Lacimnak

Ez egy nyílt levél lesz a Fiamhoz. Őt Lacinak hívják  és 51 éves lesz idén novemberben. Másfél éve ismerem, mióta az őrbottyáni Juhász Zsófia Református Szeretetotthonban dolgozom Mentálhigiénés munkatársként. Mivel úgy hozta a sors, hogy visszatérhetek a régi munkámhoz, ami több kihívást, ezáltal több sikerélményt és elismerést adhat, felmondtam. Laciról tudni kell hogy talán 11 éves volt amikor Intézetbe került. Hányatott gyermekkora volt, ami ahhoz vezetett hogy tolószékbe került és enyhén értelmi fogyatékos is lett. Nem tudom, hogyha egészséges maradt volna, s teljes életet él, ekkora szíve lett-e volna akkor is. Ő nagyon, nagyon tud szeretni. Nagyon. Ami szinte csoda, tekintve a gyermekkorát, s hogy egy ilyen intézetben, ahol Ő is él, mennyire jönnek-mennek a dolgozók. Ahogy én is... Hiába volt róla szó és mondtam mindig, hogy hosszú távra tervezek, eljött az idő mikor azt éreztem, hogy lépnem kell.

Mikor elmondtam neki a döntésemet, megértette az indokokat amik a váltáshoz vezettek. Ennek ellenére nagyon szenved. Nem akarja mutatni, de látom rajta, hogy rossz neki. Tudja, hogy nem örökre válunk el, de ugye nem leszek már benne a mindennapjaiban, nem leszünk napi fizikai kapcsolatban sem és ha Te is szerettél már valakit, tudod, hogy ez mennyire tud fájni.

Egyik nap mikor épp mélyen volt, annyit mondott csak mielőtt elgurult volna az elektromos székével, hogy: Na ezért nem szabad senkit megszeretni! -Ez bizony nagyot ütött. Mert valahol igaza volt. Megszeretett. Megszerettettem magam és mikor már mélyen kötődik hozzám, elmegyek. Ráadásul saját akaratomból, ha az Ő szemszögéből nézzük, elhagyom. S emiatt nagyon rosszul érzem magam. De bizonyos fokig önzőnek kell lennem. Nem fogok belemenni miért döntöttem még a fentieken kívül így, nem akarok magyarázkodni sem, a végeredményen úgysem változtat. S amúgy sem erről akarom, hogy szóljon ez a levél. 

2017.július 3.

Laci. Én azt gondolom, hogy tévedsz! Sosem kár megszeretnünk senkit! Ez a legjobb dolog ami ebben az életben történhet! Még úgy is, hogy tudjuk, hogy egyszer vége szakad. Mert vége szakad. A legrosszabb esetben meghal az egyik fél. Ez nálunk szerencsére nem áll fent. A kevésbé rossz esetben pedig elválnak útjaink. De akkor sem volt kár! Elmondhatjuk mind a ketten, hogy volt másfél évünk, amikor szerettek és szerettünk. Amúgy pedig nem az idő számít. Ez lehetne akár öt és fél év is. Nem a idő-, hanem az érzelmi tartam számít. Az, hogy mennyire szerettél engem. S mennyire szerettelek én is Téged. S látod, ahogy én, úgy Te is biztos lehetsz benne, hogy igaz szeretett volt közöttünk. Ahogy van most is.

Sosem szabad az érzésekkel fukarkodni. Azzal hogy szeretünk, mi gazdagodunk a leginkább. Lehet ez baráti, mint a miénk, rokoni, vagy akár szerelmi kapcsolat is. Nem számít. Csak az számít amit akkor érzel mikor szeretsz. Az valami Isteni érzés, és rendkívül gazdaggá teszi az életedet. Emellett ez egy olyan dolog is, amit soha, soha nem veszíthetsz már el! Ez volt és van és lesz is mindig. Mert egyszer már volt benned. S mint ilyet, csak elő kell hívnod! Bármikor mikor hiányzom, gondolj rám! Bizonyos vagyok benne száz százalékig, hogyha szeretünk valakit és ezzel az érzéssel a szívünkben Rá gondolunk, Ő azt megérzi. Megérzi és ha csak egy pillanatra is, de összekapcsolódunk. Ugye nekünk jó, mert bármikor hívhatjuk egymást. Bármikor beszélhetünk majd telefonon illetve ahogy időm engedi, bármikor találkozhatunk is majd. Nem veszítjük el egymást teljesen. A kapcsolat ami közöttünk kialakult, már örökre összeköt bennünket. Barátok vagyunk. Édesanyád helyett anyukád vagyok. Ami csak volt, az ottani dolgozói státuszom. Az már nem leszek. De ez nem is baj... 

A lényeg megmarad. Ahogy minden érzelem gazdag kapcsolat is, bárhogy is lett vége. 

Tudod hogy képzeld el? Képzeld el, hogy mint egy láthatatlan fénysugár tör elő a szívemből az érzés, mikor olyanra gondolok akit szeretek és aki hiányzik. S ez a fénysugár elkezd nyúlni, nyúlni és bármekkora téren keresztül is, de eljut ahhoz akit szeretek és összeköt vele. Nincsenek akadályok amik megállíthatnák. Nem számít ezer kilométer. Nem számítanak falak. Nem számít, hogy éppen hol van és mit csinál. Nincs egó, csak a Lélek van. A bensőnk, az esszenciánk. A fény pedig utat tör magának és eljut ahhoz akit szeretek. S ezt érezni lehet.... Lehet csak eszedbe fogok jutni. Lehet csak az arcom kerül eléd. Vagy egy illatot sodor feléd a szél ami eszedbe juttat.. Lényegtelen. Én ott leszek és tudni fogod, hogy Rád gondolok. 

Úgyhogy kérlek gondold át ezt hogy kár volt-e vagy sem, hogy megszerettél. Hidd el...voltak nekem is ilyen érzéseim mással kapcsolatban. De akármennyire is csúfosan ért véget vagy sem, nem bánok egy percet sem. Mert szerettem. Őszintén. Még ha volt is olyan, hogy hiába. Vagy viszonzatlanul. Nem számít. Komolyan mondom. Nem veszítettem azzal, hogy szerettem. Azzal sosem veszítünk! Épp ezért nem bánom sem most, sem a jövőben!

Pont ezért kérlek, hogy szeress tovább! Szeresd aki utánam jön! Szeresd akit csak lehet! Mert Te fogod jól érezni magad tőle és elsődlegesen ennek kell számítania. Jól kell érezned magad! Tudnom kell, hogy jól vagy! Ez mindig fontos, ha szeretek! S leginkább azért is, mert ezért vagyunk itt ezen a földön. Bőven kijutott már neked is a nehézségekből. Légy okos és amin tudsz, változtass. Tudod mennyiszer mondtam! A gondolataid ilyenek. S a gondolatok vezetnek az érzésekhez is. Épp ezért válogasd meg őket! Csak a jóra gondolj. S szeress. Amikor én rottyon vagyok, elkezdek arra gondolni aki miatt esetlegesen rosszul érzem magam, aki hiányzik és elkezdem  tudatosan érezni, hogy mennyire szeretem.  S hidd el! Jó érzéssel tölt el! 

Úgyhogy szeress! Szeress engem és szeresd azt, akit csak lehet! Mert ezért élünk. Nekem, az anyukádnak elhiheted. S hidd is el. Szeretlek!