Szakad a hó. Annyira csodás! Igazi, nagy puha pelyhekben hullik.... Nagyon szép. Ez akkor lehetne még szebb, ha meg lehetne osztani valakivel.
Annyira igaz, hogyha bánatunk van és megosztjuk Valakivel, akkor az megfeleződik, ha pedig öröm ér bennünket és mellettünk van az, akit szeretünk, akkor megsokszorozódik az öröm. Én most ezt egyedül csodálom. Pedig olyan jó lenne....
De ez teljes mértékben felejtős. Egyedül kell élveznem a havazást. Egyedül kell észrevennem a szépet. A jót. Mert van. Sok van. Mindezekből sok van. Csak egyedül nem sokszorozódik az öröm. Ettől függetlenül csodás.
Arra gondolok, hogy minden egyes kis hópehely, egy kis boldogság és jóság és öröm és kedvesség pihe. S mint ilyen mindenki szívébe ezen jó érzéseket csempészi. Mindenkiébe. Ez a gondolat segít. Jó arra gondolni, hogy akit szeretsz, az boldog. Még ha nem is veled.
Jó arra gondolni, hogy ahogy Te gyönyörködsz a hóesésben, Ő is ezt teszi. S ezáltal ha pillanatokra is, de összekapcsolódtok. Oh...Ez nagyon jó érzés.
Ahogy nézni az egyre fehéredő tájat és belefelejtkezni abba....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése