100 km futás hét nap alatt -5.nap

Pár perc múlva este kilenc óra, de ma még csak kicsivel több mint hét kilométert futottunk. Reggel ugyan úgy volt, hogy teljes besnyői körre megyünk, de átbeszéltük. Mivel dolgoznom kellett menni és szerettem volna hamar végezni, ezért a fél táv mellett döntöttünk annyi kis megjegyzéssel, hogy este lefutjuk a másik felét. 

No erre várok most.... menni kéne, menni kéne...de nem tudunk. Várni kell, hogy vigyázzanak Judit kisfiára. Aki pedig vigyázna rá, még nem érkezett meg. Bár az is igaz, hogy mikor Ő meghallotta a heti tervünket, közölte, hogyha mi ezt lefutjuk, Ő kimegy Moszkvába. Nos. Több eshetőség áll fent. Vagy szabotálja a mai tervünket, vagy már összehasonlító elemzést végez valahol a Moszkvába jutási lehetőségekről. Mivel menjen? Repülővel vagy vonattal? Vagy autóval? Mennyi pénzt vigyen? Mit fog kint csinálni? Tényleg. Ezt nem is tudom. Örökre menne ki, vagy csak turistáskodni... Ha nem jön lassan haza, segítek neki mindezek eldöntésében. :)

Reggel a közeli parkban futottunk. Ugyan az elején szinte kőkemény volt a vádlim, de egy-két kilométert követően már semmi bajom nem volt. Nagyon jól esett! Ugyan kicsit borult volt az idő, hűvös volt, mégis patakokban folyt rajtunk a víz... Nagyon jó volt.

Most ahogy írok, zenét hallgatok közben. Erre több okból is szükségem van. Simi ezerrel mesecsatornát néz, el kell nyomni valahogy azokat a zajokat amik ezekből a mesékből jönnek, a tévéből kiszűrődő hangok mellett a fülembe suttogó hangokat is, melyek különféle kivégzési  technikákat sugallnak Moszkvába tartó barátunk ellen, illetve segít koncentrálni is. 

Minden zeneszám máshova visz. Ahogy minden illat is. Meg szín. Ma reggel láttuk talán, de lehet még tegnap este volt, egy mélyzöld skodát. Valami csodálatosan mély zöld színe volt. S nem tudom miért, de 16 éves korom ugrott be, mikor a gimivel Hattingenbe mentünk, Németországba két hétre nyelvet tanulni. Nagyon jó volt ahogy feljöttek az emlékek... Egy késő délutáni emlékkép ugrott be, amikor is grilleztünk (kolbászra konkrétan emlékszem!) az ottani családdal és jó fekete savanyú kenyeret ettünk hozzá. Nagyon jó volt! Ez volt a szín.

Illatról az öreg szőlőtőke illata az, ami egyből mély, igazi szerető érzéseket hív elő belőlem. Dunaharasztin Papáéknál nőttünk fel úgy, hogy 8-10 sor szőlő között szaladgáltunk, kergetőztünk, vagy éppen bújócskáztunk unokatesóimmal. Imádom azt az illatot. Egyértelműen a gyerekkorba visz. Pár hete voltam barátoknál, ahol ugyancsak szőlő sorok futottak. Valami isteni volt az az illat.... Mennyire nem tudtam gyerekként még, hogy ez milyen sokat jelent nekem. Biztonságot, szeretetet, bizalmat... Mennyire nem becsüljük azt ami van. Mennyire magától értetődőnek veszünk mindent ami jelen van az életünkben. Mennyire csak akkor bír értékkel minden mikor elvész...

Ráadásul nagyon sokszor aprópénzre fecsérlünk igazán nagy dolgokat... 

Lassan tíz óra...szerintem ma már nem futunk. Egyáltalán nem vagyok már feszült. Elengedtem. Viszont ez azt jelenti, hogy a maradék két napban ezt szét kell osztani. Vagy három és fél kilivel többet futunk mind két nap, vagy valamelyik napba besűrítünk a 14 mellé még hetet.... Ha tudom, hogy alakulnak a mai események, lefutjuk reggel a tejes távot. De ennek valamiért így kellett lennie...

Nem lesz könnyű, meg kell nyomnunk az utolsó napokat...de megcsináljuk! 36,36 km áll még előttünk. Megcsináljuk!

100 km hét nap alatt -4.nap

Reggeli futást terveztünk mára, de mivel Juditnak nem "drájvettertaft" a haja, így tolnunk kellett az indulást....mert nem bírja az esőt ugye.... Szóval úgy döntöttünk, hogy az időjárás függvényében fogunk elindulni, de mivel nemhogy csökkent volna a felhők csapadék leadása, hanem éppen,hogy erősödött, megbeszéltük, hogy akkor mindketten dolgunk után megyünk és majd délután futunk. 

Dolgoztunk mindketten, mégis egész nap, felváltva kérdezgettük a másikat, hogy akkor mikor is megyünk futni...? Teljesen életmóddá vált a futás nekünk. Beszéltük is valamelyik nap, hogy nem is sportnak éljük meg ezt a hetet, hanem napi kirándulásnak és ez annyira jó!

Végül este hat után indultunk el. Háááááát, egyáltalán nem volt kedvem! Olyan szinten nem, hogy jóformán végig hisztiztem az utat. Uuuuuuutáltam az összes kilométert. Komolyan! Miért kell este futni? Miért nem lehet normálisan reggel? Éhes vagyok! Fáradt vagyok! Feküdhetnék otthon...! Befejezhetném a sárgabarack lekvár főzését! A telefonom is tuti emiatt a hülyeség miatt romlott el! Komolyan kínszenvedés volt mind a 13 km! Mint mikor tanulni kellett régen. Bármi másra hajlandóbb lettem volna, mint a tanulásra... :))) Akár még a szobámat is képes voltam kitakarítani, csakhogy hivatalos "felmentésem" legyen a tanulás alól...

De Judit bírta! Végig bírta a hisztimet! ( Jó, hát persze Vele sem könnyű....jujj...tudnék mesélni! De mint már korábban említettem, tudnék...., de nem merek!)  Tudja, hogy ilyenkor csöndben kell maradni és egyszer csak elmúlik minden bajom. Be is fejeztem ezek hangos kimondását. Gondoltam minek tenném még nehezebbé számára a futást a nyavalygásommal is. Szóval már nem mondtam ki. Hangosan. Mert magamban ezerszer elmantráztam... Aztán rájöttem, hogy ez egyáltalán nem segít. Sőt! Éppen,hogy akadályoz. Mert bőven elég a fizikai korlátokkal megküzdeni, minek támasztok még szellemieket is. S mikor erre rájöttem, szinte kisütött a nap. Nem mondom, hogy teljes mértékben élveztem a futást, mert nem lenne igaz. De könnyebb volt, hogy fejben mindig kitűztem egy közeli célt és mindig csak addig futottam. Majd újra kitűztem egyet és megint addig futottam. És így tovább. S egyszer csak hazaértünk. Megvolt a mai etap is. Tegnap ugye ráhúztunk egy kilit, így ma megelégedtünk 13 km-el. 

Velem ellentétben Ő minden percét élvezte. (Mert jó idő volt és egyben maradt a haja...) Én meg nem. De legyőztem magam. Legyőztem a nincs kedvemet; a de hagyjuk a csudába az egészet, majd a következő napokban behozzuk a lemaradást; legyőztem a lustaságot. Legyőztem önmagam. S ez a futás befejezésekor valami kimondhatatlanul jó érzés volt!!! Megcsináltam!

Megint megcsináltuk! Túl vagyunk a felén!!! Három nap és vége...döbbenet! Már csak 43,46 km áll előttünk! Megcsináljuk! 

100 km futás egy hét alatt -3.nap

Kértem, hogy legyen benne a kapu is...

Már reggel, munka közben azon gondolkoztam, hogy fogom Juditnak "eladni", hogy a 30. út végén nem Máriabesnyő felé, hanem balra a Királytelep felé fogunk futni, fel a hegyre. Ki is találtam, hogy mivel esőre állt az idő, azt fogom mondani, hogy sokkal nagyobb a réteken az esély egy esetleges villámcsapásra, mint a hegyen, ahol tele van házakkal a futókörnyezetünk. Ugyan annyira nem kellett győzködni, de a villám szó azért megtette a hatását, nem volt több ellenvetése a kijelölt útvonallal szemben. :) Pedig ha tudtam volna..... Ohhh! Nagyon nagy szintkülönbségek voltak! De végig futottunk. Szinte alig álltunk meg! Nagyon bírtuk a hegymenetet is. Komolyan iszonyú büszke vagyok magunkra. Nagyon jó a kondink! Isteni volt a mai nap is. :)

Egy valami azonban felbosszantott. Miért kell a pasiknak dudálni? Miért dudál  mikor nem ismerjük egymást? Száz dudálásból, hány csaj rohant utána és adta meg a telefonszámát? Hány kapcsolat született dudálás által?!? Léci....léci ha ezt olvassa Férfi, adja át a többieknek, hogy a futó csajoknak, ne dudáljanak, mert nem vezet sehova. Sőt! Ha odanézünk és látjuk, hogy nem ismerős, éppen hogy a kívánt hatás ellenkezőjét váltja ki vele.... Persze adhatok tanácsot is....természetesen csupa szívjóságból.....olyat ami nálunk például tuti beválna! Ha mondjuk dudálás helyett Judithoz banánnal, vagy csokival közelítene, tuti nyert ügye lenne.... egyébként. Nem most persze. Mert most párkapcsolatban él. De úgy egyébként. Bár nem... Hozzátok nyugodtan a csokikat és gyümölcs is jöhet természetesen. Mivel Ő nem fogadhatja el, majd én nagy duzzogva elmajszolom. Gondolom érdekel az is Benneteket, hozzám mivel lehet közelíteni... A csoki nem rossz választás....de az igazi...az IGAZI az a süüüüüült kolbáááááász, friss fehér, ropogós héjú kenyérrel, mustárral és uborkával. Igen. Igen ez. Ha ezt kapnék, még azt is elnézném, ha dudálnának... No. Most már ezt is tudjátok Rólunk. :) Nagy dolgok ezek!!! 

Szóval futottunk. Sokat. Nem is értem hogyan, de sokkal többet hegynek fel, mint hegynek le.... Valami nem stimmelt. Többet küzdöttünk felfelé, mint amennyit lefelé csurogtunk. S mindeközben azon járt az eszem, hogy mennyire így van az életben is. Soha nincs az életünkben sem folyamatos egyhangú állapot. Mindig vagy felfelé vagy lefelé haladunk. Vagy nagyon jól mennek a dolgok, vagy épp nem. Vagy boldogok vagyunk, vagy szenvedünk valamitől. Nagyon ritka a stagnálás. Akár az említett két lelkiállapot, akár az események vonatkozásában nézzük az előzőeket. Van is erre egy idézet mely szerint semmi sem oly állandó mint maga a változás. Ez ugyan paradoxon, de tényleg így van. S milyen jó ebből a szempontból is a futás... Egy hosszabb (Antalhegyi úti) emelkedőn végig csak a közvetlenül jövő lépésre koncentráltam, illetve arra, hogy ez az útszakasz sem tarthat örökké, s ez az életben is így van. Sosem szabad feladni! Soha! Ahogy futás közben is pillanatokon belül változnak a gondolatok, a nehézség érzése, a körülmények, az életben is. S min múlik igazán...? Közhely. A hozzáálláson. Hogy arra gondolunk-e, hogy én ezt elhatároztam, tehát végig is csinálom! Ha vért izzadok is közben, akkor is! Mert így döntöttem! S nem adom fel! S ha nem adod fel...és mindig csak a közvetlenül előtted "tornyosuló" feladatra koncentrálsz, megcsinálod! Mert nem az előttem álló még 9 km-t néztem, csak azt a tíz métert amit leszegett fejjel befogtam. Szóval isteni jó a futás. Tényleg. Kitartásra és annyi mindenre tanít, hogy csoda!

:)

Már átmentünk az M3 fölött, mikor Judit szerelmet vallott a homokban a kihívásunknak. :) Ezután beszéltük meg, hogy milyen nagyon szerencsések vagyunk, hogy van két egészséges lábunk, van akaraterőnk, van bennünk versenyszelem és adott a lehetőség is a futásra. Élhetünk ennek a szenvedélyünknek! Én személy szerint futás közben többször is a tömény, kirobbanó boldogság érzését kapom. Valami csodálatos megélni azokat a pillanatokat. Pedig semmi nincs. Nincs új kütyü, nincs fincsi étel, nincs pénz, nincs semmi, csak a mozgás és a futás nyújtotta szabadság érzése. Ez valami fantasztikus.

Az ételre visszatérve... nagyon-nagyon éhesek tudunk lenni futás közben. Konkrétan hangosan korog a gyomrunk! S egy ilyen korgást követően beszéltük meg, hogy szinte el sem jutunk ilyen korgásig a mindennapokban és még sosem éheztünk... Rendkívül nagy hálával öntött el bennünket akkor is és most is ez a gondolat. Mert mi mást kívánhatnánk még...? Egészségesek vagyunk. Van mindig elegendő ételünk. Van hol laknunk. Szeretett emberek vesznek minket körül. Hány ember van aki nem mondhatja el ezt magáról? Hány ember éhezik...? Hány embernek nincs fedél a feje felett...? Hányan élnek magányban...? Sajnos sokan. Mi különösen szerencsések vagyunk, hogy nekünk ez mind adott. 

Köszönöm. Köszönöm!

Mai napon 15 km-t futottunk le. Maradt még 56,46 km. Megcsináljuk!

100 km futás egy hét alatt -2.nap

Ma reggel én nagyon nehezen indultam...semmi sem volt jó. Semmi! Szenvedtem mint egy kutya. Elöntött a pánik, hogy Te jó ég!, mennyit kell ma is futni! Lusta voltam. Judit persze toppon volt, úgyhogy közölte, hogy kár minden hiszti, kezdjük. Hát jó.... Öt kilométerre már semmi bajom sem volt. 

Kígyócsiga

Főleg azok után, hogy majd'nem szívszélhűdést kaptam, mikor a besnyői templom előtt beszűkült a járda, én elé vágtam -mert én szoktam elől futni, vezető Futóként (ezért kapok még! :))) ) - s egyszer csak felsikoltott, hogy vigyázz! Akkorát ugrottam futtomban, hogy ha valaki megkér nézzem meg mi van a házuk tetején, simán abszolválom. Ugrottam hármat, előrébb futottam s csak ezután néztem vissza. Ekkor láttam, h kedves Futim konkrétan kétrét görnyed a röhögéstől és emiatt levegő után kapkod. Ő csak egy csigát akart megmenteni azáltal, hogy sikoltással hívja fel a figyelmemet a veszélyre.... Én nem csigára gondoltam persze, hanem kígyóra, miután akárhányszor futottunk az utolsó időszakban a parkban, állandóan azt kellett hallgatnom, hogy itt -és itt mindig pontosan megmutatta -, itt láttak egy kígyót és az "úristenmegjajjdenagyvooooolt"! Ez annyira rögzült nálam, hogy a vigyázz! sikoltása által azonnal kígyóra asszociáltam... 

A Máriabesnyői Templom kertje minden egyes alkalommal ámulattal tölt el. Eleve a faragott kapu, a fel-, és lehajtók két oldalán sorakozó öreg fák, a kereszthalál stációit szimbolizáló faragványok mindig rabul ejtenek. Már tegnap is észrevettem, hogy számomra újdonságként fából faragott könyvlapokon idézetek vannak. Az egyik nagyon megfogott. Ez a megbocsátásról szól. Szó szerint így hangzik:

Egyik barátunkkal. :)

"A bocsánatkérés nem arra való, hogy igazságot szolgáltasson a megbántott félnek, hanem arra, hogy helyreállítsa a szeretet légkörét, ebből a szempontból tehát érdektelen, hogy ki kéri a másik bocsánatát....".

Mennyire csodás ez a felfogás! Valóban...olyan nehezen kérünk sokszor bocsánatot, mert azt gondoljuk, hogy sérül az egónk, kevesebbek leszünk általa, pedig ez igazából nem erről szól. A bocsánatkérés arról szól, hogy szereted a másikat és az eredeti, a vita előtti állapotot kívánod visszaállítani. Nem akarsz haragudni. Nem akarod rosszul érezni magad. Boldog akarsz lenni és szeretni akarsz. Mert ez jó. Nagyon jó. Sokszor történik meg, tettem én is és látom a közvetlen környezetemben is,hogy sokszor kérnek, kérünk bocsánatot, bocsájtunk meg csak a szeretet miatti vágytól hajtva. S milyen jól is tesszük ezt. Ma ezt leírtam valakinek és azonnal megérintette és döntötte el, hogy nem megalázkodásnak fogja érezni a közeledési kísérletet még úgy sem, hogy mindketten tudjuk, hogy nem Ő hibázott. De ez a szeretet. Ha szeretsz megbocsájtasz és elengedsz dolgokat. 

Az általam oly nagyon imádott réti virágok

Végig nagyon jó kis futóidőnk volt. Majd'hogy nem hűvös. Isteni volt. Tizenkét kilométerig kifejezetten élveztük a futást, azonban ekkor Judit kezdett el nyügi lenni. Javasoltam, hogy dobjunk rá egy keveset plusz távban, de határozottan ellenállt, s mivel kicsit félek is Tőle, nem erőltettem. (Ha nem tartanék annyira tőle, tudnék mesélni....!) :)))

A Pizza Maxnél  nagyot nevettünk, miután mindketten az öreg, 35 és 37 éves derekunkat nyújtandó, előre hajoltunk a cipőnkhöz, kihasználva a piros lámpa adta pihenési lehetőséget, mikor egyszer csak megszólalt mögöttünk egy hang, hogy "Oh, mennyire jól indul ez a nap!". Az egyik Pincér srác hozott ki valamit...és lett boldog a deréknyújtásunktól. Azt gondolom, hogy tudtunkon és akaratunkon kívül a napi jó cselekedetünk is meglett ezáltal. Érdemes volt ma is felkelnünk. :)

Megvan a második napi 14, 31 km is. Már csak 71,46 km áll előttünk! :) Megcsináljuk! 

100 km futás egy hét alatt -1.nap

Tegnap mivel éppen nagyon ráértem és untam magam, arra jutottam, hogy kell valami izgalom, valami plusz az életembe. Olyan nyugalom volt... Olyan egysíkú, semmi extra érzés nem volt jelen. Illetve volt....de az nem töltött el jó érzéssel. Ezt ellensúlyozandó, elfedendő találtam ki, hogy fizikailag kell lefárasztani magamat. Az mindig jót tesz. Jót tesz a testnek és jót tesz a léleknek is. De nem csak valami kis kihívás kell nekem! Nem hát. Mikor megfogant bennem az ötlet, egyből írtam Juditnak. Ő először talán 50 majd 65 km-t mondott. Háááát nem! Szó sem lehet róla. Ha már kihívást vállalunk, az legyen nagy! Kelljen küzdeni! Kelljen érte tényleg keményen dolgozni. Legyen  ez a cél elég nagy ahhoz, hogy elismerésre méltó legyen. Legyen olyan nagy, hogy igazán büszkék lehessünk magunkra, mind együtt, mind külön-külön is, mikor teljesítjük. 

Persze nem sokáig kellett Őt sem győzködni. Nem akar mögöttem lemaradni....  :) Igazi versengő szellemmel bír Ő is.

Így ma reggel bele is vágtunk. Érdekes, mert elég régóta futok, mégis félsz volt bennem. Az a jó kis izgalmas érzés ami a gyomortájékon kering ilyen helyzetekben... Az amitől jön az extra érzés. Jó volt. A megbeszélt időnél egy fél órával hamarabb el is indultunk. Kitaláltam, hogy elfutunk a besnyői templomig, majd ott eldöntjük, hogy Besnyő felé, jobbra, vagy balra az M3 felé folytatjuk utunkat. Besnyőt választottuk a terep síksága miatt. Jó döntés volt! Futás közben kisütött a nap és pillanatok alatt iszonyú meleg lett! De tényleg jó az az útvonal, mert folyamatosan vannak nyomós kutak, amik most igazi jó barátnak bizonyultak. Isteni jó érinteni őket és nézni, hallani ahogy ömlik belőlük a víz! Annyira jól tud esni az a hideg víz! A lehető legfinomabb nedű amit csak ihatunk! Konkrétan annyit ittunk, hogy béka nőtt a hasamban. S ez nem vicc! Lötyögött a gyomrom. :)

Nagyon jól sikerült a hétnyitó futásunk. Természetesen voltak ellendrukkerek a közvetlen környezetben is, akik szerint hülyék vagyunk, biztos, hogy nem sikerülhet....túl sok! Köszönjük neki! Én személy szerint különösen! Őrá fogok gondolni, mikor holtpontot találok! Arra, hogy milyen képet fog vágni vasárnap este mikor meglesz a kerek 100 km! Hmmmmm, isteni lesz!

Besnyőn nagyon szép helyek vannak! A vonat sínek alatt fut egy kis patak, ohhh...nagyon gyönyörűséges volt! Imádtam. Ahogy a mezei virágokat is! Ezután jött egy aluljáró ahol munkások dolgoztak. Természetes ilyenkor a beszólás, a -szerintük- viccesebbnél, viccesebb megjegyzés, "udvarlás". Most sem volt másként, annyival kiegészítve, hogy az egyikük büszkén mondta a többieknek, hogy "100 km-t futnak"....! Hihetetlen volt! Tudja! Olvasott rólunk! Olvasta, hogy ez a célunk. Nagyon jó érzés volt mindkettőnknek! :) Egyfajta motivációnak éltük meg. 

Ahogy az a tasli is segítette a továbbhaladásunkat, amit ugyancsak ezen a környéken kapott egy fiatal srác a barátnőjétől, mert nagy poénosan el akart irányítani bennünket.... Egy nála idősebb Hölgy azonban mondta, hogy nyugodtan menjünk tovább, zsákutca ugyan, de gyalogosan tovább tudunk futni. Ahogy elhagytuk őket, hallottam a csattanást, majd visszanézve láttam a szitut....Hát van ez így.... :)))

Isteni jó futni! Nagyon jó küzdeni mind külön, egyénként, mind együtt párban! Volt a vége felé egy holtpontunk, de összességében nagyon élveztük az első napot. 

Nagyon fontos volt mind az emelkedőknél, mind akkor mikor elkezdtük, vagy kezdtünk volna fejben elfáradni, hogy mindig, MINDIG CSAK A KÖVETKEZŐ LÉPÉST kell figyelni. Csak arra szabad gondolni, mi az amit legközelebb teszel...mi az ami legközelebb történik. A Bibliában is benne van ugye, hogy minden napnak elég a maga baja, ugyanez vonatkozik  minden másra is. Kár nagyon előre gondolkozni. Mindig csak az adott napot, adott pillanatot, adott lépést kell túlélni, megtenni. Így könnyebb....minden. Futni mindenképpen! :)

Már csak 85, 77 km áll előttünk! Megcsináljuk!!!