elárulok valamit. Ha nem mondasz igazat, nem olyan nagy baj. Van amikor csak kicsúszik a berögzültség stb. miatt. Nem gáz. De javítsd ki magad. Nem a másik miatt. Csakis magad miatt! Mert TE pontosan tudod, hogy hazudsz! S magadat, a saját önbecsülésedet tiprod sárba ezzel! Hazudtál? És akkor mi van? Emberek vagyunk. Percről-percre hibázunk! Nincs ezzel semmi baj! Egyedül az a baj, ha nem vagy képes belátni a hibáidat. Na az viszont már nagyon nagy baj. Tudod miért? Mert rugalmatlan vagy. Mert gyenge vagy. S ez csak rajtad múlik.
Hidd már el, hogy mindenki hibázik! Ez az élet erről szól! Ez így normális. De ahogy rájössz, hogy rossz lépést tettél, javítsd ki. Most mondhatnánk, hogy mindennek minimum két oldala van. De nem mindennek. Mert például az igazság nem szubjektív. Elhangzott, megtörtént dolgokról nem lehet azt állítani, hogy nézőpont kérdése. Mert elhangzottak. Megtörténtek.Vagy igen, vagy nem. De ha igen, ne állítsuk azt, hogy nem!
Az a legnagyobb baj, hogy az emberek a pillanatnyi jó érzésért hazudoznak. De nem a pillanat számít, ezt felejtik el. Mert pillanatnyilag jól érezheted magad, de utána jön a tudat, hogy megint nem álltál ki magadért. S így nem leszel boldog. Nem lehetsz boldog amíg pontosan tudod, hogy játszmázol s nem önmagad adod. És semmi és senki másnak nem szabad számítania csak annak, hogy Te hiteles légy. Önmagadnak! Talán ez az önazonosság. Ez pedig elengedhetetlen egy igazán boldog, felnőtt élethez.
Szeresd magad annyira, hogy felvállalod a tetteidet, szavaidat, érzéseidet. Légy önmagad. Magadért! Mert ezt érdemled!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése