Tudod mikor áll rendelkezésedre a belső harmónia? Mikor mondhatod el magadról, hogy kerek egész vagy? A legfontosabb jellemzője, hogy reggel mosolyogva ébredsz. Boldogsággal tölt el, hogy újabb nap virradt. Akkor vagy egységben a saját lelkeddel, ha jól érzed magad a bőrödben. Ha szereted a tested. S talán a legfontosabb, hogy nincs benned semmiféle félelem az előtted állóktól.... Te hogy ébredsz fel?
Annak, hogy a fenti kérdésekre, pozitív válaszokkal szolgálhass, a mindennapjaidat kell górcső alá venned. Azt kell átgondolnod, hogy az esetek túlnyomó többségében mire figyelsz. Olyan felé irányítod-e a figyelmedet, amire hatással bírsz? Olyanokat engedsz csak be, akár mint egy ellenzős ló, amik pozitív erővel bírnak?
Mire bírunk hatással? Arra ami a nagyvilágban történik, biztos nem. Arra, ami a politikában zajlik, ugyancsak nem. Még ami a szomszédban, vagy akár egy nagyon szeretett személy életében történik, arra sem tudunk hatni. Mert nem a mi hatáskörünk. Egyszerűen nem tehetünk semmit. Máshoz tartozik, más élete, sem jogunk, sem eszközünk nincs ráhatást gyakorolni. Persze könnyű tudni, hogy a másiknál mi lenne az üdvözítő..., főleg érzelmek nélkül. De nem a mi feladatunk. Amivel egyes-egyedül foglalkozni kell, az a saját életünk. Saját magunk. Semmi másra nem vagyunk feljogosítva. Minden egyes történéshez, eseményhez megválaszthatjuk a reakcióinkat. Azt, hogy egyáltalán foglalkozunk-e vele. Ezért érdemes először is megkérdezni magunktól, hogy van-e azon eseményekre ráhatásunk? Ha nincs, el kell engedni. Ez nem könnyű. De ha boldog akar lenni az ember, meg kell tenni. Nem szabad a saját életünket, más életének nehézségeivel is tetézni még. Úgysem oldhatsz meg semmit. Az az Ő feladatuk. De hogy kicsit távolabb menjünk... Borzalmas dolog, ha lezuhan egy repülőgép. Iszonyat lehet a hozzátartozóknak megélni Szerettük elvesztését. De azzal, hogy én is hagyom magamon eluralkodni ezt az érzést, nem segítek rajtuk. Sem az elhunytakon, sem az életben maradt szeretteiken. Éppen ezért kár ilyen gondolatokkal, majd azok általi érzésekkel foglalkoznunk. Ahogy kár előre félni is valamitől. Egyik barátnőmmel, közölte, egy "gyógyító" ismerőse, hogy eszébe se jusson semmi nagy tömegrendezvényre menni az Adventi várakozás idején, mert biztos terrortámadás lesz! Nos. Ő nem is ment. Közel egy hónapot rettegett....Miért? A nagy semmiért. Kár félni. Aminek be kell következnie az életünkben, be is fog. Az addig tartó időt sem élvezhetjük? Ha már csak mondjuk pár hónap van hátra, nem inkább boldogan és teljes életet élve kéne azt eltölteni? Ha pedig mégsem következik be az, amitől féltünk, milyen elvesztegetett idő volt minden pillanat amit a félelemmel töltöttünk el! Így is, úgy is hiábavalóság! Nem szabad. Nem.
Ha pedig a kérdésre, hogy van-e ráhatásunk az eseményekre és azok következményeire, a válaszunk igen, akkor szabad csak továbbra is gondolkodni róla. Mert akkor van egyedül értelme! Csakis akkor!
Egyébként pedig...az mondják hogy ha 100%-ot tekintünk végeredménynek, akkor abból csak 10% az esemény és 90 a reakciónk rá....Azért ez elgondolkodtató. Éppen ezért fontos megválasztani, hogyan reagálunk. Hagyjuk-e, hogy hasson ránk. S ha igen, milyen irányba és milyen mélyen. Ezek ismétlem, nagyon nehéz feladatok. Nagyon. Főleg ami érzelmi töltéssel is bír az életünkben. Szép feladat. S nehéz.
De ami jó hír, hogy mindig van választásunk. Mindig! Minden egyes alkalommal eldönthetjük, hogyan reagálunk. Milyen gondolatokat engedünk be és azok által mit érzünk. Eldönthetjük, hogy hagyunk-e továbbra is létezni az életünkben egy olyan kapcsolatot például ahol nem a minket megillető megbecsülésben van részünk... Hagyjuk-e, hogy valaki csúnyán beszéljen velünk, bántson bennünket... Vagy hagyjuk-e, hogy valaki ne teljes egészként, értékes emberként tekintsen ránk, csak egy bábként, vagy játékszerként.... Ezeket mind-mind, sok mással egyetemben mi döntjük el. S ezek, hogy ezeket meg lehet-e tenni bizony a mi felelősségünk. Például az enyém is. Engedek-e egy olyan valakinek aki folyamatosan leminősít és szapul. Hagyok-e olyan embert az életemben lenni és mindenki elé helyezni, aki nem, hogy nem becsül meg engem, de még azt az érzést is váltja ki belőlem, hogy nem vagyok elég jó. Ezt én döntöm el. Tehetek bármit... mindig lesz aki nem szeret, ha megfeszülök sem. De nem is kell. Ez az én döntésem. De minden döntés, ami a megszokottal ellentétes, fájdalommal jár. Egyértelmű. De harcolunk, mikor meg akarunk szerezni valamit és harcolunk akkor is mikor el kell engedni. De ez nem rossz dolog. Csak fájdalmas. De nem lehetetlen.
Ahhoz, hogy én boldog legyek, hogy mosolyogva ébredjek, nem szabad hagynom hogy engem bántó, vagy nem becsülő emberek vegyenek körül. Egyszerűen el kell tőlük szépen köszönni és ha muszáj kapcsolatban lenni, minimálisra csökkenteni a kommunikációt, ha pedig nem, teljesen felszámolni azt. Csinálják mással. De velem nem! Mindig van választás. A belső harmóniához pedig elengedhetetlen, hogy mind én, mind mások tiszteljenek. Nem kell szeretnie másnak engem, csak saját magamnak. De nekem nagyon! S a tisztelet pedig alapvető!!!
Ahogy meghatározó az is, hogy milyen emberek vesznek körül. Olyanok akik szeretnek, s ha esetleg kritikát is fogalmaznak meg velem szemben, az építő jelleggel bír, vagy folyton szapuló és lekicsinylő megjegyzéseket osztogató, engem kicsit sem szerető emberek. Az, hogy Te milyen vagy, nagyban függ attól, hogy kikkel találkozol, kommunikálsz nap, napután. Egyrészt hatnak Rád, a szavaikkal, véleményükkel, másrészt pedig azzal amilyenek. A Téged körülvevő emberek átlaga vagy.... Nem mindegy, nekem nem mindegy hogy a társaság ami körülvesz jó szándékú-e, képes-e becsülni, szeretetteljes-e, jó-e hozzám és másokhoz, valamint vannak-e céljaik és hajlandóak-e tenni értük. Én ilyen szeretnék lenni, így az ilyen emberek társaságát keresem már csak.
Mióta ezeknek megfelelően élek, sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb vagyok. Egyre inkább érzem, hogy igenis szerethető vagyok, kedves, tiszteletreméltó, és jó szándékú. Nagyon érdekes, de egy majd'hat hónappal ezelőtti tanfolyamról hívott fel ma este, egy akkori Csoporttársam. Állítólag azóta is szinte nap mint nap eszébe jutottam és most sikerült kiderítenie a telefonszámomat és csak azt akarta elmondani, hogy akkor az első pillanatban ahogy meglátott, rendkívül kellemes érzések töltötték el velem szemben ülve és a tanfolyam alatti napokon is azt érezte, hogy jó, nagyon jó a közelemben lenni. Oh, fantasztikus érzés volt ezt hallgatni. S ami érdekes, hogy mostanában több ilyen visszajelzést is kaptam, s a megtépázott kis önbecsülésem, kezd újra talpra állni. S ez annyira nagyon jó!
S, hogy mi jó még? Mi segít a belső harmónia megtalálásában? Nekem nagyon segít ha örömet okozhatok. Ha például egy ismerőst láthatok reggelire vendégül. Az, ha a kisfiamnak adhatok egy extra szüneti napot. Az, ha a szakadó hóesésben elmehetek futni! Az, ha szánkózhatunk és birkózhatunk a gyerekekkel a hóban, majd végre forró vízben ülve, zöld teát kortyolgathatok. S az, is hogyha Zsigi kis szerelmem (Simi 9 éves kis osztálytársa), egyfolytában ölelget és süt róla a szeretet! S mivel én rendkívül szerencsés vagyok, mindez egy nap leforgása alatt, ma történt velem. Boldog vagyok, s holnap ezekre gondolva, mosolyogva ébredek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése